KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/október
KRÓNIKA
• (X) : Magyarország új svájci filmeken Cross-Over / Kereszteződések
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Az igaz apokrif Simon mágus eltemetett tudása
• Kornis Mihály: Pont éppen soha Simon mágus

• Forgách András: Ó, Cocteau Egy dilettáns tükrei
• Gelencsér Gábor: Fecseg a mély Az ősz meséje
• Pápai Zsolt: Hollywood Dr. Frankensteinje Tim Burton, a rémmesemondó
• N. N.: Tim Burton filmjei
• Varró Attila: Kolorádó-bogarak South Park
• Schubert Gusztáv: Ecce Homér A Simpson-család
MÉDIA
• Bori Erzsébet: Vizesblokk, agymosás Magyar reklám
• Zachar Balázs: Az áruvédjegy művészete Beszélgetés a reklámról
• Hungler Tímea: A test angyala Fitness-videók

• Ágfalvi Attila: Jövőnk digitális tájképei Perspektíva: Vetített távlatok
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Eltévedt leopárdok Locarno
KRITIKA
• Bérczes László: Mozimese Közel a szerelemhez
• Csejdy András: Megér egy mesét Henry Fool
LÁTTUK MÉG
• Tóth András György: Quasimodo 2000
• Báron György: Anyósom
• Turcsányi Sándor: Sztárom a párom
• Zsidai Péter: Az átok
• Hungler Tímea: Bigyó felügyelő
• Halász Tamás: Diszkópatkányok
• Köves Gábor: A tábornok lánya
• Varró Attila: A 13. harcos
KÖNYV
• Györffy Miklós: Önarckép – szavakban Wim Wenders: Írások, beszélgetések
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Égi többszörös

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Wim Wenders: Írások, beszélgetések

Önarckép – szavakban

Györffy Miklós

Rendezőportrék a mozihomály ellen.

 

Ha már filmtörténeti művek nem jelennek meg nálunk sem a világfilmről, sem a magyar filmről, legalább egyes filmrendezők saját írásait olvashatjuk az Osiris- könyvtár sorozatában. Fassbinder, Truffaut, Tarkovszkij, Kie¶lowski írásainak gyűjteménye után most Wim Wenderstől jelent meg itt vaskos kötet. Az egykori Fiatal (vagy Új) Német Film mára mértékadó nemzetközi tekintéllyé lett, olykor kultikus hódolattal övezett rendezője annak idején úgy indult, mint egy évtizeddel korábban a francia Új Hullám képviselői: első filmes próbálkozásai mellett kritikákat írt az akkori legjobb német filmes szaklapba, a Filmkritikbe. A Wenders-kötet első negyede ezeket a kritikákat tartalmazza, amelyek 1969 és 1971 között keletkeztek. Valójában nem annyira szabályos filmbírálatok ezek a rövid írások, mint inkább szubjektív jegyzetek, fésületlen vallomások, kusza szövegek, amelyekből kiáltványszerűen bontakoznak ki egy filmeszmény és egy korhangulat körvonalai. A 68-as nemzedék közérzetének és kulturális programjának dokumentumairól van szó. A lényeget, hitvallását Wenders már azzal elmondja, hogy milyen filmekről, milyen rendezőkről ír: amerikai westernekről, Godard-ról, Truffaut-ról, az Easy Riderről, Hitchcockról, Eddie Constantine-ról, pályatársáról: Jean-Marie Straubról, rock'n roll- és popzenei koncertfilmekről, mint amilyen Leacock és Pennebaker Monterey Pop című filmje volt. Jellemző ezekre az írásokra, hogy hosszan idéznek angolul Jimi Hendrix, Bob Dylan, Van Morrison számaiból, sőt még velük készült interjúkból is: az Easy Riderről írt cikkben tüntetően több a kölcsönzött angol nyelvű szöveg, mint a szerző saját német szövege.

Sokan sokszor elmondták-leírták már, és mint e kötet írásai tanúsítják, mindenekelőtt maga Wenders: az amerikai popkultúrán, popzenén felnőtt ifjú német orvos-, festő-, majd filmrendezőjelölt idegenül érezte magát a hatvanas évek Németországában, és a későbbi pályájára nézve sorsdöntő impulzusok külföldről, a klasszikus amerikai mozi és a francia új hullám rendezői felől érték. Figyelemreméltó mindenesetre, hogy például Godard-tól vagy a kortárs német irodalomtól eltérően, nem is beszélve a 68-as diákmozgalmak ideológusairól, ugyanakkor összhangban az amerikai popkultúrával, a politikai jelszavak hidegen hagyták Wenderst. A háború utáni Németországot és német mozit úgy, ahogy volt, mindenestül utálta, teljes „űrt” jelentett számára és elfordult tőle. Később, az Amerikában töltött hosszú évek, a hollywoodi tapasztalatok és talán a férfikor méltányossága megváltoztatták viszonyát Németországhoz: a kötet egyik legérdekesebb és egyben utolsó darabja, a Németországról beszélni című beszéd, amelyet a Münchner Kammerspielében tartott, tanúskodik többek közt erről. A mozgókép mesterét a nyelv, a német nyelv hozta haza.

A gyűjtemény nagyobbik részét Wendersnek azok az írásai, illetve azok a vele folytatott beszélgetések teszik ki, amelyek saját filmjeire és filmművészeti nézeteire vonatkoznak. Itt is gyakran szó esik még mintákról és mesterekről, egy érzékeny és elragadtatott filmelemzés Robert Altman Nashville-jének szól, egy megrendült búcsúztató Fritz Lang emlékének, és a rendező horizontján – nemcsak az itt közölt szóbeli feljegyzésekben, hanem a már ismert filmvallomásokban is – a régebbi eszmények mellett újabbak is feltűnnek: így a Villanás a víz felett Nicholas Ray-je és a Tokyo-Ga Ozu Jasujirója. Részben a modern média örökös anyagéhségének és kíváncsiskodásának eredményeként, részben Wenders narcisztikus hajlamainak következtében írások és interjúk sokasága foglalkozik magukkal a Wenders-filmekkel, keletkezésük történetével, úgyhogy a könyvből úgyszólván komplett pályakép rajzolódik ki, főleg az indulástól a Berlin felett az égig terjedő, s valójában mindmáig az igazi Wenderst jelentő pályaszakaszra nézve. Wenders még értelmezi és osztályozza is filmjeit: az 1982-es livornói szemináriumon tartott előadásában – különben meggyőzően – két csoportba sorolja addig elkészült munkáit, az egyik csoportba a laza szerkezetű, nyitott rendszerű, rögtönzött forgatókönyv alapján, kronologikus sorrendben felvett, fekete-fehér filmeket (Nyár a városban, Alice a városokban, Az idő sodrában, A dolgok állása), a másikba az egy-egy regény adaptációjaként, kidolgozott forgatókönyv alapján készült, zárt rendszerű, a történet idejében ide-oda ugrálva felvett színes filmeket (A kapus félelme tizenegyesnél, Téves mozdulat, Az amerikai barát), és még azt is megállapítja, hogy valami belső kényszer hatására felváltva hol ilyen, hol olyan típusú filmet készített. Őszintén szólva engem kicsit meg is lepett, hogy az általam inkább hűvösnek, tartózkodónak, szenvtelennek, olykor majdhogynem fölényesnek képzelt Wenders milyen gondot fordít arra, hogy beavassa műhelytitkaiba nézőit-olvasóit.

A terjedelmes kötet időrendben utolsó írása, a Fassbinder halálának tizedik évfordulójára írt Kedves öregem 1992-ból való. Hogy az újabb írások, ha vannak, miért hiányoznak, azt a kötet válogatója, szerkesztője és jegyzetírója, Zalán Vince mondhatná meg, aki egyébként igen alapos munkát végzett. A szövegeket jó szokás szerint részletes filmográfia, bibliográfia és mutató egészíti ki. Ennek az apparátusnak csak az a szépséghibája, hogy a Wenders munkásságára, filmjeire vonatkozó magyar szakirodalom jegyzéke hiányos. Az még hagyján, hogy nem tartalmazza e sorok írójának a Filmkultúrában megjelent tanulmányait, amelyekre pedig büszke, a legfontosabb és legteljesebb idevágó mű is hiányzik: Muhi Klára és Perlaki Tamás kitűnő kismonográfiája.

 

Wim Wenders: Írások, beszélgetések. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta: Zalán Vince. Fordította: Fésős András és Zalán Péter. Osiris Kiadó, 1999.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4612