KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/január
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Carné és Casarès
GREENAWAY
• Forgách András: Greenaway, bőrkötésben Párnakönyv
• Kovács András Bálint: Testírók Beszélgetés Peter Greenaway-jel
CYBERVILÁG
• Schubert Gusztáv: Menekülés Utópiából Időutazók
KÉPREGÉNY
• Tóth András György: A rejtett város Brüsel
• Láng István: Jövőképregények Dredd bírótól az őrzőkig
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyberdelia Douglas Rushkoff könyvei

• Földényi F. László: Meghalni mindenki fiatal Berlin, Alexanderplatz
• Bikácsy Gergely: A képzelet anarchistája Fassbinder olvasása közben
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Felborogatott kukák évadja Filmemlékezet
• Kovács István: Kie¶lowski nélkül Beszélgetés Krzysztof Piesiewicz-csel
• Gelencsér Gábor: Reneszánsz jókedély Elo Havetta
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Nem minden görög Zorba Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Öreg bútor Infománia
• Nagy Eszter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
• Politzer Péter: Variációk a harmadik dimenzióra Térhatású mozi
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Ki mit másol? Égi manna
KRITIKA
• Mátyás Péter: Solitude Kansas City
• Fáy Miklós: A kőszívű ember szaxofonja
• Turcsányi Sándor: Ha pénz áll a házhoz Váratlan halál
LÁTTUK MÉG
• Asbóth Emil: Ragadozók
• Schubert Gusztáv: Daylight
• Bérczes László: Váltságdíj
• Harmat György: Hull a pelyhes...
• Bori Erzsébet: Hugicám
• Hungler Tímea: Fejjel a falnak
• Barotányi Zoltán: Felejthetetlen
• Nevelős Zoltán: A bátrak igazsága

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képregény

Brüsel

A rejtett város

Tóth András György

A városoknak titkos életük van, egy belga képregény Brüsszel fantasztikus hasonmását rajzolja meg.

 

Benoît Peeters és az építészcsaládból származó rajzoló, François Schuiten több mint egy évtizede dolgozik egy képregény-cikluson, mely a Rejtett Városok (Les Cités Obscures) címet viseli. A francia nyelvű művészképregény egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb megnyilvánulása ez a kivételes gonddal kivitelezett, nagy építészi és írói fantáziáról tanúskodó sorozat, melynek különféle történetei egy extravagáns párhuzamos világ városait mutatják be. Díszleteiben, jelmezeiben többnyire Fritz Lang Metropolisát és a századelőt idézi ez a világ, melyben akad egy-két már nevében is párhuzamot sugalló város: Brüsel (brüzöl) – Bruxelles (Brüsszel), Pahry – Paris. A szerzőpáros idővel túllépett a képregény határain, és ma már lassan minden lehetséges művészetet felhasználva, sőt a művészeten kívül építi tovább a Rejtett Városok mitológiáját. A sorozat Brüsel című kötete, valamint a hozzá csatlakozó „dokumentumfilm”, Le Dossier B (A „B” dosszié) például egyfajta kulcsot adnak Brüsszel, az önpusztító város megértéséhez.

A klasszikus brüsszeli turista általában megeszik egy moules et frites-et (héjában főtt kagyló hasábburgonyával) a történelmi belváros egyik szűk utcácskájában, megcsodálja a gótikus főteret (Grand-Place), elzarándokol a Manneken Pishez, aztán csak okád. Okád a koszos betonból épült kormányzati negyedtől és Központi Pályaudvartól, mely körbezárja a megmaradt néhány gótikus templomot és a királyi palotát; okád a városi autópályákká változtatott széles bulvároktól, az eltörölt északi negyed helyén álló üres üvegpalotáktól, az éppen folyó vagy félbehagyott építkezések sebhelyeitől a város egész területén, a török bevándorlók lakta leromlott régi negyedektől, melyek két ellentétes kultúra találkozását sínylik; a túlméretezett Palais de Justice-től (Igazságügyi Palota), mely nyomasztó építészeti rémálomként trónol a belváros déli része felett; a brüsszeli turista okád és okád.

Na és felmerül benne a kérdés: ha a várost elkerülték a háborúk pusztításai, akkor mi, mégis mi indította a lakóit arra, hogy a flamand és holland gyöngyszemekhez hasonló középkori Brüsszelt saját kezükkel töröljék el a föld színéről az utóbbi 150 évben? Merthogy a mai város egyetlen urbanisztikai szempontból értékes egységet alkotó részei a délen és keleten található századeleje lakónegyedek.

A hagyományosan elfogadott magyarázat szerint a pusztítás fő oka az a bizonyítási kényszer volt, mely a tizenkilencedik század második felében a frissen létrehozott ország fővárosának vezetőit szállta meg. „Brüsszel lesz Európa fővárosa, Párizs vidéki kisvárosnak számít majd mellette”, mondogatták már akkor, s ennek megfelelően nagyszabású átalakításokba kezdtek. Először is betemették a központon átkanyargó folyócskát, a Sennes-t, véget vetve egy németalföldi típusú víziváros létének. Aztán megépült az Igazságügyi Palota névre hallgató eklektikus monstrum, a Jubileumi emlékmű a hozzá vezető sugárúttal (a Brandenburgi Kapu és a Hősök tere keveréke), majd a huszadik század első felében a belvárost több évtizeden keresztül kibelező földalatti vasútvonal az Északi és a Déli Pályaudvar között. Egész negyedek pusztultak el, a legtöbbet szenvedett felsővárosban az „építész” szó káromkodásnak számított a lakosság körében. A háborút sértetlenül átvészelő Brüsszelre az ötvenes években kezdődő modernizációs láz mérte a következő csapást. Az 1958-as világkiállítás és az „Európa fővárosa” szerepre való felkészülés miatt teljesen motorizálták a várost: a főbb sugárutakat és a belvárost övező körgyűrűt gyorsforgalmi utakká alakították alul- és felüljárók segítségével. A cél bevallottan az volt, hogy Brüsszel központi részéből lakómentes hivatali negyedet csináljanak; a lakosságot szisztematikusan költöztették ki a külső kerületekbe, a maradékot pedig elüldözték a nagyszabású építkezések és az elhibázott urbanisztika miatt romló életfeltételek. A belváros keleti része, a felsőváros ma az autóval közlekedő hivatalnokok kivételével mindenki számára élhetetlen, kipusztult és halott negyed. Hasonló feltételek uralkodnak a Kelet-Brüsszelben még ma is tovább épülő európai hivatalnegyedben, valamint az Északi-pályaudvar környékén, ahol Manhattan mintájára toronyházakból akarták létrehozni az üzleti élet központját. Az építkezés félbeszakadt, a felépült üvegpaloták között hatalmas üres térségek ásítoznak, alig másfél kilométer-e a középkori Grand-Place-tól. Az építészeti értékek válogatás nélküli pusztítása megalomániás modern negyedek kialakítása végett, annyira jellemző lett a városra, hogy a jelenséget az urbanisztikában brüsszelizációnak keresztelték el.

Schuiten és Peeters képregényeken kívül tett kirándulásainak egyik fő célja az volt, hogy a rejtett városok mitológiának minél valószerűbb alapot teremtsenek. A képregény és a képeskönyv között félúton álló „képesregényeik” és számítógépes animációval készített rajzfilmjeik tisztán fikcionális jellegűek, azonban a sorozathoz éppúgy hozzátartoznak a két szerző által véresen komoly hangnemben tartott diaképes előadások, az életnagyságú járműmodellek, a köztéri szobrok, a több éven keresztül megjelenő L’Écho des Cités (A Városok Visszhangja) című újság, az album formájában kiadott képarchívum, egy „másik világból származó” festőművész ténylegesen megrendezett kiállítása, sőt egy hangmintákat tartalmazó CD is. Nyilvánosság előtt az alkotók tudományos tényként kezelik a Rejtett Városok létezését, állításuk szerint egyszer már meg is fordultak ott. A legsikeresebben kétségkívül akkor mossák össze valóság és fikció határait, amikor Brüsel című albumukkal és a „B” dosszié című dokumentumfilmmel próbálnak különös magyarázatot adni a brüsszelizációra.

Maga a képregény azt mutatja be, hogy századeleje környezetben, extravagáns díszletekkel és a városra nézve katasztrofális következményekkel miképp zajlik le egy hasonló folyamat a Rejtett Városok világában, Brüselben, amely evilágbeli rokonának mása sűrűn zuhogó eső, dimbes-dombos, összevissza épült régi negyedek, az Igazságügyi Palota és néhány más brüsszeli épület hasonmása, sőt egyező járatszámú és végállomású villamosok). A város sorsáért felelős politikusok és vállalkozók nevei is az elmúlt 150 év brüsszeli döntéshozóit idézik.

Az album végére Brüsel átalakul Fritz Lang Metropolisává.

A valódi Brüsszelről szóló „B” dosszié az ál-dokumentumfilmek kategóriájába tartozik, mint például az emlékezetes cseh Olajfalók. Schuiten és Peeters kiinduló ötlete az, hogy Brüsszel vezetőit és építészeit nem a nagyravágyás ösztönözte a város átalakítására: valamennyien egy titkos szekta tagjai voltak, mely ismert egy átjárót a Rejtett Városok világába, s amely ideáljának tekintette az ottani Brüselt, annak a képére alakította és alakítja az igazit. Valódi személyek (politikusok, építészek, tudósok, történészek) interjúit és életrajzait keverek színészek játszotta fiktív szakértők, kutatók véleményével, úgyhogy a végére sikerül annyira összekutyulniuk valóságot és fikciót, hogy a néző még a stáblista átböngészése után sem bizonyos benne, mi igaz abból, amit látott és hallott. A titokzatos átjárót megtaláló kutató (akinek persze közben nyoma veszett) egyik hátrahagyott feljegyzése meglepő módon zárja a filmet. Szerinte a város átépítése már olyan fokot ért el, hogy semmi nem különbözteti meg másik világbeli párjától. Brüsszel találkozott Brüsellel.

És igaza is van: a mai Brüsszel az urbanisztikai káosz megtestesítője, fantasztikumban utoléri a Brüsel című albumban bemutatott várost. Vöröstéglás kolostor omladozik az épülő szupermodern Európa Parlament szomszédságában, tündéri parkok és elhagyott grundok váltják egymást, beton irodaházak szegélyezte kopár sugárutak több évszázados templomokhoz vezetnek, míg a szomszédos utca már az óváros girbegurba labirintusához tartozik, ahol villamosok másznak dombnak fel, völgynek le, át a várost behálózó vasúti sínpályák felett, alatt, majd eltűnnek a metróalagutak mélyén.

Itt a tél, a hideg, sötét, latyakos esték. Indulhatunk Brüselbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 14-16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1358