AnimációBotrány-animeDragon Ball, a kultuszmeseLáng István
A rosszhírbe kevert Son Goku jellemében mindaz fellelhető, amit nyugat és kelet nagyra becsül.
Amikor 1999 tavaszán a Televíziós Testület betiltotta a Dragon Ball Z magyarországi sugárzását, miszerint a sorozat „rossz példát ad a gyerekek problémakezelésére”, mindenki a jól értesültek bizonyosságával tudta: „ez az az erőszakos rajzfilm, ugye?”; mindenki, aki amúgy a mangát összetéveszti például egy afrikai üstdobbal (KONga!).
Nem csak az ő kedvükért érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát.
Ne foglalkozzunk azzal, hogy az alapvetően nem kisgyermekeknek szóló DBZ-sorozatot annak idején miért nem tették megfelelőbb műsorsávba, elejét véve ezzel az egész DBZ-ügynek és az aktuálpolitikai ízű intervenciónak. Ez műsorszerkesztési kérdés, utólag nem érdemes a döntést bírálni.
Az immár Magyarországon is létező Dragon Ball (DB)-manga japánban 1984 és 1995 között futott, a Shonen Jump című fiúmagazin addigi történetének legsikeresebb sorozataként, míg a TV-anime-sorozat 1986-tól 1997-ig volt műsoron Dragon Ball, Dragon Ball Z (DBZ) és Dragon Ball GT (DBGT) címen. (Ez utóbbi önálló anime, tehát már nem a DB manga-sorozat rajzfilmfeldolgozása.)
A Dragon Ball azonban nemcsak több milliárd dolláros üzleti sikertörténet (a több tucatnyi országba eladott fordítási jogok és a több milliárd dolláros kapcsoltáru-business révén), hanem rendhagyóan szórakoztató, remek mese is.
A szerző, Toriyama Akira eredeti szándéka szerint a DB a híres Ming-dinasztia korabeli kínai regény, a Nyugati utazás (1592) egyfajta parafrázisaként született, és az avatott DB-filológusok számos, kétségkívül meggyőző párhuzamra bukkanhatnak.
A regény Hszüan-cang kínai buddhista szerzetes és társai indiai zarándokútjának mesés története. A jeles társaság egyik tagja Szun Vu-kung, a varázserővel felruházott majomkirály. A Nyugati utazás japán fordításában (Saiyuuki) a majomkirály neve Son Goku – s lám így hívják a Dragon Ball főszereplőjét is!
A Dragon Ball műfaja tehát eleinte voltaképpen a pikareszk, a road-movie és a quest („Grál”-keresés, fizikai és spirituális utazás) zsánerei között határozható meg. A quest tárgyai azonban ezúttal nem buddhista szent iratok, hanem a hét Dragon Ball, azaz Sárkánygömb. Aki mind a hét gömböt összegyűjti, jogot nyer arra, hogy megidézze a Szent Sárkányt, aki ekkor egyetlen kívánságát teljesíti. A gömbök eztán szétszóródnak a világban, és csak egy esztendő elteltével vehetők újra igénybe „sárkányügyileg”.
A történet – a Gotta-catch’em all!/Szerezd meg mindet! szintén világsikerű, ám erőteljesebben kapcsoltáru-orientált Pokémon-sorozat egyszerű figuráival szemben – igen árnyaltan jellemzett, szórakoztató főszereplőgárdát vonultat fel, közülük is kiemelkedik a történet kezdetén még gyermek, majomfarkú Son Goku, aki kisfiú létére máris mesteri szinten űzi a kung-fut. Son Goku (a nevében szereplő „go” kínai jel, japánul „sato(ru)” – v.ö. „satori” = zen-megvilágosodás –, jelentései: megért, elér, felfog, megvilágosodás stb.) jellemében mindaz fellelhető, ami mind a nyugati, mind a keleti értékrend szerint a legbecsesebb: tisztesség, romlatlanság, segítőkészség, becsület, küzdőszellem, önfeláldozás, szorgalom. Megannyi tulajdonság, mely gyermekeink épülésére szolgálhat. Avagy, leheletfinom iróniával: „problémamegoldó készségük” fejlesztésére.
A történet első ciklusa egyben remek tanmese és fejlődéstörténet is: a gömbök keresése közben, ahogy az a nagy (mese)könyvben meg van írva, baráti csoporttá forr össze a kis harcos, Son Goku, a tinédzser lány Bulma, az (eleinte, ki tudja, mi végből, Mao-öltönyben és vörös csillaggal parádézó) antropomorfizált, gyáva malac és volt óvodástársa, az antropomorfizált macska (két fura, alakváltó lény), valamint az útonálló Yamcha, és az út végén tulajdonképpen legtöbbjüknek a Sárkánygömbök nélkül is teljesül a vágya, miközben még azt is sikerül megakadályozniuk, hogy egy önjelölt despota a gömbök segítségével átvegye a világ fölött az uralmat.
Toriyama, a hongkongi akciófilmek nagy kedvelője a sorozat iránti eleinte tapasztalható mérsékelt érdeklődés nyomán iktatta történetébe a quest-vonulat mellé a későbbiek során rendszeresen visszatérő harcművészeti tornákat, melyek látványos képi világa – s a Jackie Chant idéző számos akció-geg – nagyban hozzájárult mind a manga, mind az anime sikeréhez. (Egy DB-filológiai érdekesség: a DB Szent Sárkánya Shenlon, míg Jackie Chan kantoni nyelvjárásban használt neve Shen Long.)
A DB egy alternatív, karikaturisztikus Földön játszódik, ahol jól megfér egymással ember, antropomorfizált állat és – a japán manga és anime egyik jelentős forrás-kincsestárából, a sintoista vallás panteonjából megidézett vagy az ezen világ által ihletett – démon. És persze a DB öniróniájának egyik csúcspontja: a harcművészetek megvilágosodott (?) agg nagymestere (s egyben vén kujon), Son Goku tanítója és – ó, kisiskolás emlékek! – a női bugyik szenvedélyes tisztelője: a Teknőcök Fejedelme. (A női bugyi mint a mangában fel-felbukkanó fontos motívum itt is, akár más mangákban, inkább írható a japán lélek egy rejtélyes, gyermeteg rezdülésének számlájára, s egészen bizonyosan elvethető a pedofília európaiak által gyakran hangoztatott vádja.)
Ezen az irracionális, eklektikus Földön, ahol a csúcstechnológia és a tündérmese ugyanúgy megfér egymással, mint az elképesztő lények sokasága, s ahol a Sárkánygömbök újjáéleszthetik a harcban elhullottakat, megtörténhet bármi: ez a Föld nem a mi Földünk, ezek az emberek nem mi vagyunk – az „erőszakként” jellemzett, néhol explicit harci jelenetek összessége, amely főleg a későbbi, DBZ-ciklusra jellemző, nem hat reánk, nincs példaértéke, hisz e világtól elidegenít annak furcsa, valószerűtlen mivolta. A halál, ha bekövetkezik, megmarad absztrakt szinten. Tévénéző gyermekeink biztonságban vannak. Nagyobb biztonságban, mint a vasárnap délelőtti gyermekműsor reklámblokkjában fel-felbukkanó éjszakai horror- és csonkolásos akciófilm-előzetesektől.
Nagyobb biztonságban, mint a koraesti, való világbeli híradó nézőkecsegtető vérfürdőitől.
A történetnek a kínai regény ihlette első ciklusában, melyhez a szerző eleinte nem tervezett folytatást – ezt csak a későbbi siker hozta magával – a harcművészeti küzdelmek viszonylag szokványosan, „földi”, hétköznapi módon zajlanak, hacsak azt a néhány antropomorf, fura teremtményt nem számítjuk, akik, a mese logikájától korántsem idegen módon, meg-megjelennek a ringben.
Ezek a küzdelmek a későbbi DB-kalandok során a keleti akciófilmek, a budo és a próbatétel-mesék törvényszerűségeinek engedelmeskedve fokozatosan eszkalálódnak, hiszen a főhőst érő kihívások mindegyikének felül kell múlnia az előzőeket: így válik méltóvá minden egyes győzelmére, és így léphet tovább a tökéletesedés útján.
Toriyama a történet ezen logikájának megfelelően folytatta meséjét azzal a következő ciklussal, amely a Dragon Ball Z-anime kiindulópontja.
A DBZ némileg különbözik a DB gyermekibb, bohókásabb világától: Son Goku felnőtt, s földönkívüli származásának titkára is fény derül.
A DBZ és a DBGT szintén keresés-történet, ám ezúttal a klasszikus harcművészeti küzdelmek, a hagyományosnak mondható küldetések az eszkalálódó kihívások jegyében átadják helyüket az inkább sci-fi- és szuperhőstörténetekkel rokonítható kalandoknak: a küzdelem immár bolygóközi (DBZ), majd galaktikus (GT=Grand Tour avagy Galactic Tour) szinten zajlik: a tét nem egyszer a bolygók vagy az univerzum sorsa.
A DB és a DBZ hatalmas sikere és a betiltás fölötti felháborodás tehát nyilván árnyaltabb jelenség, mintsem hogy „tömegpszichózist” kiálthatnánk: igaz, hogy az anime – Japánban megszokott, ám Európában gyökeresen új – kifejezőeszközei: alapvetően statikus, a mozgást, a cselekményt „kamera”-mozgással, manga-erővonalakkal, villódzó fényeffektusokkal érzékeltető képsorok, az európai ízlés számára túljátszott érzelem-mimika, az eredeti történet és elbeszéléstechnika: megannyi üdítő újdonság az édeskés amerikai rajzfilmek világához képest: a siker valódi oka azonban kétségkívül mélyebben keresendő: mint a világ jó meséi általában, a DB is a Jó és a Gonosz „archetipikus” küzdelmének Örök Visszatéréséről szól.
És ha gyermekeinkben valami megragadhat a műfaj keretei által behatárolt, közhelyes, ámde eredeti hangon megfogalmazott, végletekig egyszerűsíthető mondanivalóból, az nem más, mint ez: a jónak győznie kell, kevesebbel nem érhetjük be.
Gyermekeink biztonságban vannak.
Amit betiltottak, nem árthat. Ugye?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1384 átlag: 5.42 |
 |
|
