|
|
|
Láttuk mégA Gyűrűk Ura: A két toronyKöves Gábor
Peter Jackson cirka kilenc órásra tervezett filmjének középső harmada pereg pontosan egy évvel az első rész után és ugyanennyivel a befejező harmadik előtt. Az élmény egyszerre teljes, és hiányérzetet keltő. Mint képeskönyv, melyben a képaláírások (a Tolkien-idézetek) is kis műremekek, Jackson munkája háromórányi tömény bravúr: A Gyűrűk Szövetségéből ismerős ecsetkezelés magabiztosabb (megkapjuk az idei év legélethűbb, számítógép szülte kreatúráját: Gollumot), a színvilág karakteresebb, az inferno képei már nem csak félévezredes festményekről, hanem, ha tetszik, a múlt század rémisztő valóságát megörökítő dokumentum-és propaganda-filmekből is ismerősek. Továbbra is kérdéses azonban, hogy minden szépségük ellenére Jackson képei kiadnak-e egy filmet. Mert olyan nincs, hogy háromrészes, kilencórás mozi – más kérdés, hogy a végelszámolásnál egységbe rendeződnek-e a komponensek –, az eleje-közepe-vége dramaturgiai egységet az egyes epizódokon belül is kívánatos megteremteni, máskülönben hiányérzet támad a nézőben. És sajnálatos módon a hiányérzet jogos. A Két torony három szálon futó cselekményét szétzilálja a párhuzamos történetek közti ide-oda vágás, s ahelyett, hogy egy nagy, egységes univerzum képe rajzolódna ki előttünk, tucatnyi egzotikus, de szervesen nem kapcsolódó kisvilág térképét kapjuk. Ez a világtérkép nemcsak földrajzilag, de politikai megosztottságát és történelmét tekintve is zavaros. A regény ismerete nélkül, pusztán a filmre támaszkodva is túl sokat tudunk meg ahhoz, hogy ne sejtenénk, mennyi minden nem fért bele az adott keretekbe. Mindazonáltal Jackson szinte minden döntése indokoltnak tűnik. A nagy dilemma nem is a részleteket, hanem az egészet érinti. A kérdésre, hogy filmre való-e Tolkien munkája, nem kapunk megnyugtató választ.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1041 átlag: 5.47 |
 |
|
|
|
