KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Juris Podnieks halálára

Könnyű-e filmrendezőnek lenni?

Székely Gabriella

Könnyű-e fiatalnak lenni? – kérdezte 1986-ban egy szovjet filmrendező-operatőr a rigai főtéren gyülekező punkokat, Afganisztánt megjárt huszonéves veteránokat, csecsemőjét ringató fiatalasszonyt, beatkoncertek csápolóit. A világhíressé vált dokumentumfilm bejárta a világ számtalan tévécsatornáját. Moszkvában hosszú sorokban várakoztak a könnyű és nehéz életű fiatalok és öregek, hogy megnézhessék a moziban, hogyan vall egy nemzedék önmagáról, meg a világról, mely felnevelte. A nyolcvanas évek közepe Kelet-Európában amúgy is a nagy nyilvános szembenézések időszaka volt, a megcsillant szabadságtól mámorosan sokan újra hinni kezdték, hogy a világ értelmesen megváltoztatható és megjavítható. Podnieks, a tehetséges és okos dokumentarista már akkor kétkedve szemlélte a lázas nekibuzdulásokat. Tudta, mert elhitte beszélgető partnereinek, hogy nem lesz könnyű újratanulni a becsület, az erkölcs, a lelkiismeret fogalmát. Filmjeit nézve az embernek sosem támadt az az érzése, mintha a riporter már mindent tudna, amikor megkérdezi valamiről az alanyát, mintha csak a tudatlan nézőnek ismételnék el mégegyszer, amivel ők ketten már régen tisztában vannak. Bár az ő filmjében, 1986-ban hangzott el először nyilvánosan a Szovjetunióban, hogy Afganisztánban mocskos háború folyt, mégsem állt be a politikai pikantériákat fürkészők hosszú sorába, a nekibátorodott tabudöntögetők közé, akik sokszor nem is annyira a fájdalmakat, a sérelmeket akarják világgá kürtölni, hanem az a fontos számukra, hogy a kiáltásuk jó messzire hallatszódjék.

A moszkvai puccs évfordulóján a magyar tévében láthattuk felvételeit, a tankokból kimerészkedő kiskatonák rémült tekintetét. Vajon 1991-ben könnyű volt-e fiatalnak lenni?

Juris Podnieks, lett filmrendező, 42 éves korában, búvárkodás közben fulladt a tengerbe, Riga közelében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=587