KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Horror

Horror-mesék

A borzalom otthona

Beregi Tamás

Hazaérkezni jó, kivéve, ha horrorfilmben teszi az ember.

 

A civilizáció abortuszt hajtott végre a természeten, amikor kimetszette méhéből az emberi fajt. A magzatburkából kiszakított ember azonban úgy tűnik, képtelen elviselni a rajta elkövetett erőszakot, így egész életét áthatja a biztonságot adó zárt terek reprodukálásának vágya: boldogságához családi házat, térbeli mozgásához járművet, halálához koporsót és kriptát épít.

Röpke életünk voltaképp nem más, mint a test és a lélek időbeli áramlása a létezés három tartálya – az anyaméh, az otthon és a koporsó – között. Az anyaméh lélekkel és sejtekkel felpumpálódó embertömlő, a koporsó meglékelt, üresen hagyott emberzsák, a családi otthon pedig szorosan legumizott befőttesüveg, melynek feladata a boldogság tartósítása. A kandalló és a hintaszék, meg a reggeli napfényben fürdő konyha, azaz az utópikus otthon kellékei az anyaöl melegét keltik életre; a pókhálókkal és bánattal teli sötét folyosók, vagyis a kísértetház alapelemei a koporsó rettenetét vetítik előre az otthonba. A boldogság otthona: az egyedfejlődés flashbackje. A tragédiával megtöltött ház: elkapkodott flash forward.

A ház, a családi otthon a filmművészet egyik legkedveltebb motívuma. A horrorfilmek (Usher ház), a krimik (Meghívás egy gyilkos vacsorára), a komédiák (Reszkessetek betörők), a lélektani drámák (A Halál és a lányka), a társadalmi szatírák (Nagy zabálás), a pornófilmek (Szerelem Hotel) állandóan visszatérő színtere a ház. Lakói végletesen különböznek egymástól, egy közös dolog azonban van bennük: mániákus reprodukciós vágy hajtja őket, a zárt közeg kényszerítő hatására sikolyokat, hullákat, gegeket, könnyeket vagy épp testváladékokat termelnek eszelős ütemben.

A civilizáció bűnlajstromában a szellemirtás is ott szerepel. A mitológiában a szellemek lakhelye a tágas túlvilág, melyről széles horizontú tájkép készíthető. A középkorban az egyház már csak triptichonjainak szűk oldalszárnyát hagyta szabadon a pokol lidércei előtt, s bár a pogány ízű hőskölteményekben és lovagregényekben tovább élnek a mágia kreatúrái, azonban ők is visszaszorulnak a zárt várak, kastélyok védőbástyái közé: Beowulf egy titokzatos éji csarnokban vív meg a birodalmát romlásba döntő gonosz lidérccel, Sir Gawain pedig egy falból kiröppenő dárdákkal, mennyezetről hulló kardokkal, fojtogató ággyal teli épületben tölti el élete legnyomasztóbb éjjelét. A túlvilágból pokolba, majd kísértetkastélyokba visszaszoruló szellemek hosszas pihenő után, a viktoriánus rémregényben, pontosabban Horace Walpole Otrantói kastély című könyvében kelnek életre ismét: mozgásterük azonban itt is szigorúan szűkre szabott, pusztán az épület titokzatos helységeire korlátozódik.

Walpole nem csak az első „modern” kísértetregény szülőatyja, hanem az egyik legelső neo-gótikus kastély építtetője is: a zegzugos kiszögellésekkel, kéményekkel, tornácokkal, tornyokkal teli Strawberry Hill-en első ránézésre érezhető, hogy ugyanaz az elme teremtette, mint a gótikus horror-regényt, hiszen lényege a zárt formát megbontó aszimmetria, a nyugalmat megzavaró áramlás, az érzelmi eksztázist kiváltó túlburjánzó képzelet. A materialista elme számára a neo-gótikus torony és neo-gót mondat rákos fantázia-daganat, képzelet-pattanás a ráció testén; a romantika azonban képzelet-rügyeket lát bennük, melyek a barokkos fantázia káprázatos virágait nyitják meg az olvasó és a szemlélő előtt.

A kísértetház motívuma Horace Walpole-tól Edgar Allen Poe-n és Lovecrafton keresztül Stephen Kingig és Clive Barkerig végigvonul a modern horror történetén, és a rémségek háza a filmes ikonográfiának is alapvető kelléke lett. Nem számít, hogy az átok háza „hagyományos” evilági épület (Psycho, Temetetlen múlt) vagy űrben lebegő, futurizált kísértetkastély (Alien, Halálhajó), a lényege az, hogy egyesíti magában az anyaöl és a koporsó funkcióját, a születést és a halált.

 

 

Babaházak bakacsinban

 

A rettenet háza a természeti erők tombolásával nyitja meg hatalmas kovácsoltvas kapuját: villám cikázik alá az égből, záporeső szakad, szél szaggatja a csupasz faágakat, ködtenger nyaldossa az épület falait. Az energiakisülés, melyet az irracionalitás (ház) és ráció (látogató) erőszakos násza hívott életre, galvanizáló őserővel hat az épületre, a természet pedig, Frankenstein doktort meghazudtoló ügyességgel új életet lehel a málló falakból, száraz indákból, düledező kéményekből összeeszkábált, sírjából előásott épület-tetembe.

A borzalom háza környezetétől izolált mikrokozmosz, amely dombtetőn (Psycho), tengerparti sziklán (A kút és az inga), mocsárból kiemelkedő szigeten (Az Usher ház), tó közepén (GothicA szellem éjszakája), erdei tisztáson (Gonosz halottak 1., 2.), havas hegytetőn (Ragyogás) áll. Kapuja foghíjas száj, csipkefüggönnyel és pókhálóval beszőtt ablakai szürkehályogos szemek, kéménykürtője vagy bástyája gigászi orr: az Amityville című horrorfilm hírhedt épülete vörösen ragyogó ablakpárjaival valóban arcot formáz, az Átok egyik jelenetében a festett üvegablakok igazi szemekké változnak át. A Psycho óta szinte mindig ott látjuk az ablakban az érkezőket mozdulatlan transzban figyelő titokzatos lakót: ha az ablak a ház szeme, akkor ő az ablak pupillája, a hosszú álmából felébredt épület tisztuló, ámde keretbe zárt, bebörtönözött tekintete.

A kísértetkastély belsejét a gótika vagy a szertelen szecesszió béleli ki buja formáival, ám a látogatók mindig a hatalmas, üres térben találják magukat, és a nézőt rögtön hatalmába keríti a horror vacui érzése. Az érkezőt nekrofil öleléssel vonzzák a magasba a hatalmas lépcsők; a lengő függönyökkel vagy zárt ajtókkal feltagolt folyosókon különös alakok bukkannak fel: mélabús házigazda, furcsa titkokat ismerő komornyik, komor házvezetőnő, sebesen tovairamodó fekete macska. Némaság és üresség tölti meg a kastélyt: az architektúra barokkos zsúfoltságát az emberi gesztusok minimalizmusa ellenpontozza, és ez a diszharmónia különös feszültséget teremt. A kísértetház lakói, úgy érezzük, voltaképp tehetetlen bábok, akiket valamilyen ismeretlen erő mozgat láthatatlan marionett-madzagokkal.

A kísértetház: nekrofil babaház. A gyerekszobák babaháza épület-keresztmetszet és szociális tabló: térszerkezete és társadalmi viszonyrendszere első látásra áttekinthető. A kísértetházról nem készíthető semmiféle metszet: térszerkezete és interperszonális kapcsolatrendszere labirintus szerű, kiismerhetetlen. A babaházat ultra-totál plánból látjuk, a kísértetházban sikló kamera csak a részleteket mutatja. A gyerekszoba-babaház nyugalmat sugall, mert áttekinthető, a nekrofil-babaház feszültséget áraszt, hisz kiismerhetetlen.

 

 

A paranoia panoptikumai

 

Roman Polanski a Rosemary gyermeke kezdőképein hosszasan elidőz a történet színhelyül szolgáló, madárperspektívából felvett Dakota Buildingen: a híres manhattani épület zárt tömbjével és toronyszerű központi magjával gigászi bérház és kísértetkastély egyszerre.

A városi kísértetház: kafkai paranoia-kastély. A tornyokat, tornácokat, kéményeket itt kopott tűzfalak; a titokzatos, néma lakókat űzött tekintetű vagy épp irritálóan kíváncsi, gyanúsan nyájas kispolgárok helyettesítik. Polanski Lakójának főhőse, Mr. Trelkovsky egy kicsiny párizsi bérlakásba költözik: a sötét szobák, a csőszerű lépcsőház, a lift és gang klausztrofóbikus rettegést sugall. A bérlő, ablakán kitekintve, mozdulatlan szomszédokat lát a szemközti lakásokban, akik naphosszat bámulnak maguk elé: a kísértetkastély néma marionettfiguráit itt mozdulatlan viaszbábuk váltják fel. Ha a kísértetház nekrofil babaház, a városi bérkaszárnya a paranoia panoptikuma. A szobák által tagolt folyosókat itt ablakok által felszabdalt tűzfalak váltják fel, a hatalmas kőornamensek helyett a szakadó tapéta, beázott tető és a málló vakolat teremt feszültséget. A horror vacui-t a horror vakolat rettenete váltja fel.

A rémségek háza néha egészen szelíd külsőt ölt. Az Átkozottak otthona, a Temetetlen múlt, a Főbérlő a halál otthonai békét sugalló kertvárosi villák, és az Ördögűző családi házáról is csak a különös beállítások és nyugtalanító megvilágítások sugallják, miféle szörnyűségek készülődnek a mélyén. Míg a kísértetkastélyba érkező idegent a környezet cinizmusa, közönye és agresszivitása, a bérkaszárnya lakóját pedig a paranoia teszi kiszolgáltatottá, addig a kertvárosban a nyárspolgárok demagóg katolicizmusa és a pletykás szomszédok gépies boldogsághite teremti meg az elszigeteltséget. A sziklaoromra kapaszkodó kísértetházban a bánat, a kertvárosban a kollektív boldogsághit tesz izolálttá. A kísértetház kripta, míg a bérkaszárnya és a kertváros tömegsír. Ha az első nekrofil babaház, a második pedig a paranoia panoptikuma, akkor a kertváros diabolikus terepasztal: a metszet helyett itt a madárperspektíva uralkodik, a kriptaszag és dohos levegő helyett a boldogság pillanatragasztójának illatát érezzük.

A kertvárosi kísértetházat az ismerős bútorok, meleg színű tapéták, a gyerekszoba csillárjára felszerelt csilingelő játékok teszik otthonossá: míg a kísértetkastély filmekben a rémület forrása az ismeretlen tér, addig a kertvárosi átokházban épp az ismeretlenné átlényegülő családias környezet hordozza a borzalmat. A sátáni költészet kelléktárában a kísértetkastély hasonlat, ahol a ház a kriptához hasonul; a családi átokház viszont metafora, ahol a lakás az éjszakai gyerekszoba félelmeit testesíti meg. A kísértetkastélyban azért félünk, mert nem tudjuk, mi micsoda, a gyerekszobában azért, mert azt nem tudjuk, mi mivé változik át. A kísértetház rémületének forrása az idegen forma. A gyerekszobáé a metamorfózis.

 

 

Temetetlen múlt

 

Az elátkozott ház mélyén mindig valamilyen borzalmas titok rejtőzik: ha a viktoriánus otthon központi magja a családi tűzhely, a borzalom fészke voltaképp a sátáni nucleus köré szerveződő architektonikus rendszer. Az Usher-házat a családot sújtó ősi átok üli meg, a kastély kriptájában, egy lelakatolt koporsóban az élve eltemetett Madeline Usher fekszik. A Kút és az inga kísértetkastélyának gyomrában, egy pókhálós pincében az épület egykori urának inkvizíciós kínzókamrája található. A Poltergeist háza temetőre, a Ház a temetőnél villája sírkert mellé, az Átkozottak otthona sátánista rítusoknak helyt adó bányára épült. A Megkísértve gyönyörű vidéki kúriájában a Meriell család három sarja, Robert, Simon és a szépséges Christine égett bent. A Rosemary gyermekében az új lakás történetét különös haláleset árnyékolja be (érdekes adalék a forgatás helyszínéül szolgáló Dakota Building történetéhez, hogy itt lakott Boris Karloff, a híres horror-sztár, továbbá a ház előtt lőtték le 1980-ban John Lennont). A lakó főhőse az előző bérlő rejtélyes öngyilkosságának, a Főbérlő a halál fiatal gondnoka viszont a korábbi gondok halálának „köszönhetően” kapja meg a lakást. A Manderley ház asszonya és a Temetetlen múlt fiatal arái azért oszthatják meg férjurukkal a hálószobát, mert az előző feleség nyoszolyája a tengerfenék; az Amityville házikójának szobáit, a Ragyogás hoteljének folyosóit a feleségét és gyermekeit lemészároló apa múltbéli bűne tölti meg.

A temetetlen múltra rengeteg apró jel emlékeztet az átok házában. A dicsőséges családi pantheon itt a kripta vagy az emeletre vivő rozoga lépcsőfolyosó, amelynek falán degenerált ősök portréit látjuk. A letakart bútorok, a lelakatolt szobák, a tapétát bemocskoló különös nyomok, a ládák és fiókok mélyére rejtett, kivágott újsághírek, a naplórészletek és levelek mind-mind az bizonyítják: a szobák félig lezárt dobozok, melyek a jelen csomagolópapírjaival ügyetlenül próbálják betakarni a múltat. Az idő különös módon változik meg az átok házában: a múlt-jövő-jelen helyett a megfelelő sorrend a jelen-múlt-jövő.

 

 

Idegroncsok és idegenek

 

Az átok házának lakói szánalmas idegroncsok, akik a depresszív neurózis és a hisztérikus pszichózis határán egyensúlyoznak. Poe Usher-házának ura, a Vincent Price által oly zseniálisan alakított Roderick Usher a melankólia törékeny porcelánvilágában él, s úgy tűnik, ő maga is sérülékeny bánat-fajanszból van, mert fizikai fájdalmat okoz neki, ha hozzáérnek, vagy ha hangosan beszélnek a jelenlétében. Máshol épphogy beteges exhibicionizmus és hiperaktivitás jellemzi a kísértetház urait: az Addams Family eszelős családját és az Agyatlan apartman tulajdonosát infantilis kriptahumor élteti, a Rocky Horror Picture Show Frank-N-Furtherje narcisztikus tánc- és énekorgiákban tobzódik. Az Operaház fantomja mintha képtelen lenne elviselni, hogy neki a színfalak mögött kell élnie, tébolyult akrobatikus koreográfiát komponál magának: folyton rohangál, mászik és ugrándozik a díszletek között. A Casper szellemei (Gizda, Böhöm, Büffencs) idétlen anyagcsere-humorral és mimikri-parádéval szórakoztatják és rémisztgetik a vendégeket, a Delicatessen eszelős ámokfutói igazi bolondokházává változtatják a pusztaságból kiemelkedő bárházat. A ház lakóinak hangulata néha pillanatonként ingadozik, a tömeggyilkosok lelke például az apátia és a hisztérikus kitörések pólusai közé van kifeszítve: az első csendes katatóniára, a második késsel vagy fejszével levezetett ideg-kisülésekre kényszeríti őket.

A kísértetházba érkező vendéget többféle motiváció hajthatja. A betolakodó lehet hiperaktív figura, aki inkvizítori ügybuzgalommal kutatja az épület titkát: az Usher-ház főhőse szerelmének rejtélyes betegsége miatt érkezik az elátkozott kastélyba; A kút és az inga főszereplőjét nővérének különös halála hívja a tengerparti erődítésbe. A Megkísértve és az Átok magabiztos, fiatal pszichiátereit szakmai bizonyításvágy hajtja: az előző a halott Meriellek szellemeitől rettegő nagynéni hívására, az utóbbi tudományos kutatás céljából érkezik a vidéki kísértetházba. Máskor baleset vagy véletlen sodorja az épülethez az idegent: a Psycho Lila Crane-je az éjszakai vihar és a lerobbant autó miatt kénytelen megszállni a Bates Motelben, a Rocky Horror Picture Show nászutasait ugyancsak az éjjeli sötét és a tomboló zivatar űzi a kísérteties épületbe. A „betolakodók” legtöbbször többgyermekes, boldog családok: az Amityville, az Átkozottak otthona, a Ragyogás, az Agyatlan apartman áldozat-főhősei mind-mind az új élet vagy a kikapcsolódás reményében érkeznek az új házba. A hibát ott követik el, hogy jelenlétükkel, erőszakos behatolásukkal megbontják a hermetikusan elzárt világ diabolikus harmóniáját: a múltat jelennel, a bánatot boldogsággal fertőzik meg. Kórokozók, akiknek jelenléte védekező reakciót indít el a házban.

 

 

A ház asszonya

 

A kísértetház szinte mindig női princípium, befogadó közeg, azaz szerető vagy anya megtestesülése. A terror háza című film érdekes például szolgálhat a ház–anya, illetve ház–asszony analógiára. Az ultramodern épületet egy zseniális tudós tervezte abból a célból, hogy megalkossa a jövő otthonát, a kényelem gépiesített paradicsomát: a hatalmas villa Ray Bradbury egyik novellájának jövőbeli házát idézi, amely gazdáinak halála után is folytatja monoton tevékenységét. A filmben szereplő, Helen névre keresztelt ház ideális gépanya: a szobákban kamera-szemek őrködnek a lakók biztonsága fölött, az Internet bármelyik helységből elérhető, a reggeli kávé, a vacsora, a fürdővíz egyetlen parancsszóra elkészül. Helen központi számítógépe a lakók hőtérképét szkennelve azok minden érzelmi rezdülését, vágyát ismeri, így valamennyi igényüket kielégíti. A ház azonban nem csak anya, hanem feleség, barát és munkatárs is egyszemélyben: a családját elhanyagoló férj egyre több időt tölt vele, neki panaszolja el nejének és gyerekeinek hisztérikus viselkedését, tőle kér tanácsot az üzleti terveihez. Helen hamarosan igazi zsarnokká, házisárkánnyá válik: befurakszik a lakók legtitkosabb álmaiba, elolvassa azok internetes levelezéseit, a lázadozó feleséget potenciális vetélytársnak, a hisztérikus gyerekeket elpusztítandó, zavaró tényezőknek kezdi tekinteni. Az anyaméh boldogsága intrauterén terrorrá változik, a gépi köldökzsinór már nem boldogságot és kényelmet, hanem rettegést adagol a kiszolgáltatott ember-magzatoknak.

A Mandarley ház asszonya ugyancsak a ház–asszony analógiára épít. A kastély, melybe elhozza Lawrence Olivier szép, ámde igen egyszerű ifjú aráját, telítve van a tragikus körülmények között elhunyt előző feleség, a gyönyörű Rebecca emlékeivel. A szobák, a falak, a bútorok, a kerti fák és a szolgálók mind-mind Rebecca emlékének melankolikus parfümjét árasztják magukból: a ház a gróf hosszú özvegysége során átlényegült az egykori feleséggé, és többé már nem hajlandó elfogadni az új asszony jelenlétét. Az Élő hely című film anti-utópisztikus világában az ózonréteg megsemmisülése miatt elpusztult bolygónk növényzete, ám egy tragikus körülmények között elhalálozott botanikus titokzatos házában mégis buja trópusi vegetáció tenyész: a barlangban jóságos védő tündérként lebeg a ház asszonya, aki a panteisztikus nászban olvad össze a flórával, és elpusztítja mindazokat, akit betolakodnak az épületbe.

Az anya figurája néhol konkrétan is megjelenik az átok házában. A Psycho Norman Bates-e pincéjében rejtegeti múmiává aszalódott anyját; a Deranged (Tébolyult) elmebeteg gyilkosa ágyba fekteti a sírból kiásott mama rothadó tetemét, a Blood Feast üzleti eladója boltjának titkos szentélyében imád egy titokzatos, vérszomjas egyiptomi istenanyát. Ezek a szerencsétlen pszichopaták egész életüket az anyadémon árnyékában élik le: a ház valamelyik eldugott részén nekrofil szentélyt építenek szikkadt istennőjük számára, akit a gyermekkori pszichózisok kényszerítő hatása alatt rituális gyilkosságok mágiájával igyekeznek kiengesztelni. A ház a slasher filmekben igazi Bauhaus-kriptává válik: a tömeggyilkosok a német művészcsoport szellemiségében saját maguk által készített bútorokkal bélelik ki otthonokat, csakhogy ezeket nem fából, műanyagból vagy fémből, hanem emberi testrészekből készítik. A Deranged extremitásig fokozza ezt az iparos-szenvedélyt, a főhős itt fetisisztikus nász során igyekszik egyesülni a tetemekkel: bútorokat, hangszereket készít belőlük, belebújik a kizsigerelt testekbe. Hasonló módon használja fel lakberendezési célokra az embereket az André de Toth rendezte 1953-as Viaszház Vincent Price-ja, aki „babamúzeumának” elvesztése után szörnyű panoptikummá változtatja otthonát: viasszal bevont tetemekkel zsúfolja tele lakhelyét.

A rettenet háza: diabolikus anyaméh, nekrofil hüvely. Foglya a lebegés önkívülete helyett rémült extázisra, tápláló, nedvdús szövetek helyett száraz, pókhálós falakra lel. A ház megátkozott lakója és az épületbe hatoló idegen, akárhogy igyekszik, sosem jut el a boldogság magzatburkáig.

A ház központi magja titkos helység: pince, amely az anya tetemét és a lemészárolt halottak csontvázát; kripta, amely az elátkozott ősök lelkét; kulcsra zárt, számozott szoba, amely a meggyilkoltak szellemét őrzi. Ha a rémület házába való behatolást nemi erőszaknak tekintjük, akkor ez a helység az ördögi G pont; ha az anyaméh védelmező közegébe való visszajutás kísérletének, akkor a sátáni köldökzsinór illeszkedési pontja; ha csak egyszerű vendégeskedésnek vagy költözésnek, akkor a kísértő múlt becsomagolt dobozkája, de akárhogy is nézzük, ez az a tabu, melynek megérintése kiváltja a ház rettentő ellenreakcióját.

 

 

Az immunreakció

 

A kísértetjárás: diabolikus immunreakció. Célja kicsapni, eltávolítani a hívatlanul érkező idegen testet. A behatoló által hozott boldogság összeegyeztethetetlen bánattal; a szerelem a magányt, a gyerekzsivaj a csendet, a napfény a félhomályt, a remény a kétségbeesést, a jövő a múltat veszélyezteti. A behatolók a ráció vírusait hozzák magukkal, azzal fenyegetnek, hogy megsemmisítik a boldogtalan múlt törékeny harmóniáját. Az önálló életére ébredő ház kénytelen antitesteket termelni, hogy azokkal csapja ki az idegen fehérjéket.

Az ellenreakcióról először csak apró figyelmeztető jelek árulkodnak, melyeket leghamarabb a gyerekek, az állatok és a nők, vagyis a természethez közelebb álló, ezért a túlvilággal közvetlenebb kapcsolatban lévő lények érzékelnek. Nyugtalanító álmok, különös hangok, sejtelmesen lebbenő függönyök, elmozduló bútorok, kinyíló ajtók, megrepedezett falak és tükrök: ezek az első ómenek. A második fázisban már konkrét fizikai inzultusok érik az idegeneket: lépcsőkorlátok dőlnek ki, csillárok hullanak le, életveszélyes háztartási vagy kerti gépek önállósítják magukat. A harmadik szakaszban a természetfeletti erők már nyíltan tudomást adnak létükről kísérteties fények, feliratok formájában. A negyedik – egyben végső – szakasz a borzalom antitestjeinek materializálódása.

A házba érkező vendég első érzése a horror vacui volt, most azonban az üres termek, egy szecessziós nekronomikon lapjaiként lassan megtöltődnek a szellemvilág kalligrafikus jeleivel: az ürességtől való félelem a telítettségtől való rettegéssé változik át. A múlt önálló életre kelti a házat, melynek gerincévé a felfelé vezető spirális lépcső – ennek egyik leghíresebb megjelenése a Robert Weiss rendezte 1961-es Haunted(Átok); tekintetévé az ablakokon behatoló titokzatos fénypászma; leheletévé az ajtón beáradó hideg szél; sóhajává a falak mögül érkező gyerekhang; precíziós finomságú mozdulatává a lassan lenyomódó ajtókilincs válik. Míg a kísértetház a filmtörténetben az 1927-es A macska és a kanárival ébredt rá legelőször önálló létére, addig az egyre pimaszabbá váló individualizmus csúcspontját valószínűleg a Gonosz halottak 2. zseniális része jelenti, ahol az erdei kísértetház orgiasztikus haláltáncba kezd: eszelősen röhög a falon függő szarvasfej, az előre-hátra himbálódzó hintaszék, a részegen dülöngélő falilámpa, a főhős, az őrület szélére jutott Bruce Campbell pedig maga is kacagni kezd a sátáni kánkán láttán.

A lakókat érő támadások legkedveltebb színtere a fürdőszoba és az ágy, vagyis az a két közeg, ahol az ember legjobban kiszolgáltatott a ház önkényének. A fürdőszobát a Psycho, az ágyat a Rosemary gyermeke tette az átokház-ikonográfia alapelemévé. A kísértetházban az ágy koporsóvá változik: az Ördögűző Regan MacNeil-jének lelke élve rohad el a lepedők között, a Halloween egyik jelenetében a főhősnő ágya valódi sírhanttá, párnája pedig feliratos sírkővé változik át.

A diabolikus antitest reakció elsődleges célpontjai a nők és a gyerekek, és a ház gyakran épp a férjet, apát használja fel a védekezés eszközéül. Az átok háza zombivá, lélektelen gyilkológéppé változtatja a férfit, akinek belső küzdelemről, lelki transzfúziójáról csak a mániákus kényszermozgások tanúskodnak: a Ragyogás Jack Nicholsonja egyetlen mondatot gépel naphosszat, közben eszelősen bámul maga elé; az Amityville főhőse farönköket aprít reggeltől estig a háza előtt; az Amityville 2. sorvadó építésze lázasan rajzolja a régi boszorkányházat dolgozószobájában. A kényszermozgás: repetitív bénultság, ám a kísértetház életre kelti a legszörnyűbb gyerekkori rémálmot, a vegetatív idegrendszer teljes bénulását is. A horrorfilmek főhősei valamilyen rejtélyes oknál fogva képtelenek felkapcsolni a villanyt a kísértet járta szobákban, a házat pedig még csak meg sem kísérlik elhagyni: Bunuel öldöklő angyala valóban ott lebeg a küszöb fölött.

A rettenet háza, a lakóval vívott elkeseredett küzdelem során felemészti, feláldozza önmagát is: skizofrén hasadással repednek meg az Usher-ház kváderkövei, villámként szakítják szét a repedések az Iszonyat lakásának falait. A kísértetházban nem csak a tér, hanem az idő is tudathasadásban szenved: Az éjszaka halottja című 1945-ös film Az elátkozott tükör című epizódjában a főhős egy titokzatos tükörbe pillantva azt látja, hogy a lakás több száz évvel ezelőtti önmagává változik át; az Amityville 2-ben a hall, amelyben felállították a boszorkánymester különös óráját, a lámpa leoltásakor minduntalan átváltozik a gonosz mágus egykori szobájává.

A temetetlen múlttal vívott elkeseredett harc, az idő és a tér megmagyarázhatatlan fragmentálódása végzetes skizofréniába taszítja a ház lakóit: lelkük kettéhasad a normális és a beteg psziché, a múlt és a jelen, valamint a szexualitás választóvonalai mentén. A Ragyogás Jack Nicholsonja boldog családapa és a szeretteit lemészároló régi gondnok egy személyben; A kút és az inga Don Nicholas-a, a szelíd várúr a film végére átlényegül az eszelős inkvizítor-apává, és megismétli annak bűnét; A lakó szerencsétlen Mr. Trelkovsky-ja, hiába küzd minden erejével sorsa ellen, végül átvedlik az előző bérlővé, és annak öngyilkosságát reprodukálva kiugrik az ablakon. A kísértetházban megbomlott elme jele gyakran a nemi skizofrénia, vagyis a transzveszticizmus: a Rocky Horror Picture Show főhősei a film végén harisnyakötőben kánkánoznak, A lakó főszereplője öngyilkossága előtt női ruhákat, parókát vesz magára, kirúzsozza a száját, és kifesti a szemét. Norman Bates halott anyja testébe bújik a gyilkosságok idejére: a Psycho slasher-sztárja a skizofrénia legkülönösebb, legösszetettebb formájában szenved, hiszen ő egyszerre fiú és anya, férfi és nő, élő és halott.

A kísértetház a diabolikus immunkreakció, az elkeseredett harc csúcspontján egyetlen utolsó, kétségbeesett rándulással próbálja meg kilökni magából az idegen testet: a házfalak menstruálni kezdenek. Az Amityville klimaxa során sűrű vérfolyamok áztatják el a tapétát, a Gonosz halottak házának villanykörtéi vérrel telnek meg, és igazi vérzivatar tör elő a bezúzott falból is; a Ragyogás hotelje a zárt ajtók mögül előtörő gigászi vérfolyammal vetél el. Az átok házát leggyakrabban tűzvész pusztítja el, márpedig a tűz nem más, mint a levegő mensese: fájdalmas, drasztikus öntisztulási folyamat.

A kísértetház ezzel a végső aktussal válik a megnyugvást kereső, biztonságos anyaölbe visszavágyó ember lehetetlen vállalkozásának metaforájává. A kísérlet önmagában kudarcra ítélt, hiszen az anyaöl, lett légyen az a szellemvilágot és az emberi fajt a misztikus aranykorban magába olvasztó természet, vagy egyszerűen csak zárt, biztonságot adó fészek, már régen kiszikkadt. Az életet adó közegből poros pókhálókkal teli dohos hüvely lett, mely lebegés helyett rettegést, boldog álom helyett rémálmot, élet helyett halált tud csak adni egykori gyermekének.

A meggyalázott világ, miként a menekülő főhős háta mögött összeomló Usher ház, örökre elsüllyedt az enyészet mocsarában. A civilizáció a természeten, az ember viszont a szellemvilágon hajtott végre erőszakos abortuszt, és bár a filmek azt hazudják, hogy ez után a gyalázatos erőszak után az átok házának űzött lelkei visszatérnek igazi otthonukba, vagyis az alvilágba, ez nem igaz, hiszen a mozi nem ismeri a túlvilág fogalmát. És ha ismerné is, az már rég nem a mítoszok kísértetparadicsoma lenne, amelyről végtelen horizontú tájkép festhető, s amelyet oly áthatóan tölt meg a rothadás kriptaszagú melankóliája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 24-30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3400