KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Moll Flanders

Takács Ferenc

 

Hogy minő ovidiusi csodás metamorfózis révén lett Daniel Defoe Moll Flanders című regényéből (1722) Pen Densham Moll Flanders című filmje (1996), azt kizárólag egy fantasztikus metatörténelmi gondolatkísérlettel tudjuk megmagyarázni. Kiindulópontunk az Időfeletti Hipotetikus Producer, aki először is megbízta Defoe-t a forgatókönyv megírásával, majd forgatókönyvével együtt kirúgta a derék kora tizennyolcadik századi ősregényírót. Ezután a regény címét és a főszereplő nevét elvitte Prévost abbéhoz, aki Manon Lescaut-jával már bizonyította, hogy tud női főszereplős regényt írni, s megbízta, hogy írjon Moll Flandersről a maga szájíze szerinti forgatókönyvet. A filmalkotói munka következő lépése Prévost abbé kirúgása volt, igaz, az általa benyújtott forgatókönyv nélkül, mert ezt Időfeletti Hipotetikus Producerünk visszavitte (mármint az időben) La Fayette asszonyhoz, aki ugyebár a Clèves hercegnővel bizonyított nőregény-vonalon. Itt viszont elunta ezt az egész tizenhetedik–tizennyolcadik századi irodalmi bagázst, s a La Fayette asszony benyújtotta változatot kiadta egy mai amerikai feministának, hogy gegelje fel egy kicsit ideológiailag. Majd még a stúdió egyik tapasztalt öreg profi giccsmájsztere is igazított a dolgon, az erkölcsi tanulság végett, s az így létrejött munkát azután leforgatták.

Paradox helyzet vagy – durvábban fogalmazva – csalás, amelynek tanúi lehetünk a moziban: a címszereplő névazonosságán kívül a filmnek – most a legszószerintibb értelemben – abszolút semmi köze Defoe regényéhez, ha valaki a film megtekintésével próbálná megspórolni a könyv elolvasását, még a legengedékenyebb irodalomvizsgán is megbukna imígyen szerzett ismereteivel, önmagában, Defoe-tól függetlenül szemlélve pedig nem áll meg a maga lábán, ugyanis a fentebb hiposztazált előállítási folyamat során a mű tartalmilag is egyre sekélyesebbé és üresebbé vált, végkicsengésképp ezért szól benne a régi hollywoodi lemez: néhány lélekemelőnek szánt, de jobbára csupán bosszantó közhely a hitről, tisztaságról, szeretetről, emberi méltóságról és hasonlókról. Azaz tulajdonképpen megnézni sem érdemes.

Illetve egyvalamiért mégiscsak érdemes megnézni. A film ugyanis – lapos közlendőitől teljesen függetlenül – a mostanában hódító kinemato-piktoriális retró látványos példája. Bámulatos részletességgel és nagy atmoszferikus erővel idézi fel a tizennyolcadik századi Anglia tárgyvilágát és mindennapi életkörnyezetét, miközben tobzódik a kamerával való festésben, a totális – és totálisan dekadens – öncélú kelmeiségben. Azaz a Moll Flanders valamiféle testetlen vizuális kelme, amely a nagy semmin omlik alá, ott viszont érzékien és gyönyörűen. Ennyiben tehát nem tanulság nélkül való.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1641