Láttuk mégA Keresztapa III.Kövesdy Gábor
Törvényes céggé kell tenni a családot – foglalta össze az ifjú Michael Corleone még A Keresztapa I. végén a maga követendő stratégiáját. S itt, a harmadik részben, az immár élemedett öregúr valóban üzletemberként jelenik meg, aki megpróbálja tisztára mosni a családi tőkét, és rendben hátrahagyni a birodalom pénzügyeit. De ekkor már feltűnik ellenpárja is, a harmadik generációhoz tartozó utód-jelölt (potenciális családfő) személyében. Ő tudatosítja a szakma alaptörvényeit, melyeket röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a nagy hal megeszi a kis halat, valamint, hogy a gyengeség jelét mutató óriás törvényszerűen törpévé válik. S minthogy ez a szicíliai eredetű maffiózóság nem mesterség, hanem meghatározott kulturális gyökerekhez kötődő életforma, eképp nem lehet nyugdíjba menni belőle. És éppen ez, a szakma életforma-volta akadályozza a Corleone-dinasztiát, a piszkos mesterség vágyott feladásában és a megszerzett gazdasági és politikai hatalom nyugodt élvezetében. A gengszter-tematika ilyen olvasatban nem elsősorban bűnügyi kérdéseket vet fel, hanem azt a problémát, hogyan illeszkedik az államok-fölötti modern kapitalizmusba egy patriarchális-feudális jellegű gazdasági szisztéma és társadalmi értékrendszer. A kettő közti közvetítésre a film a legerősebb továbbélő hagyományos struktúrát, az egyházat, a Vatikánt szemeli ki, ami telitalálat, bár nem hiszem, hogy ezt a dramaturgiai leleményt a Szentszék a kellő megértéssel fogadná. A Keresztapa III. tehát nem klasszikus bűnügyi gengszterfilm, de közvetlen előzményeitől. Itt ugyanis a maffiózók gazdasági ügyekkel foglalkoznak, nem pedig védtelen személyek vagy közösségek terrorizálásával. Üzletemberek üzletemberként nyírják egymást a politikai és gazdasági huncutságok zárt világában, melyhez az amerikai átlagnézőnek nincs semmi köze, következésképp ezektől a gengszterektől félnivalója sincsen. Igaz, Coppola mesterien alkalmazza a Hitchcocktól származó suspense-technikát, a „lebegtetett” feszültséget, amely a néző beavatása helyett a bizonytalan többértelműség és az események késleltetése révén hat. (Az előző két rész kulcsjelenetei is ezzel a módszerrel készültek, de most nem csupán egy-egy jelenet felépítését, hanem a film egész cselekményvezetését ez hatja át.)
A klasszikus családregények az emberi–társadalmi, történelmi képződmények életútját modellálják, vagyis óhatatlanul az elmúlás felé mutatnak. A Keresztapa első részében a Brando-alakította Don Corleone még szörnyként is éppoly méltósággal és ünnepélyességgel távozik az árnyékvilágból, mint villámlás és mennydörgés közepette a dinasztia-alapító öreg Buddenbrook. Michael Corleone már egyszerűen csak lefordul a székről, mint a „fogfájásba” belehaló Thomas Buddenbrook szenátor. Vajon a 90-es évek kényelmes biztonságérzetű Amerikája domesztikálja-e a Gengsztert? Ha igen, – vagyis folytatódik A Keresztapa III. által megfogalmazott trend – ezzel a maffiózókat multinacionális cégek ügyvezető igazgatóivá fokozná le, akiknek (családi vagy egyéni) hanyatlása vagy sikertörténete éppoly kevés izgalmat kelt majd, mint a Dallas-család vagy a Guldenburgok kalandjai.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2863 átlag: 5.5 |
 |
|
