Magyar Műhely

Isteni műszak

A halál angyalai

Baski Sándor

Bodzsár Márk istent játszó mentősökről szóló romantikus fekete komédiaaz utóbbi évek legerősebb debütálása.

Bodzsár Márk első nagyjátékfilmje már azelőtt sikert aratott, hogy bemutatták volna. Az Isteni műszak előzetesét egy nap alatt több mint 60 ezren nézték meg a világhálón, és a látottakról túlnyomórészt pozitív visszajelzések születtek. Mindebből két dologra lehetett következtetni: egyrészt a film bővelkedik frappáns vizuális és verbálisgegekben, ami egy trailer összeollózásánál soha nem hátrány, másrészt az alkotók tisztában vannak vele, hogyan kell kívánatossá tenni a portékájukat. A kész film megítélését illetően a marketingfogásokat akár lényegtelen körülménynek is minősíthetnénk, csakhogy az Isteni műszak az első olyan produkció, amelyet kezdettől az új Magyar Nemzeti Filmalap rendszerén belül fejlesztettek és támogattak, így akkor is „kirakatfilmként” funkcionál, ha ez ellen minden érintett fél tiltakozna is.

Kizárólag ebből a szempontból érdekes, hogy a közönségbarát mozik készítését ambicionáló Filmalap bemutatkozó produkciója nem vegytiszta zsánerfilm, hanem műfaji elemekből építkező szerzői munka. Az író-rendező nem titkolta el, milyen forrásokból merített, a Filmvilág szeptemberi számában megjelent interjúban többek közt a Coen testvérek, Paul Thomas Anderson, Tarantino ésScorsese nevét említette. Utóbbit nyilván a Holtak útja kapcsán, hiszen bármennyire is megtörtént eseményeken alapul az Isteni műszak, nem lehetnagyvárosi pokolban, éjszakai műszakban dolgozó mentősökről forgatni anélkül, hogy Scorsese és Paul Schrader közösdrámája ne merülne fel referenciapontként.

Már csak azért sem, mert mindkét filmben központi szerepet kap az eutanázia kérdése. Nicholas Cage kiégett mentőse egy kómában vegetáló beteg szenvedéseit látva értékeli át magában az élet minden áron való fenntartásának elvét, míg Bodzsár szereplői esetében a morális megfontolások mellé anyagi szempontok is társulnak. A 90-es évek elején, Budapest utcáin játszódó történetben egy messziről jött ember, a horvát seregből disszidált Milán (Ötvös András) szemén keresztül tárul fel az éjszakai rohammentősök világa. A pusztítás és gyilkolás elől menekülő fiú a „békebeli” nagyvárosban szembesül vele, hogy halálosztók nem csak a háborúban működnek, és mivel szüksége van pénzre ahhoz, hogy Szarajevóban rekedt mennyasszonyát kicsempéssze, maga is beszáll az eutanáziabizniszbe. Főnöke és mentora, a sokat látott, cinikus Fék doktor (Rába Roland) az amúgy is gyógyíthatatlan, idős betegeket alkalmanként „engedi” meghalni, majd leadja a drótot a halál vámszedőjének, a Zsótér Sándor által alakított temetkezési vállalkozónak, aki természetesen bőkezűen honorálja a segítséget.

A folyamatosan mozgásban lévő főszereplőknek köszönhetően Scorsese és Bodzsár filmje egyaránt epizodikus szerkezetű. Minden egyes mentés veszélyekkel teli expedíció a nagyvárosi dzsungelbe, a különböző társadalmi közegekbe tett kirándulások pedig hol szociohorror, hol akciófilm, hol fekete komédia formáját öltik. A két film közt a legerősebb kapcsolódási pontot az ön- és közveszélyes drogfüggő hajléktalan figurája jelenti – Scorsese-nél egy férfi, itt egy nő –, aki a szereplőket arra készteti, hogy unortodox módszerekkel – fizikai erőszakkal – próbálják őt jobb útra téríteni. A hasonlóságok itt azonban véget is érnek, mert míg a Holtak útja szinte 100%-ban a főhős morális dilemmájára és lelki összeroppanására koncentrál, addig Bodzsár soha nem élezi ki igazán Milán belső konfliktusát. A fiú ugyan őszinte megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy Fék doktor és hűséges fegyverhordozója, Kistamás (Keresztes Tamás),istent játszanak, de pár percnyi gondolkodást követően ő maga is betársul, és bár a későbbiekben időről-időre kifejezi nemtetszését, egy pillanatra sem merül fel benne, hogy komolyan szembeforduljon kollégáival és bűntársaival. Míg a film tervét népszerűsítő, 2011-ben forgatott pilotban Fék doktor aktívan gyakorolja az eutanáziát, ami egy élesebb konfliktus lehetőségét vetítette előre, addig az Isteni műszak jelentősen árnyalja a képletet– a halál önkéntes angyalai csak akkor lépnek fel, ha menthetetlennek ítélik a beteget, vagy ha az illető már maga sem kér az életből. Milán, minden rosszallása ellenére, partner ebben az isteni játékban, sőt önszántából nem is szállna ki a csapatból, így nehéz drámai hősként azonosulni vele.

Úgy tűnik, Bodzsárt az alapvetően passzivitásra kárhoztatott főszereplő figurájánál és vívódásainál jobban érdekelte a film mikrovilága, a hol nagyobb, hol kisebb mértékben elrajzolt karakterek és a különleges atmoszféra megteremtése. Az Isteni műszak ebben a tekintetben sokkal inkább a Kontroll, mintsem a Holtak útjapárdarabja. Antal Nimród filmje is egy külföldi mintakép (a LucBesson-féleMetró) nyomán készült, szerkezete szintúgy epizodikus, a bajtársiasság által összekötöttszereplők napjai nála is – többnyire kellemetlen, ritkábban örömteli – találkozások sorozatából állnak, de az utat vesztett, az „alvilágban” megmerítkező főhős alakja is rokon. Noha az Isteni műszak felismerhető korban (a 90-es évek eleje) és helyen (Budapest kevésbé festői tájékain, a 8. kerület környékén) játszódik, rögrealistánakaligha nevezhető – a történet gond nélkül áthelyezhető lenne bármelyik káeurópai ország nagyvárosába. Ahogy a Kontroll nem állít görbe tükröt a BKV elé, úgy az Isteni műszak sem ítélkezik a magyar egészségügy felett – a történet alapjául egyébiránt lengyel mentősök esete szolgált – ellenben mindkét film egy sajátos, mitikus térben játszódik. Bodzsár pedig semmiben nem marad el Antal Nimródtól, már ami az atmoszférateremtés magabiztosságát és hatékonyságát illeti.

Az Isteni műszakképi világa gyakorlatilag kifogástalan, az élénk színekben tobzódóhelyszínek – legyen szó közönséges kínai étteremről, polgári lakásbelsőről vagy egy topless-fodrászatról – egyszerre valóságosak és elemeltek, de a plánozás és a zenehasználat is biztos kezű alkotót sejtet. Egymás után sorjáznak a történetben az emlékezetes epizódok, a fő- és mellékalakokat pedig a jobbnál jobb karakterszínészi teljesítmények mellett a görcsmentes dialógok is hitelesítik. A külön-külön kiválóan működő jelenetek azonban nem mindig kompatibilisek egymással, a markáns műfaji megoldások pedig sokszor stílustörést eredményeznek. Ilyen öncélúnak ható húzás spagettiwesternes zenei témát társítani a film egyik legkomikusabb figurájához, vagy horrorfilmbe illő mumussá maszkírozni a hajléktalanlányt, de a pár másodperces fekete-fehér flashbackek létjogosultsága is nehezen indokolható; mintha nem is lenne más célja a rendezőnek, csak demonstrálni: képes erre is.A műfaji és hangnemváltások nyilván szándékoltak, Bodzsár talán ezért is említette a már idézett interjúban a koreai filmek hatását, de amíg az ázsiai kollégák, mindent egy lapra téve fel, elmerészkednek a végletekig – lásd például Bong Joon-ho munkásságát, különös tekintettel A gazdatestre –, addig Bodzsár csak flörtöl az extrémmel.

A „mindentakarás” tipikus elsőfilmes betegsége éppenséggel a Kontrollon is diagnosztizálható volt, Antal Nimród szintúgy meglehetősen eklektikus filmjét azonban a főhős markáns figurájaés az egész miliőre átsugárzódó spleenje jobban összetartotta. Milánnal – bármennyire is kiváló színész Ötvös András – nem csak a passzivitása miatt nehezebb azonosulni, de a motivációját is inkább csak értjük, mintsem átéreznénk, köszönhetően annak, hogy a Stork Natasa által alakított mennyasszonyt kevéssé tudjuk megismerni, ahogy nem segíti a két színész összjátékát az sem, hogy idegen nyelven kell előadniuk a dialógusokat. A Szarajevóban ragadt, és csupán a telefonbeszélgetések idejére feltűnő Tányafiguráján érezhető a leginkább, hogy létét a dramaturgiai szükségszerűségnek köszönheti –vele lehetett kipipálni a forgatókönyves bibliákban kötelezően előírt „love interest” rubrikáját.

Bodzsár remekbeszabott rövidfilmje, a Hajónapló sorozat részeként forgatott Levegőt venni legjobb és legmerészebb húzása az volt, hogy egy gátlástalan – szintúgy Rába Roland által alakított –szociopata szemszögéből mesélte el a történetet. Talán az Isteni műszaknak sem ártott volna, ha a fókusz ezúttal is inkább a zseniálisan megformáltantihősre esik, de a film témájához és tónusához is jobban passzolt volna ez a megoldás. A cinizmus és ravaszság tekintetében még Dr. House-t is megszégyenítő Fék doktor szerencsére így is központi szerepet kap, és annak rendje és módja szerint el is lopja a show-t. Jelentős mértékben neki köszönhető, hogy az Isteni műszak, aránytévesztései és egyenetlenségei ellenére is az utóbbi évek legerősebb debütálása. Az önmagukban kiválóan működő életképek és az ideális „trailer-pillanatok”sorozatából ugyan nem áll össze egy egységes, letaglózó erejű tabló, de így sem férhet hozzá kétség, hogy az Antal Nimród, Pálfi György és Gigor Attila neve által fémjelzett, a szerzői és műfaji film határvidékén alkotó magyar rendezők klubja újabb tehetséges taggal bővült.

ISTENI MŰSZAK – magyar, 2013. Rendezte és írta: Bodzsár Márk. Kép: Reich Dániel. Zene: Keresztes Gábor. Vágó: Kovács Zoltán. Producer: Bodzsár Iván. Szereplők: Ötvös András (Milán), Rába Roland (Fék), Keresztes Tamás (Tamás), Stork Natasa, Zsótér Sándor. Gyártó: Unió Films / Sparks / Zikkurat. Forgalmazó: A Company Hungary. 110 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 10-11. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11523

Cikk értékelése:

szavazat: 1853 átlag: 5.54