Kritika

Fény hull arcodra

A vándor és a bujdosók

Korcsog Balázs

A dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző Gulyás Gyula első nagyjátékfilmje lírai hangvételű történelmi ballada.

Kinyílik a lencse, fény hull egy ember (a néző) arcára – két alak körvonalai látszanak a félhomályban. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Mit rejtenek? Magukat. Mi elől rejtőznek? Mielőlünk. Aztán persze lehull a lepel, fellebben a talányos lények fátyla: fény hull egy férfi és egy nő meggyötört arcára – őket, a Férfit és a Nőt viszik fáradt lovaik. A Férfi katona, a Nő egy (másik) katona özvegye. A Férfi és Nő: bujdosók – a bukás (1849) után. A két bujdosó („volgai”) lovas megáll egy fennsíkon, a meredély szélén – megáll, és körbenéz. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Hol találnak menedéket?

Ismét kinyílik a lencse, s fény hull egy harmadik rejtélyes alak arcára is. Ki ő? Ő a Tanító, a falu különc tudósa, aki köznemesi kúriájából, egy periszkóprendszeren át figyeli a környéket és a pusztulás utáni eseményeket; ám feltehetőleg már magát a pusztulást is innen nézte. A Tanár tehát voyeur: a környék megfigyelője, a falu leselkedő tudósa, a vidék „kukkolója”. Ő a vidék otthon ülő, szellemi vándora. Háza menedék, mely átmeneti oltalmat ad a bujdosóknak – hajlék, ahová betérnek, s ahol megpihennek a bujdosók. A vándor – a bujdosók menedéke. Míg a két bujdosó: kitaszított – a vándor már eleve kívülálló. (A „vándor” és a „bujdosó” elnevezést itt nem Prohászka Lajos szellemtörténeti alapművének értelmében, ám annak kontextusában használom. A vándor és a bujdosó ott azt jelenti: a német és a magyar – mármint lelkület vagy szellemiség. Itt nem azt jelenti.)

Tehát a film nézőjeként azt nézzük, ahogy a Tanító nézi a két bujdosó lovast. A látásnak és a látszásnak (meg a láttatásnak), az elrejt(őz)ésnek és a megmutat(koz)ásnak ez az egyidejűsége és összetettsége – mint minden művészi filmalkotásnak és szerzői filmnek – Gulyás Gyula filmjének is az egyik kulcsproblémája.

Az eddig – testvérével együtt készített – filmes szociográfiáival és dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző, leginkább talán a Balladák filmjéről ismert rendező legújabb alkotása, első nagyjátékfilmje – igazi filmballada: lírai hangvételű, drámai és tragikus cselekményt ábrázoló történelmi filmdráma. A korábbi Balladák filmje és annak mostani, fikciós párdarabja alapján megállapíthatjuk, hogy a rendező, Gulyás Gyula a dokumentumfilm mellett a játékfilm területén is „balladára termett” – a Fény hull arcodra is a „balladák filmje”.

A film történetét és elbeszélésmódját a balladai homály jellemzi leginkább: a kihagyások, utalások és eseménytöredékek alapján csak sejtésünk lehet arról, miért bujdosnak hőseink, kik ölték meg a Nő katonatiszt férjét, s miként hozta össze a sors a Katonát és a Nőt. A Tanító házában megpihenő bujdosók emlékeiből és beszélgetésekből két gyilkosság és egy szerelmi történet szálai fonódnak össze, szinte szétbogozhatatlanul. Mindeközben a Tanár, a Nő és a Katona között titkos szellemi és szerelmi háromszög szövődik. A Tanító házában fény hull egy asszony arcára. A film végére azonban a rejtélyes szálak felfejtődnek, fény derül a történtekre, lassan összeáll a kép. A Tanító emlékezéseiből ugyanakkor felsejlik az egykor szebb napokat megélt ház asszonyának alakja is: ezek a lírai áttűnések – melyek Huszárik Zoltán és Makk Károly elégikus „stílusát” idézik – az amúgy a romantika pátoszával élő, s ezért talán túlzottan is emelkedett és fennkölt hangvételű, „felstilizált”, néhol szinte már modorosnak ható, irodalmias nyelvezetével is archaizáló film legerősebb képi megoldásai közé tartoznak. Gulyás Gyula alkotásának legfőbb erénye éppen a film művészi atmoszférateremtésének, elégikus és balladisztikus hangvételének és képi világának szuverenitásában, hitelességében és elhitető erejében rejlik.

A film végén a Tanár házának tárt ablakából látjuk a két bujdosó lovas immár távolodó alakját. Ám fény hull egy ember arcára, s feltűnik valaki, azaz hátulról/oldalról, a ház felől „belovagol a képbe” egy harmadik lovas is – a Tanítót sejthetjük személyében. A vándor tehát feladja pozícióját, a menedéket és a szellemi vándorlást, és a két bujdosó lovas nyomába ered. A film elején a bujdosók térnek be a vándorhoz – a film végén a vándor is bujdosónak áll. A három alak körvonalai még látszanak egy ideig a messzi távolban, majd együtt lovagolnak ki a képből, a filmből, a történetből, s együtt tűnnek el a szemünk elől, a láthatáron. Három rejtélyes lovas járja a vidéket. A vándor is bujdosó.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 51-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2777

Cikk értékelése:

szavazat: 1119 átlag: 5.5