KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Jack Lemmon (1925–2001)

Gervai András

 

Micsoda kezdés! Még szinte el sem indult a pályáján – 1954-ben állt először kamera elé –, s egy év múlva, a Mister Robertsben nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart. (A másodikkal 1973-ban jutalmazták a Mentsük meg a tigrist! főszerepéért: a részeges ruhagyáros megformálását – saját, korábbi alkoholizmusa miatt – élete egyik legfontosabb alakításának tartotta.) Lemmonnak ismét szerencséje volt, amikor 1959-ben, még mindig viszonylag fiatalon, remek szereplehetőséget kapott Billy Wildertől: álöltözetben, nemet „változtatva”, egy női zenekar tagjaként végigbolondozhatta a fergeteges humorú Van, aki forrón szeretit. A kultuszfilm meghozta számára a világhírt, s karrierje egyik legfontosabb állomása, talán legemblematikusabb alakítása lett.

Nemcsak és nem elsősorban sztár volt – utálta, kerülte a sztárság külsődleges megnyilvánulásait, manírjait –, hanem színész. Méghozzá nem akármilyen. Egyszerű embereket formált meg nagy elhitető erővel, realista eszközökkel. Néhány gesztussal, mozdulattal, a nézésével, felpörgő beszédtempójával tökéletes illúziót tudott teremteni.

A Sógorom, a zugügyvédben találkozott Walter Matthauval, akivel jó néhány – részben Neil Simon írta – filmben játszott együtt (Furcsa pár; Kalifornai lakosztály; Hotel Plaza; Haver, haver; A szomszéd nője mindig zöldebb). Az erőszakos, kötözködő, nagydumás és nagymenőnek látszó Matthau mellett még karakteresebben rajzolódtak ki a Lemmon által megformált alak személyiségjegyei. Jólelkű, szeretnivaló, de kicsit peches, túlságosan is tisztességes, élhetetlen figurákat keltett életre, akik azért előbb-utóbb valahogy révbe érnek.

Komikusként és drámai színészként egyaránt kiváló volt, bár a rendezők, a producerek és a közönség – legalábbis pályája első felében – kicsit beskatulyázta a nevettető, a vérbeli bohóc szerepkörére. A szerepkör csak némileg módosult, finomodott Lemmon komoly filmjeiben, amelyekből azonban már hiányzott a hepiend, a felhőtlen derű. Hol fáradt, megtört, sebezhető kisembert alakított (Rövidre vágva, Glengarry Glen Ross), hol tisztességes, igazságkereső, honfitársai lelkiismeretét ébresztgető amerikai polgárt, aki nem hajlandó résztvenni a nukleáris erőmű balesetének eltussolásában (Kína szindróma), vagy pedig a dél-amerikai államban eltűnt, politikai aktivista fiát keresve akaratlanul is az amerikai nagyhatalmi érdekeket, manipulációkat leplezi le (Eltűntnek nyilvánítva).

Jelképes erejű, hogy nem sokkal, alig egy évvel élte túl partnerét és barátját, Walter Matthaut. Lemmonnal végleg eltűnt az amerikai filmből minden, ami még – stílusban, ízlésben, film-és hőstípusban – XX. századi volt. Az utolsó (amerikai) ősbölények egyike, ha nem az utolsó távozott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3391