KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Howard Hughes csodálatos élete

Hollywood ostora

Köves Gábor

Megszállott filmrendező, teljhatalmú producer, világrekorder pilóta, csábító amorózó, milliárdos üzletember, világtól elvonult mániákus. Howard Hughes az amerikai legendárium legkülönösebb figurájának szerepét osztotta magára.

 

Hollywood sosem szűkölködött a legendákban, ezek legtöbbje azonban a sztárcsinálással megbízott sajtófőnökök jóváhagyásával hagyhatta el a stúdiók kapuját. Howard Hughes nem sokat adott a hollywoodi gépezetre. Sikerre éhes, dúsgazdag fiatalemberként érkezett, és mindvégig kívülálló maradt. Legendájának megírását sem bízta másra. Élete végéig játszotta szerepeit, melyekből nem volt hiány. Az Oscar-díjas producer és a megszállott filmrendező, a világrekorder pilóta és csábító amorózó, a milliárdos üzletember és a beteges különc szerepét mind magára osztotta, s tökéletesen alakította valamennyit.

 

 

Út a fellegekbe

 

Hollywood hatalmasságai legfeljebb csak megmosolyogták a tejfelesszájú texasi fiatalembert, aki szinte még el sem érte a nagykorúságot, de máris az álomgyár kapuján dörömbölt. Az ifjú Howard Hughes az olajfúró-alkatrészeket gyártó Hughes Tool Company örököseként (a cég napi bevétele 5000 dollár körül mozgott) 1924-ben, 18 évesen érkezett Hollywoodba, hogy az apjától örökölt milliókkal betársuljon a filmbizniszbe. Hughes első próbálkozása a kétkedőket igazolta: 80.000 dollárt költött egy olyan filmre, melyet végül be sem mutattak. A kudarcot követően kapóra jött, hogy apja egyik régi barátja éppen a Paramount számára készült filmet készíteni. Hughes beszállt a film finanszírozásába, mely ezúttal elkészült, sőt hozott annyit a konyhára, amiből Hughes fedezhette korábbi veszteségeit. Következő filmjét már a maga uraként, független producerként készítette: a Lewis Milestone – rendezte Arábiai éjszakák (Two Arabian Nights, 1927) az Oscar-díj alapításának évében elnyerte a legjobb vígjáték-rendező díját. Hughes számára Milestone filmje jelentette a filmiskolát. Minden idejét a forgatáson töltötte, leste a rendező minden mozdulatát, s bekapcsolódott a film vágásába is.

A hőn áhított áttörést végül első „önálló” rendezése, az első világháborús pilótákról szóló A pokol angyalai hozta meg Hughes számára. Bár az ötlet már egy ideje ott motoszkált Hughes fejében, a végső elhatározásra két esemény ösztönözte a becsvágyó producert. 1927-ben Charles Lindbergh átrepülte az Atlanti-óceánt, a Paramount pedig bemutatta William Wellman Szárnyak (Wings) című, nagyszabású légi-háborús filmjét, melyet ugyanabban az évben, mint az Arábiai éjszakákat, szintén Oscar-díjjal jutalmaztak. Az örök-maximalista Hughes megfogadta, hogy túlszárnyalja Wellman filmjét, s mivel Wellman mindent a levegőben forgatott, Hughes sem adhatta alább.

A pokol angyalai megrendezése remek alkalmat teremtett Hughes számára, hogy összekapcsolja a filmkészítést egyik legkedvesebb hobbijával, a repüléssel, viselkedése és forgatási módszere azonban egy kiszámíthatatlan kiskirály képét tárta a külvilág elé. Mielőtt Hughes maga vette volna kezébe a rendezést, két direktort is elfogyasztott, majd a teljes hatalomátvételt követően mértéktelen költekezésbe kezdett. Az elkövetkező három év kiadásai végül 4 millió dollárra rúgtak, a forgatás pedig – a korabeli híradások szerint – négy pilóta életébe került. A pazarlás mértékét jól érzékelteti, hogy Hughes a produkció számára nem kevesebb, mint 87 eredeti repülőgépet vásárolt illetve bérelt, mely az akkori idők legnagyobb magánkézben lévő légierejének tulajdonosává tette. Miközben a gazdasági válság hatására az amerikai dolgozók tömegei kerültek az utcára, A pokol angyalai forgatása csak úgy nyüzsgött a frissen alkalmazott műszakiaktól. A kor népszerű hollywoodi vicce szerint ez idő tájt vagy munkanélküliként végezted, vagy Hughes alkalmazottjaként.

A legendássá vált forgatás ezzel még korántsem ért véget. Mire a Hughes által megálmodott film 1929-ben elkészült, beköszöntött a hangosfilm korszaka, Hughes tehát úgy döntött, hogy valamennyi beszélő jelenetet újra kell forgatni. Ez egyben azt is jelentette, hogy a néma-változat női főszerepét alakító norvég színésznő helyét a hangosfilmben Hughes újdonsült felfedezettje és szeretője, a platinaszőke bombázó, Jean Harlow vette át. Újraírták a forgatókönyvet is (a kész film jórészt ennek köszönhette feltűnő darabosságát), a párbeszédek megrendezésével pedig James Whale-t, a klasszikus Frankenstein-filmek majdani rendezőjét bízták meg.

A befektetett munka végül meghozta a kívánt eredményt. A 31 hónapig tartó forgatás gyümölcsét első alkalommal 1930. május 27-én a Hollywood Boulevard-on található híres Chinese Theatre-ben csodálhatták meg Hollywood előkelőségei. Ha a történet meglehetősen gyermetegre és émelyítően melodramatikusra sikeredett is, a levegőben játszódó harci jelenetek joggal ejthették ámulatba a közönséget, köztük a díszbemutatón megjelent Chaplin-t, aki Hughes-nak küldött levelében lelkesen dicsérte a páratlan látványosságot. Meglehet, Chaplin dicsérő szavait a társasági jó modor írta elő, kétségtelen tény azonban, hogy a kérdéses jelenetek mind a mai napig hatással vannak a nézőkre. Nem túlzás azt állítani, hogy a filmben szereplő légi csaták, az angol és német gépek párharca, vagy éppen a Trafalgar Square bombázására készülő német Zeppelin zuhanása akár Michael Bay 70 évvel később forgatott Pearl Harbourjával is állják az összehasonlítást. A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a két filmben nemcsak a pazar látvány, de a végtelenül primitív történet is rokon vonásnak tekinthető. A Sight and Sound kritikusa szerint David O. Selznickhez hasonlóan Howard Hughes is azon nagyhatalmú producerek klikkjéhez tartozott, akik alkotóként is részt vettek a filmkészítés folyamatában. Míg azonban Selznick filmjeit gördülékeny stílusuk és precíz kidolgozottságuk tette felismerhetővé, Hughes filmjei egy vásári kikiáltó kifinomultságával hatottak.

 

 

Törvényen kívüli keblek

 

Habár A pokol angyalai mindenképpen sikernek számított, árulkodó adalék, hogy Hughes azon produkciói, melyek levezénylését más rendezőkre bízta (Lewis Milestone: Címlapsztori, Howard Hawks: A sebhelyesarcú), mind művészi, mind anyagi értelemben messze túlszárnyalták saját rendezését.

Mivel a harmincas években Hughes-t túlságosan is lefoglalták a repülési rekordkísérletek (saját tervezésű gépével 36 órás rekordidő alatt repülte körbe a Földet) és a repülőgépgyártás, semhogy a rendezésre koncentráljon, 1943-ben bemutatott westernfilmje, A törvényen kívüli (The Outlaw) váratlan visszatérésnek számított. Hughes ezúttal sem bízott semmit a véletlenre. Míg a harmincas évek elején Hawks A sebhelyesarcújával a gengszterfilmek népszerűségét lovagolta meg, A törvényen kívülivel a westernek iránt megnőtt érdeklődést kívánta kihasználni. A Patt Garrett és Billy, a kölyök történetét feldolgozó filmet eredetileg A sebhelyesarcú alkotói, Hawks, a rendező és Ben Hecht, a forgatókönyvíró készítette volna. Hughes kezdetben nem gondolkodott nagyszabású produkcióban, mikor azonban rádöbbent, hogy Hollywoodban szinte mindenki westernek gyártásába kezdett, természetesen ő sem akart lemaradni a nagy stúdiók költséges produkciói mögött.

Egy héttel a forgatás megkezdése után a stáb visszatért Hollywoodba és Hawks távozott a rendezői székből. Az elszalasztott lehetőség mai szemmel már nyilvánvaló, hiszen Hawks a későbbiekben a western leghíresebb darabjait (Vörös folyó, Rio Bravo) rendezte meg. A Hughes által levezényelt produkció az érintetlenül hagyott nyitó jelenetet leszámítva vajmi keveset őrzött meg Hawks elgondolásaiból.

Hughes westernje, akárcsak A pokol angyalai, végül eseményszámba menő látványosságként, filmes szenzációként vonult be a köztudatba. Bár Hughes a legjobb szakemberekkel vette körül magát (az operatőri feladatokkal például Gregg Tolandot bízta meg, aki nem sokkal később Orson Welles Aranypolgárát fényképezte), a kész produkcióból megint csak nem a saját jogán, hanem a körülette zajló felhajtás révén vált kötelező látványosság. Ezúttal azonban új színfolttal bővült a botrány-paletta: a forgatási pletykáknál (úgy hírlett, egyes jeleneteket közel harmincszor kellett rögzíteni) is nagyobb izgalmat keltett a női főszerepet alakító Jane Russell merész dekoltázsa, és a Hughes által külön Russell számára tervezett melltartó divatja.

Két kifogásolt jelenet eltávolítása után 1941. május 23.-án Hollywood cenzúra-bizottsága, a Hays-Office engedélyezte a film bemutatását (mindkét kivágott jelenetben természetesen Russell mélyen dekoltált blúza adott okot a cenzori felháborodásra). Bár a film Hays áldásával zöld utat kapott, New York Állam hivatalban lévő erénycsőszei nem várt ellenállást tanúsítva megtiltották, hogy a filmet a premierek fővárosában bemutassák. Az egyre dagadó botrány hatására a Twentieth Century Fox visszalépett a forgalmazástól, s két évbe telt mire Hughes bemutathatta a filmet. Ezzel azonban még mindig nem ért véget A törvényen kívüli kálváriája. Az első hetek eredményei alapján a film ugyan szépen teljesített, hat hét elteltével Hughes azonban minden magyarázat nélkül leállíttatta a forgalmazást, s legközelebb csak 1946-ban mutatta be újra a filmet. Hughes utasítására a reklámkampányt ezúttal a korábbiaknál is sikamlósabbra vették, mely immár leplezetlenül a szexbomba Russell idomaira épített. Megtorlásképpen a Hays Office visszavonta a korábban kiadott engedélyt, mire Hughes évekig tartó pereskedésbe kezdett. Habár a nagy mozik többségében nem vetíthették a filmet, A törvényen kívüli végül mégis haszonnal zárta mozis pályafutását. A későbbiekben aztán a hivatalos ellenállás is megszűnt, s miután 1950-ben és 1952-ben újra bemutatták a filmet, a kor egyik legjövedelmezőbb westernjévé vált.

 

 

A stúdió én vagyok

 

Hughes-t sosem kötötték különösebben Hollywood íratlan törvényei: céljai elérése érdekében sosem válogatott az eszközökben, s ha céljait éppen egy stúdió megvásárlása szolgálta leginkább, hát vásárolt egyet magának. Mivel a fent említett okokból kifolyólag A törvényen kívülit csak nagy nehézségek árán tudta elhelyezni a mozikban, időszerűvé vált az RKO filmstúdió megvásárlása. Hughes az RKO-val két legyet ütött egy csapásra. A stúdióhoz tartozó, az USA egészére kiterjedő mozi-hálózattal megoldódtak a botrányfilmnek számító western forgalmazásának problémái, a stúdió megvásárlásával pedig Hughes immár saját birodalmán belül kezdhetett neki a Harold Lloyddal és Preston Sturges-szel tervezett filmjei megvalósításának. Hughes különc viselkedése, mely a későbbiekben súlyos fóbiák kialakulásához vezetett, már a tranzakció lebonyolításakor megmutatkozott. Az üzletkötés körülményei leginkább a korszak divatos film noirjaira emlékeztettek: Hughes, aki megrögzötten tartott a kommunista kémektől, kizárólag az éjszaka leple alatt, üresen álló parkolókban és olcsó hotelszobákban bonyolította ügyeit a stúdió tulajdonosával. Hollywood legnagyobb készpénz-tranzakciója végül 1948-ban köttetett meg: Hughes egy kis híján 9 millió dollárról szóló csekket állított ki a stúdió főrészvényesének a nevére. A tulajdonosváltás követően az RKO vezérkarának többsége fejvesztve menekült a süllyedő hajónak vélt stúdióból. Hughes állítólag ekkortájt látogatta meg először és utoljára a stúdiót. Az éjszaka közepén hajtott keresztül rajta, és csak annyit mondott: fessék ki!

Hughes mindig is játékszernek tekintette a filmeket, az RKO pedig a játszóteret biztosította számára, ahol kipihenhette a fontosabb elfoglaltságai okozta fáradalmakat. Sokat elárul Hughes és a stúdió kapcsolatáról a Jet Pilot című film forgatása. Három évbe tellett míg A pokol angyalai ötvenes évekbeli feldolgozásának szánt, John Wayne főszereplésével készült film eljutott a bemutatóig, Hughes-t ugyanis, aki producerként szerepelt a stáblistán, egész egyszerűen nem lehetett utolérni, hogy jóváhagyja az általa kért módosításokat, amelyek elsősorban Jane Russell egyik kosztümét érintették.

Hughes nemtörődömsége hamarosan az eredményekben is megmutatkozott; a stúdió az ötvenes évek elejére súlyos veszteségeket szenvedett. Az elsősorban miatta kialakult válsághelyzetben Hughes független producereknek adott megbízásokat, köztük Howard Hawks-nak is, aki két igen jól jövedelmező filmet – a Határtalan horizont (The Big Sky, 1952) című látványos westernt és A lény (The Thing) című, science-fiction-be oltott horrort – szállított a stúdiónak. A stúdió vezetői hamarosan több mint harminc A-kategóriás film elkészítését jelentették be, amiből azonban csak négy – köztük Fritz Lang: Éjszakai összecsapása (1952) és Nicholas Ray Mohó férfiakja (1952) – készült el. A kezdődő sikerszériának a Hollywoodon végigsöprő kommunista-üldözési hullám vetett véget, mely elérte az RKO-t is. Hughes ez egyszer osztotta Hollywood hivatalos nézeteit, sőt odáig ment, hogy 1952 áprilisában bezáratta a stúdiót, azzal a céllal, hogy megtisztítsa a kommunista elemektől. A bezárást hamarosan nagyszámú elbocsátás követte. Az ezt követő évek megint csak nem a filmekről, hanem Hughes pénzügyi manővereiről szóltak. 1954-ben Hughes újból hallatott magáról: az RKO valamennyi részvényének megvásárlása révén először történt meg Hollywoodban, hogy egy filmstúdió egyetlen ember kizárólagos tulajdonává váljék. Nem sokkal ezután Hughes újabb briliáns pénzügyi húzásként 10 millió dolláros nyereséggel túladott az RKO-n.

 

 

Majd alszom én

 

„Őrülten akartuk a hírnevet, s ez súlyos jellemhibája volt mindkettőnknek. Azok, akik híresek akarnak lenni, maguknak való, magányos emberek. Vagy legalábbis azoknak kellene lenniük.” – írja Howard Hughes-ról önéletrajzában Katharine Hepburn, aki a harmincas évek végén együttélt A pokol angyalai fanatikus rendezőjével.

A Hughes-mítosz kialakulásában a filmek mellett nem kevésbé fontos szerep jutott a fiatal amorózó hódításainak és a milliárdos üzletember rejtélyes időskori éveinek. Sokak számára Hughes testesítette meg a playboyt, aki maga vezette repülőgépén érkezik a golfpályára, hogy meglepje Katherine Hepburnt. Mások szemében ő volt a számító csábító, aki tetemes vagyont ajánlott Elizabeth Taylor szüleinek lányuk kezéért. Ő volt a különc házigazda is, aki nemkívánatos vendégeinek olcsó étkészlettel teríttetett, amit minden vacsora után azonnal kidobott, s ő volt a nagylelkű társ is, aki megvette Hepburnnek a Philadelphiai történet jogait, ami a későbbiekben megalapozta a színésznő anyagi biztonságát. A többség szemében azonban Hughes mégiscsak szerencsefia volt, Ginger Rogers, Lana Turner és Ava Gardner pártfogója, filmes mogul, a Hughes Aircraft Company és a Trans World Airlines tulajdonosa (utóbbin 546 millió dollárért adott túl), Las Vegas felvirágoztatója, a Nixon-családdal és a CIA-val szoros kapcsolatokat ápoló, titokzatos hatalmasság.

Létezik azonban egy másik Hughes-kép is: a repülőgép-balesetben súlyosan megsérült, kísérletező kedvű feltalálóé, a süketségét sosem vállaló, beteg remetéé, aki egy többmilliárdot érő birodalmat irányított, de élete végéig fóbiái foglya maradt. Hepburn így ír egykori szerelméről: „Howard-nak volt egy súlyos repülőgép-balesete, amiben szörnyen megsérült. Elviselhetetlen fájdalmai voltak, amire morfiumot kapott. A morfium megtisztította az utat az akadályoktól, s végül Howard inkább a kényelmes ürességet választotta, mint az élettel folytatott folyamatos küzdelmet. Ki hibáztathatná ezért? Mégis nagyon szomorú, ami vele történt. Nagyszerű ember volt.”

Hogy mi is volt ennyire szomorú? Hughes korábban is hajlamos volt a kényszeres, különc viselkedésre, 1966-tól kezdve azonban beteges szorongásai végképp hatalmukba kerítették. Életének utolsó tíz évében szinte senki sem látta, pénzügyi birodalmának ügyeit telefonon intézte, a nyilvánosság elől teljesen eltűnt. Rejtekhelyeken élt, testőrség őrizte, tisztaságmániája, mely korábban jelentéktelen különcségnek tűnt, elhatalmasodott rajta.

Hughes-t végül több évtizedes rejtőzködés után Acapulcóban érte a halál. Az utolsó időkben krónikus vesebaj kínozta, táplálékot is alig vett magához. 1976. április 4-én a csont sovány, 40 kilós öregemberhez már hiába hívták az orvosokat. Birodalmának értékét ez idő tájt 3 milliárd dollárra taksálták.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 22-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4840