KrónikaWilliam S. Burroughs 1914–1991Takács Ferenc
Nyolcvanhárom évesen hunyt el az önpusztítás utolsó nagy romantikusa. Halállal eljegyzett szellemén sokáig kifogott elnyűhetetlen szervezete: ha úgy vesszük, matuzsálemi kort ért meg.
Pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Otthonos és védett gyerekkor után, Harvardon szerzett diplomával, a család nyújtotta apanázsra támaszkodva Burroughs hamarosan kívül helyezte magát a polgári társadalom, a szalonképes és tisztes élet keretein. Még be-benézett egyik-másik egyetemre (Ausztriában, Mexikóban), de azután alkalmi munkákat vállalt, magándetektívként, rovarirtóként, csaposként dolgozott. Közben céltalanul sodródott a világban, sokáig élt a marokkói Tangerben, majd Párizsban és Londonban töltötte idejét. A hetvenes években tért végül haza Amerikába. Egy ideig New Yorkban élt, majd a nyolcvanas évek elején leköltözött falura, valahová Kansas államba.
Biszexuális, később „tisztán” homoszexuális volt, kábítószer-élvező (1944-től 1957-ig a heroin rabja), valamint lőfegyver-mániákus (1951-ben második feleségével „Tell Vilmososdit” játszott, s az asszonyt véletlenül agyonlőtte). Azaz – hatósági pszichológusok és törvényszéki szociológusok nyelvén – „bűnöző életmódot folytatott”.
Ebből az életmódból és élményvilágból facsarta ki első könyvét, a Narkós (Junky, 1953) című önéletrajz-félét, jórészt a beatek hatására, akik számára Burroughs – és a Burroughs-féle bűnöző-típus – afféle újmódi „nemes vadember” volt, az alternatív Én, a totális és radikális nonkonformizmus romboló erejű jelképe. Burroughst a beatek felkarolták, a Narkóst Ginsberg adatta ki, a Meztelen ebédet (The Naked Lunch, 1959) megjelenése után Kerouac avval kolportálta, hogy „Burroughs a legnagyobb szatíraíró Jonathan Swift óta”.
A Meztelen ebédben talált rá Burroughs arra a formára és közlendőre, amely későbbi műveinek – elsősorban A puha gépezet (The Soft Machine, 1961), A felrobbant jegy (The Ticket That Exploded, 1962) és a Nova Express (1964) lazán összefüggő regénysorozatának – is alapjellegzetessége. Zaklatott rendű, egymást az álom és a lidércnyomás szürreális logikája szerint követő kép- és jelenettöredékekből állnak ezek a könyvek, hallucinatív erővel, végletes undornak, zsigeri szorongásnak és hátborzongató fekete humornak az érzés-elegyével kísérve idézik fel a kábítószeres élmény és élet látomását. Pontosabban azt, amelynek szerzőjük szerint a kábítószer csupán metafórája: azokat a démoni külső erőket, amelyek az egyén teljes és feltétlen függőségét tekintik céljuknak, az egyén fölötti manipulatív uralmat, sőt az Én teljes felszámolását, a személyiség – a szó eredeti értelme szerinti – likvidálását, protozóává-ektoplazmává történő folyósítását célozzák. Ezeknek a könyveknek a látomásában korunk alapképlete valamiféle gyilkos és örök háborúság az Én és az Ént átprogramozni, kézben tartani, kicserélni és megsemmisíteni, az Embert felszámolni, állattá-növénnyé-amőbává zülleszteni igyekvő gyilkos és halálos Erő között, amely nem velünk, hanem nagyonis ellenünk van.
Ehhez a látomáshoz Burroughs századunk irodalmának és kultúrájának a szalonképtelen peremvidékén gyűjtött be eszközöket és eljárásokat: lidércnyomásos mitológiája a tömegkultúra „gyanús” műformáinak az eszköztárát, a westernt, a comicsot, a science fiaiont hasonítja át és oldja fel a maga fantazmagória-világában.
S ugyanígy jelenik meg, gyanúsan tömegművészeti eszközként és eljárásként, a film is Burroughs műveiben: a regények szaggatott vizualitása, ugráló vágásai, szimultán technikája tudatos törekvést mutat, filmes szerkesztésre utal.
Sőt egy eredeti filmstílus ígéretét rejti. Burroughs a jelek szerint maga is foglalkozott a filmcsinálás gondolatával, forgatókönyvet írt, de akkoriban, amikor a burroughsi látomás filmre fordítása igazi úttörés és újdonság lehetett volna, nem akadt producer és rendező, aki hozzá mert nyúlni ezekhez a kriminális és obszcén, erkölcs- és gyomorfelforgató könyvekhez. Egyetlen filmes tisztelgés készült el végül, s voltaképpen az is megkésve: David Cronenberg 1991-es Meztelen ebédje próbálta meg utólag bepótolni azt a pillanatot, amelyet jó húsz évvel korábban szalasztott el a filmművészet.
Hogy végleg elszalasztotta-e, nem tudom. Lehet, hogy lesz még film, amely Burroughsnak tiszteleg (színészként Gus Van Sant Drugstore Cowboyában látható – A szerk.); jelenleg egyetlen van, a Cronenbergé, amely mostantól nekrológ is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1325 átlag: 5.77 |
 |
|
