Magyar MűhelyBeszélgetés Gaál IstvánnalBartók-kozmoszGervai András
Három és fél évi munka után Gaál István befejezte Gyökerek című háromrészes dokumentumfilmjét Bartók Béláról.
– Mit mutat meg Bartók életéből, munkásságából?
– Bartók életét, emberi és zeneszerzői fejlődése különböző szakaszait kísérjük végig. Minden helyet felkerestünk – Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Svájcban, Amerikában –, ahol megfordult, élt, fellépett, emléktáblája található. Amerikában például jártunk az elkorhadt faházban, ahol kétszer is nyaralt, s a kórházban, ahol meghalt. Megidézzük őt egy róla készült archív felvétellel, s bevágunk fotókat is: változó arcvonásai érzékeltetik a kor előrehaladtát. Alakját azonban nem akartam megjeleníteni. Egyes szám harmadik személyben beszélő narrátort sem alkalmazok, mert azzal óhatatlanul értékítéletet is megfogalmaznék – és hogy jövök én ahhoz. Ehelyett a levelezéséből és önéletrajzából válogatott részletek segítségével egyes szám első személyben „őt” szólaltatjuk meg.
– A magánéletével milyen mélységben foglalkozik a film?
– Amennyi magánéletéből munkássága megértéséhez, személyisége teljességéhez szükséges, azt tartózkodó pontossággal vázoljuk – szó esik többek között Gejer Stefihez fűződő reménytelen szerelméről, két házasságáról –, vájkálni azonban nem akartunk benne. Nem tudnék Bartókról olyanfajta filmet elképzelni, mint amilyen például Van Gogh-ról vagy Toulouse-Lautrecről készült.
– Mi lehet az oka, hogy egy olyan valóban világhírű magyarról, mint Bartók még soha nem készült játékfilm?
– A kérdés jogos. Annyi bizonyos, a legtöbb országban a legkitűnőbb erők állnának csatasorba, ha egy Bartók méretű zeneszerzőről kellene filmet csinálni. Problémát jelenthetne persze, hogy tudnánk-e találni hozzá hasonló fantasztikus tekintetű, törékeny alkatú színészt? Úgy érzem egyébként, hogy dokumentumfilmünk iránt éppen e világhírnek köszönhetően sokkal nagyobb lehet az érdeklődés a határokon kívül, mint belül. Kérdés, hogy a film teljes világjogának megvásárlására tud-e vállalkozni a Magyar Televízió.
– Interjúkat is felhasznál a filmben?
– Először óhatatlanul átvillant az agyamon, hogy beszélgessünk is Bartókról – például Menuhinnal –, de ösztönösen éreztem, nem vezetne jóra. Annál, hogy egy emberről jókat vagy rosszakat mondanak, magasabb drámai értékű, felemelőbb, ha azt látom, mit cselekszik. Egyedül Paul Sacher karmesterrel – aki három darabot is rendelt Bartóktól – készítettem interjút, de dokumentációs céllal. A film gondolatainak összefogása érdekében viszont egy-két helyen játékfilmes megoldással éltem.
– A zenének milyen szerep jut?
– Bartók sok zene- és színpadi művéből hallhatók, láthatók részletek. Az anyagiak hiánya miatt zenekar és karmester szerződtetésére nem volt lehetőségünk, így korábbi, nagyon jó minőségű felvételeket használunk. Még a kétszereplős Kékszakállút sem csinálhattuk meg, a feldolgozást az egyetlen létező filmből vettük. Többek között a Keller Vonósnégyes, Krausz Adrianne, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Kocsis Zoltán játszik, Frankó Tünde, Csavlek Etelka és Gulyás Dénes énekel, Ferencsik János vezényel, s hengerről Bartók zongorajátéka is felhangzik. A film képi megvalósításakor szűk szorosban – Szküllák és Kharübdiszek között – „hajóztunk”. A dilemmám abból adódott, hogy mit akarok én a képekkel, amikor Bartók a zenéjével már mindent kifejezett, elmondott. A filmben viszont mégiscsak szükség van a mesére. Vigyáznom kellett, hogy a látvánnyal ne essem abba a hibába, amit egykoron Arany János úgy fogalmazott meg: „Gondolta a fene!” Állandóan őrlődtem, hat-e egy-egy kép, beállítás. Gyakran eszembe jutott, vajon ő elégedett volna-e vagy sem. Szem előtt kellett tartani azt is, hogy filmünket nemcsak szakembereknek, hanem a nagyközönségnek is szánjuk.
– Miért készült olyan hosszú ideig a film?
– Hatalmas mennyiségű anyagot vettünk fel, a filmet az eredetileg tervezett kétszer hetvenöt percben nem is lehetett megcsinálni. Legfőképpen azonban azért, mert anyagi okok miatt nyolcszor kellett hetekre, hónapokra leállnunk. Amerikába és Svájcba például háromtagú stábunk többszöri halasztás után végül a Magyar Turizmus Rt. támogatásával jutott el. A pénzhiány miatt sok mindent magunk csináltunk meg. Szükségünk lett volna például néhány snittre a tengerről, de ilyenek nem voltak a Magyar Televízió archívumában. Ezért aztán év elején Monté Carlóban – ahol a filmfesztivál vendége voltam – felvettem vagy kétórányi anyagot. Az MTV-nek egyébként nincs camcordere, így a forgatás alatt sokszor a Duna TV-től kértem kölcsön. Vagy a cseszneki rom várhoz – ami látványban, hangulatában nagyon illik a Kékszakállú alá – és még néhány helyszínre Várbíró Judit kocsiján mentünk le, a saját pénzünkön, még a kazettát is én vettem. Minden tortúra, az anyaggal való viaskodásom ellenére a Bartókkal töltött három és fél év mennyei időszak volt. A forgatás minden pillanatát nagyon élveztem, a felfedezők belső izgalmával készítettem a filmet. Fantasztikus, karmikus dolog, hogy Bartók 64 éves korában halt meg, s én ugyanannyi voltam, amikor hozzákezdtem a filmforgatáshoz.
– Mi izgatta Bartókban?
– A következetessége, a tisztessége, a meg nem alkuvása. Fantasztikusan mély, fájdalmas zenéje állandó mozgás, lüktetés, újrakezdés. Mikrokozmosza magába zárja a kozmikus távlatot. Megtalálta azt a gyökeret, amit mostanában az elméleti fizika kutatói is egyre inkább belátnak: vagyis hogy az egészen parányban, a szubatomban benne van az egész kozmosz. Mindig nagyon szerettem a zenéjét. Emléke előtt halála 25. évfordulóján jeles rendezők filmmel tisztelegtek volna, de végül is csak én készítettem el egy hatperces etűdöt – egyik kedvenc darabomra, Az éjszaka zenéjére. Annak idején, a hatvanas évek elején a Magyar Hanglemez Klub újdonsült tagjaként legelőször a Liszt-Bartók emlékverseny kettős lemezét vettem meg, majd apránként a Bartók összest. Már eddig is sokszor lejátszottam ezeket a műveket, most azonban majd szisztematikusan, a-tól z-ig végighallgatom, s elemzem őket.
– Milyen szerepet játszott életében és filmjeiben a zene?
– Minden játékfilmem zenéjét Szöllősy András szerezte. Büszke vagyok rá. A modern zene iránti vonzódásom formálásában óriási lökést jelentett a vele való munka és barátság. Abban is nagy segítséget nyújtott, hogy Gluck Orfeusz és Eurydikéje filmre vitelekor a számomra ingoványos területen – nem ismerem a kottát – ne tévedjek el. Földim, Rajeczky Benjámin – aki szinte fogadott fiának tekintett – szintén sokat alakított rajtam.
– Az Orfeusz és Eurydikét, eddigi pályája utolsó mozifilmjét 1985-ben mutatták be. Azóta nem voltak játékfilm tervei?
– Szakonyi Károllyal az ’56-os eseményekről, egy, a puha diktatúrában végig bennünk munkáló témáról akartunk írni. Ahogy azonban elkezdtünk emberi alakokban gondolkozni, egyfajta sztereotípia felé kezdtünk csúszni. A történelem elszaladt a fejünk fölött. Több éven át dolgoztam Tar Lőrinc pokoljárásának megfilmesítésén is. Hősöm, Krizsafánfia Becse György lovag megjárta a középkori „önmegvalósítás” három lehetséges stációját – költő, katona, pap volt –, s végül elzarándokolt az írországi Szent Patrick szigetén lévő barlanghoz, a korabeli mondák szerinti Purgatóriumhoz, hogy feloldozást nyerjen több száz gyilkossága alól. A virágzó lovagkor idején játszódó történet finanszírozásától a nagy költségek miatt az olasz partner visszalépett.
– Nem izgatja, nem bántja, hogy az elmúlt másfél évtizedben nem készített játékfilmet?
– Soha nem érdekelt, hogy hány éve nem rendeztem játékfilmet. Csak azért, hogy a nevem fusson, nem csinálok filmet. Nem akarok állandóan bizonyítani. Nem érdekel, hogy a filmtörténetben hol a helyem, hogy van-e egyáltalán. A filmcsinálás kedvéért nem vállalok megalázó helyzetet, nem kötök kompromisszumot. Megengedhetem – megengedem – magamnak azt a luxust, hogy csak azt csináljam, amit akarok. Nagyon hatott rám Weöres Sándor példája, aki egész életében színes üveggolyókat gurított maga előtt. Játszott. Én sem tudok elképzelni olyan kihívást, tevékenységet, amiben nincs játék. Akkor nem megyek bele. A múlt évben sikerült annyi pénzt összeszednem, hogy vettem egy camcordert. Időnként a vállamra veszem, felülök egy vonatra – a közlekedés nekem már ingyenes –, s járom az országot. Felveszek mindenfélét. Játszom.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 623 átlag: 5.66 |
 |
|
