KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nyomul a banda

Hideg János

 

A zenekaros filmeknek megvannak a maguk kliséi. Összejön néhány kis/külvárosi fiatal, jó srácok, alapítanak egy garázsbandát, választanak egy nevet, próbálnak (a szülők dörömbölnek, hogy hangos), aztán fellépnek valami amatőr bulin. A siker számottevő, lemossák a rivális osztály fúvósötösét, a lányok buknak a dologra, a lábak ritmusra járnak. De minden kezdet nehéz. Ócska kocsmák, tahó műsorvezető, a kölcsönerősítő begerjed. Ám aztán tényleg beindul a szekér: új menedzser, kislemez, a rádióban is megy, a házmester is fújja, turné – egyes filmekben ilyenkor újságcímek forognak, miközben a térképen kúszik az útvonal – még több lány visít, még több láb jár ritmusra, rendőrkordon, újságírók, luxushotel. A világhír küszöbén azonban beüt a válság. Személyi ellentétek. A basszgitáros lekési a buszt és a lemezfelvételt, az énekesnek fejébe száll a gin és a siker. Végül, mint a Jailhouse Rockban, minden jóra fordul, vagy mint az Üvegtörőkben és a The Commitmentsben a zenekar (akárcsak John Lennon nagypapája A Hard Days Nightban) eltűnik a süllyesztőben.

A Nyomul a bandával rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt debütáló Tom Hanks nagyjából ezt a leckét mondja fel, ha nem is kiemelkedően, de azért nem teljesen hatástalanul. A színhely Erie, kisváros Philadelphia államban, az idő 1964, tombol a Beatle-mánia. A zenekar kezdetben a Oneders névre hallgat, de a poént kevesen értik, ezért idővel The Wondersre (Csodák) változtatják. A felállás: három gitár, dob, akár a Beatles. Van egy húzós számuk: That Thing You Do (ez a film eredeti címe, a végére betéve tudjuk), s miután Mr. White, a dinamikus menedzser (Hanks) szárnyai alá kerülnek, a dal üstökösként kúszik felfelé a 100-as listán. De minden csoda három napig tart, a Wonderstől sem futja egy slágernél többre, feloszlanak, mielőtt igazi sztárok lennének. Lényegében ennyi a vékonyka történet, a jellemek nem sokkal árnyaltabbak a dobos (Tom Everett Scott) kivételével, és a nagy slágert valamivel tán többször halljuk a kelleténél. De a film legalább lendületes, s bár az Egy nehéz nap éjszakájához nem mérhető, a kora hatvanas évek Amerikájából azért valamit megidéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1498