KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sötét ablak

Glauziusz Tamás

 

Bosszantóan rossz film, Hitchcock-motívumokkal. A fiatal regényíró és virágárus felesége váratlan örökséghez jut Párizsban: egy hatalmas, ódon lakás lesz az övék, de csak akkor, ha megtartják az örökhagyó aggastyán házvezetõnõjét is. Regényírónk a lakásban hatalmas állvány-távcsövet talál, mely egyenesen saját, elõzõ lakásuk ablakára szegezõdik. Talál még számtalan fényképnegatívot, melyen saját ifjú felesége látható ebben az elõzõ ablakban, félmeztelenül. Holmi levél-töredék is elõkerül az egykori gazda asztalfiókjából, a feleség kézírásával, aki pedig állítólag nem is ismerte a vénséget. Mi történt tehát? A rendõrség is erre kíváncsi, ugyanis az öregurat esetleg megölte valaki, talán a házvezetõnõ.

Mire idáig jutunk, már benne járunk jócskán a filmben, s az egész inkább üresjáratú fontoskodást, divatosan és szintúgy üres képi nyelven elõadott „krimit” rajzol, mintsem gazdag bûnfilmet. A rendezõ nem bírja tartani a feszültséget, helyette iskolásan illusztrál: az eleinte percenként buta-boldog bódulatban puszizkodó férj és feleség dramaturgiai parancsra most minden jelenetben ingerülten veszekszik. A bájos feleség szorgosan hazudik és bizonyára leplez valami szörnyû titkot. A tucatnyi jó filmben eddig kiváló J-H. Anglade féltékenységbe õrült elmebetegre veszi a férj figuráját, s mint valami példaadóan rossz színész, szemeit vadul forgatja, fogát vicsorítja, ripacskodik kínjában. Miután nejét kompromittáló videofelvételre is bukkan, a sötét pince-labirintusban gyilkossági kísérletre vetemedik: csúnya bácsi. A hosszas és unalmassá váló ál-lélektani elõkészítések után e horrornak szánt nagyjelenet kínosan komikus, afféle önparódia.

Vagy inkább Hitchcock-paródia. Az alaphelyzet távolról a Hátsó ablakra emlékeztet, s bár ez inkább dicsérendõ volna, a másodlagosság, meg az eredeti képi- és történetmondó tehetség hiánya már nem az. A film legérdekesebb figurája, a bosszúéhes házvezetõnõ lehetne, ha a Rebecca (Manderley-ház asszonya) szintén Hitchcock-alkotta figurájával tudna valami kezdeni rendezõnk. Nemigen tud, és itt sem a mintakövetés szándéka a hibás. Hibás a blöffölõ hajlam, hibás a stílusérzék fájdalmas hiánya, meg a nyegle nagyot-akarás. A film thriller szeretne lenni, ez azonban az egyik legnehezebb film-fajta, eredetibb tehetség vagy józan és biztos kezû iparos-alkat kell hozzá. A Sötét ablak rendezõje egyik sem: sóhajtsunk keserûen a közprédává lett Hitchcock emlékére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2437