Mozi

Arthur Newman világa

Vincze Teréz

Arthur Newman – brit-amerikai, 2013. Rendezte: Dante Ariola. Írta: Becky Johnston. Kép: Eduard Grau. Zene: Nick Urata. Szereplők: Colin Firth (Arthur), Emily Blunt (Mike), Anne Heche (Mina), Sterling Beaumon (Grant). Gyártó: Vertebra Films / Cross Creek Pictures. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 101 perc.

Az első filmes rendező, Dante Ariola halk szavú, érzékeny (értsd: „indie”) filmjének első nyolcvan perce elsősorban azt az érzést erősíti nézőjében, hogy az emberi kapcsolatokról mesélhető alaptörténetek száma limitált. Itt van például a filmtörténetben folyton ismétlődő történetséma, miszerint a hősnek annyira elege van saját életéből, hogy egyszerűen lecserélné valaki máséra, s egy adódó alkalommal valóban ki is próbálhatja, lehetséges-e megszabadulni saját identitásától. A filmtörténet egyik leghíresebb vonatkozó példája Antonioni Foglalkozása: riportere, s Ariola filmje láttán talán össze is vetjük a kalandos életű újságíró (Jack Nicholson) és az unalmas hivatalnok (Colin Firth) szabadulási kísérletét. Minderre ráépülnek még itt a kapuzárási pánik és az apa-fiú konfliktus jól ismert sémái, hogy azután a roadmovie-szerkezet adjon keretet az így összeálló pszichológiai tantörténetnek.

Az első nyolcvan perc tényleg csalóka, mert miközben a színészi teljesítmények (kiváló angol színészek jutalomjátéka) és a sok, nem annyira cselekmény-, mint inkább pszichológiai motivációjú képi és ritmikai (értsd: művészfilmes) megoldás világossá teszi, hogy a rendező megpróbál túllépni a puszta történetmesélésen, a fent emlegetett sémák olyan erősen látszanak gúzsba kötni a filmet, hogy nem számítunk boldog végre (értsd: katarzis). Azonban a játékidő kétharmadáig veszélyesen kiismerhetőnek tűnő film az utolsó harmadban már-már tipikusan amerikai intenzitású, mégis indie minőségű katarzisba torkollik: rafináltan fűzi egybe visszamenőleges érvénnyel a korábbi motívumokat a csúcsponton. Az Arthur Newman végeredményben ékes példája annak, hogy bár az elmesélhető emberi alaptörténetek tárháza limitált, az érzékeny újramesélés létrehozza a csodát: átéljük és átérezzük mások szenvedését/örömét és sajátunknak érezzük az így elnyert felismerést.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 55-55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11686

Cikk értékelése:

szavazat: 557 átlag: 5.85