FesztiválAmszterdamKairosz gyermekeiBarkóczi Janka
A 2018-as IDFA témában
és a technológiában is sokszínű volt. Jól megfért egymással a százéves néma
dokumentumfilm és a virtuális valóság.
Werner Herzog és Andre
Singer Találkozás Gorbacsovval (Meeting Gorbachev) című filmjének agg címszereplője a vele készült interjúban az
ókori görögök Kairosz nevű istenét tette felelőssé a pályájának alakulásáért.
Míg Kronosz az antik mondakörben a könyörtelenül folyó idő jelképe volt, társa,
a nem kisebb hatalmú Kairosz, elsősorban a megfelelő pillanatot uralta. Ez az a
különleges alkalom, ami bárkit felemelhet és letaszíthat, bármilyen helyzetet
átformálhat, és mindig változó körülményeket teremt. A világ vezető
dokumentumfilmes fesztiválja idén az ilyen pillanatok jegyében telt, legyen szó
az új hidegháború réméről, az ökológiai válság megoldásának elszalasztott lehetőségeiről,
a ki nem hűlő fegyveres konfliktusokról, vagy éppen a küszöbön álló technológiai
váltásról.
Az amszterdami IDFA szervezői
nagyon ügyelnek arra, hogy a rendezvény ne csak a bemutatásra kerülő témákban,
de a dokumentumfilmezést érintő úttörő megoldások terén is lépést tartson a
korral. A hagyományos verseny mellett itt már önálló VR szekció is létezik,
ahol olyan alkotások jelennek meg, melyek a dokumentarista témákat a virtuális
valóság eszközeivel mutatják be a közönségnek. Míg a fesztivál fő helyszínének
számító Tuschinski mozi intarziás, art deco termeiben még hagyományos módon,
inkább nosztalgikus hangulatban folynak a vetítések, nem messze onnan már VR
szemüvegben és teljes felszerelésben lehet elmerülni ugyanabban az élményben. A
dokumentumfilm számára hihetetlenül izgalmas lehetőségeket nyitó technikai megoldások
a fesztivál világából egyenesen a dokumentumfilm valóságába utaztatják a nézőt,
aki így saját fizikai valóját szinte feladva, sokkoló közelségből ismerheti meg
a témát. Arra is van példa, hogy egyes alkotók a klasszikus és új megközelítés
összekapcsolásával kísérleteznek ami határozottan mutatja, hogy milyen fontos a
műfaj számára ez a fejlődési irány. Különösen izgalmas példa Gilles Porte és Nicolas Champeaux közös vállalkozása,
akiknek az Állam kontra Mandela (The State Against Mandela and the Others)
című filmjét már Cannes-ban is láthatta a közönség. Az alkotás az 1963-64-ben
lezajlott per hangfelvételeit használja fel, melyben az apartheid ellen fellépő
Mandelát és társait életfogytiglani börtönre ítélték. A rendezőpáros a moziban
vetített, fekete-fehér szénrajzos animációval illusztrált és interjúkkal
kiegészített anyag mellett, ugyanerre az hangarchívumra támaszkodva készített
egy VR filmet is. A Másodrendű vádlott
(Accused no. 2: Walter Sisulu) a
tárgyalás egyik részletét emeli ki úgy, hogy a nézőt tulajdonképpen beülteti az
egykori bírósági terem kellős közepére, ahonnan megfigyelheti a szintén animált
eseményeket.
Elnök-portrék
A fesztivál
válogatásában idén Mandela figuráján túl is feltűnően sok film foglalkozott a
múltban vagy jelenleg aktív miniszterelnökökkel és államfőkkel. Az egymás után sorjázó
portrék eltérő mértékben engedtek betekintést a politikusok magánéletébe,
elsősorban inkább a közéleti tevékenységre koncentráltak. Ezek közül a
legérdekesebbek a szovjet-orosz vezetők motivációit és módszereit boncolgatták,
és egymás után megtekintve füzérszerű, mégis személyes képet rajzoltak egy
nagyhatalom modernkori történetéről. A már említett Találkozás Gorbacsovval egy idős és nagybeteg államférfi visszapillantása
saját karrierjére, mely inkább érzelmes hommage, mint kiegyensúlyozott történelmi
tabló. A kérdezőként feltűnő Werner Herzog láthatóan meg van illetődve, és
saját hősének tekinti a sok egyéb között Németország újraegyesítésének is
megágyazó interjúalanyát. Sajnos a hosszas méltatás mellett nem maradt idő
arra, hogy a film igazán mélyre ásson Gorbacsov lelkiismeretében és a mostani
hatalomhoz fűződő viszonyában, de az elképesztő karizmával rendelkező
személyiségnek már a puszta jelenléte is súlyos. Vitalij Manyszkij Putyin tanúi (Szvigyeteli Putyina) című alkotása szinte pontosan ott folytatja a
történetet, ahol a Herzog-film befejezi. Manyszkij itt a saját archívumát
hasznosítja újra 1999-2000-ből, amikor az állami televízió alkalmazottjaként
közvetlen közelről dokumentálta Vlagyimir Putyin hatalomra jutását. Bár a film eleve
nem kecsegtet azzal, hogy a lassan két évtizede regnáló, jégkék tekintetű
vezető intim portréja lesz, mégis ijesztő látni, hogy már ebben a korai
fázisban milyen nehezen találja az őszinte emberi pillanatokat. Annál érdekesebb
viszont a háttérben kibontakozó, éppen lelépő Jelcin alakja, aki egyenesen
shakespeare-i figuraként próbálja feldolgozni a váltást.
Az idei év egész estés
versenyprogramjában szerepelt Hajdú Eszter filmje, a Hungary 2018. Ez a munka az ex-miniszterelnök Gyurcsány Ferencet
állítja középpontba a tavaszi választásra készülve, ami az adott interpretációban
nem más, mint a volt és a jelenlegi miniszterelnök párharca, vagyis a nagy
küzdelem Jó és Rossz között. Sajnos a film egész koncepciója hamis, egyetlen
tézisre épül, mely veszélyesen leegyszerűsítő és félrevezető, amit csak tovább
ront az ötlettelen megvalósítás. Egy olyan történetet szorít a kisuvickolt
sablonokba, melynek a valóságban a bonyolultság a kulcsa, vagyis pont azt a
módszert alkalmazza, ami ellen fel kívánja venni a harcot. Az is jelzésértékű,
hogy a Fesztivál fődíját Anand Patwardhan négy órás filmje, az Értelem (Vivek /Reason) nyerte,
mely éppen az indiai társadalom komplex rendszereit, azok állandó kölcsönhatását
és a szélsőséges ideológiák ebben a keretben betöltött szerepét mutatja be,
nagyon alaposan és intelligensen átgondolva, mindenre kiterjedő figyelemmel.
A forradalom jubileuma
A sok aktuális darab
mellett az év legjobban várt filmje mégis egy százéves alkotás, Dziga Vertov elveszett
némafilmje, A forradalom évfordulója
(Godovscsina revoljuciji /The Anniversary of the Revolution) volt.
A filmtörténet hagyományosan ezt tekinti a világ első egész estés
dokumentumfilmjének, de egészen mostanig csak néhány töredékét lehetett beazonosítani.
Az elmúlt években azonban váratlanul előkerült egy plakát az orosz archívumok
mélyéről, melyet egykor valószínűleg reklámanyagként használtak, és különös
módon az összes szöveges inzert olvasható rajta. Mivel lehetett tudni, hogy a
film kronologikus sorrendben követi 1917 és 1918 forradalmi eseményeit, a
megtalált poszter alapján elkezdődhetett a nyomozás a feliratokhoz tartozó mozgóképes
részletek után. Nyikolaj Izvolov kutató és kollégái heroikus erőfeszítéssel gyűjtötték
össze az egyes darabokat, melyek jelentős része az elmúlt évszázad során
különböző anyagokban került ismételt hasznosításra. A most bemutatott verzió
hiteles és szinte teljes, így nem csak a filmművészet egyik úttörő darabjának,
de a mai archívumi munka csúcsteljesítményének is tekinthető.
A korai hangos korszakban
forgott filmekkel dolgozott Szergej Loznyica, aki két alkotással is jelen volt
a fesztiválon. A Process az 1930-as moszkvai
koncepciós per felvételeit mutatja be, és külön kommentár nélkül is hideglelősen
éles képet ad a politikai hazugságok működéséről. Másik munkája, A Győzelem Napja (Gyen pobjedi) már napjainkban játszódik a berlini Treptower
Parkban, ahová minden tavasszal a volt Szovjetunió népeiből érkeznek emberek,
hogy a második világháborús győzelem napját megünnepeljék. A rendező itt sem
véleményez semmit, következetesen és szótlanul tartja a megfigyeléshez
szükséges távolságot a témától, miközben a cosplay
találkozónak is beillő forgatagban az emlékezés legkülönbözőbb rituáléi zajlanak.
Az IDFA-n ezek mellett
természetesen a kevésbé politikus, költői alkotásokból sem volt hiány. A zsűri
különdíját a chilei-német produkcióban készült Királyok (Los Reyes)
nyerte, melyet Bettina Perut és Ivan Osznovikov jegyez. Az érzékeny operatőri
munkával készült film két kutya mindennapjait követi, akik Santiago egyik
gördeszkaparkjában élnek idilli szimbiózisban egymással és a városlakókkal. Bár
az alkotóknak valóban sikerül megragadni néhány szép pillanatot, a téma valahol
félúton kifullad és egy végtelennek tetsző rövidfilm benyomását kelti. A
legjobb holland dokumentumfilmnek járó díjat idén a Valami lassan megváltozik (Nu
verandert er langzaam iets) nyerte el, melyet a Mint Film Office
kezdeményezés jegyez. Menna Laura Meijer rendezése az országban rendkívüli
népszerűségnek örvendő life coach-ok tevékenységét mutatja be, akik
különböző, nem ritkán meglehetősen bizarr módszerekkel próbálják kuncsaftjaik
életminőségét javítani. A mozaikos szerkesztésű etűd érzékletes pillantás a
tréningek világába, anélkül, hogy látnánk azokat az helyzeteket, melyekhez ezek
az alkalmak útmutatót adnak. Míg Kronoszt hagyományosan ősz szakállú
aggastyánként, Kairoszt szárnyas lábú, gyorsan szaladó ifjúként ábrázolták az
ókoriak. A fiú haja elől hosszan az arcába lóg, hogy a vele találkozó könnyedén
megragadhassa, hátul viszont tarkopaszra van nyírva, hogy akit egyszer lehagy,
az hátulról már semmiképp ne foghassa meg. Olyan figyelmeztetés ez, amire az
idei IDFA alapján az életmódtanácsadáson, a politikában és a dokumentumfilmezésben
is egyaránt érdemes odafigyelni.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
