KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/április
KRÓNIKA
• (X) : Avantgárd húsvét
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : 46. Országos Független Film- és Videó Fesztivál
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: És mégis mozog Játékfilmek
• N. N.: A 30. Magyar Filmszemle díjai
• Bikácsy Gergely: Az őrangyalom egy barom Visszatérés
• Muhi Klára: Szemszáj Kisjátékfilmek
• Schubert Gusztáv: És a hajó megy Dokumentumfilmek
• Gayer Zoltán: Tetszhalál Dokumentum-válság

• Ágfalvi Attila: Ha nincs Isten… Claude Chabrol
• Nánay Bence: CineMAO Godard maoista korszaka
• Csantavéri Júlia: Saudade Utazás a világ kezdetéhez
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Egy kalap alatt Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Herpai Gergely: Az eszköz édesíti a célt Stratégiai játékok

• Halász Tamás: Határátlépés Magyar táncfilmek
• Csala Károly: Filmgörögségünk Hepp József és a hellén film
KRITIKA
• Barna Imre: Mama, győztünk! Az élet szép
• Báron György: Kukkolás Születésnap
• Galambos Attila: Egy megrögzött modernista Az örökkévalóság és egy nap
• Gyurkovics Tamás: Rosszmáj Európa Expressz
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Az őrület határán
• Hirsch Tibor: Életem szerelme
• Varró Attila: Faculty - Invázium
• Ágfalvi Attila: Taxi
• Gyurkovics Tamás: Patch Adams
• Nevelős Zoltán: Amerikai história X
• Lémy Benkő Attila: A szerelem hálójában
• Hungler Tímea: Édesek és mostohák
• Somogyi Marcell: Szentfazék
• Tamás Amaryllis: Vérvörös
• Vidovszky György: Simon Birch, a kisember
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Miért Rex?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Miért Rex?

Reményi József Tamás

A legkorszerűbb családi film, virtualitás-ellenes nyugtató. Itt a bűnnek nincs aggályos misztikuma.

 

A tévé előtt magányosan veszteglő gyerek mindig szívszorító látvány, függetlenül attól, amit néz. Az ijesztő statisztikák szerint ugyanezektől sosem az érintettek rémülnek el – az erőszak képernyős burjánzása épp a legfogékonyabb s egyben legsérülékenyebb kiskorúakat veszélyezteti, minthogy ők tévéznek a legtöbbet, csakhogy a kedvtelve szidott bűnbak, az erőszakhordozó akciófilm kituszkolása a műsoridő gyerekzónáiból semmi mást nem jelent, mint a lelkiismeret lázadásának leszerelését: íme, eleget teszünk szülői kötelezettségeinknek, felelősséget érzünk a jövendőért stb. stb. Nem mintha elbűvölne, amikor, mondjuk, Micimackó és Füles diskurzusának kellős közepén egyszer csak valaki üvegszilánkot márt egy pali szemébe (későesti film ajánlata...), de annak a gyereknek, aki órákon át fogyasztja a saját műsorait, ez fel sem tűnik. Ő akkor már túl van a reggeli Clarissán (vagy Bír-lakon, Egyről a kettőrén s más bornírt „gyerekszáj”-varietén), túl a Rémecskék kicsiny boltja, a Dragon Ballz vagy a Varázslatos álmok képi-nyelvi ízléstelenségein, túl valamelyik kölyökklub, kölyök-kívánságműsor dedós dáridójának tingli-tangli popzenekarain (gyerekzene?), túl Sar Treken, Knight Rideren, vagyis tökéletesen tele van hülyeséggel és hervasztó érdektelenséggel a feje. Látszólag nem unatkozott, márpedig megdöbbentő módon egy gyerek tud a leglátványosabban unatkozni. Eközben viszont: ha jót lát sem látja, nincs, nem alakul ki vagy elfásul az elkülönböztetés reflexe. És ha egyedül van, márpedig – a statisztikák szerint – egyedül van, nincs is, akivel a mindenkori (jelen esetben családi) közönség akár metakommunikatív eszközei révén viszonyíthassa, erősíthesse vagy gyengíthesse benyomásait. A tévének mai műsortípusaival nincs köze a fantáziához, ezért a gyermeki lélek és szellem épülését, puszta karbantartását is csak (néző)társ(ak) segítségével szolgálhatja. (Tömegmédiát csak médiummal!...) Nem tiltani kell tehát a gyereknek a tévét, hanem vele együtt nézni, és így szoktatni le a túlfogyasztásról.

A kárhoztatott akciófilmek túlnyomó többsége amúgy tökéletesen ártalmatlan jószág. Az ütések-lövések-robbanások önállósult látványa csupa ornamentika. Az akciófilm napjaink burleszkje: ahogyan hajdan a hősök folyamatos szenvedéseinek paródiája – tulajdonképp az első valóban önálló filmes műfajként – elszórakoztatta a nézőt, ugyanúgy a technicizált trükkök, egyedül a mozgóképben létrehozható gesztusok az erő, a pusztítás képességének paródiájával szolgálnak. A Terminátorban az egymással párbajozó gépcowboyok egyetlen ütésétől kidől a betonfal, ez ugyanazt a hatást kelti, mint amikor Harold Lloydot egy egész rendőrőrs veri laposra. Harold Lloyd ezt túléli, meseileg halhatatlan, és a gépies gladiátorok is elpusztíthatatlanok, roncsaikból újraélednek. Mindez nem lehet közönyössé sem a halállal, sem az agresszióval szemben – föl sem bujt rá –, hiszen nem érinti azokat a lelki zónákat, amelyek egyébként egyetlen megalázó pofon vagy csupán szidalom nyomán is viharossá válhatnak. Természetesen ismét csak ép, szocializált lelkekről beszélek, egyébként: mintha a kés lehetne a döfés oka. Más kérdés a gonoszt látni működése közben, nem megidézett szellemként, hanem triviálisan testet öltött formában. A technika itt ránk kényszeríti azt, amiről csupán tudomásunk vagy sejtésünk van – a gyermeknek még az sincs, s a látvánnyal nem tud mit kezdeni. Márpedig ami feldolgozatlan marad, tudjuk, kártékony. A technikával tehát, amelynek révén az ember immár mérhetetlenül túlkerült saját képességein, nem hagyható magára a gyerek: ahogy volánt vagy fegyvert sem adsz a kezébe, úgy tévét se adj.

A nézettségi mutatók ez ügyben jeleznek valamit. Ha befogadói környezetéből kivesszük és steril, laboratóriumi módon boncolgatjuk a Rex felügyelőt, külön-külön túlságosan is könnyen megtaláljuk sikerének elemeit: vonzó férfi (előbb bumfordi, valószínűleg népszerűbb változatban Tobis Morettivel, utóbb áramvonalas, „idei” modellként Gedeon Burkharddal), még vonzóbb, antropomorfizált kutya, „akinek” kedélyes morgása orvosilag kimutathatóan jótékony hatású, nyomozó-figurák, akiket a néző munkahelyi kollégáira formáztak, egy kis nosztalgia-Bécs naplementékkel, néha előbukkanó keblek, szolid erotizáltság, többnyire a német nyelvterület – nem divatházi, hanem hétköznapi! – szépségideáljaival. Az átütő siker oka azonban magában a műfajban keresendő, és erről igazán azok a szülők mesélhetnek, akik megengedik, hogy a gyerekek is rexezhessenek. A Rex felügyelő ugyanis a legkorszerűbb családi film, amelyben a Derrick-típusú, joviális oktatóprogram játékosabb, ironikus változata ötvöződik a teleregényeknek azzal a „minimal art”-jával, életszerű cselekménytelenségével, amelyről legutóbb Hirsch Tibor értekezett a Filmvilág februári számában. Virtuálisan megteremtett virtualitás-ellenes nyugtató. E műfajban a bűnnek nincs aggályos misztikuma, a legtöbb epizód gondosan szétválasztja, sőt szembeállítja egymással a hivatásos elvetemülteket az alkalmi eltévelyedőkkel.

Utóbbiakon keresztül a gyerek, akár a nyelvtanulás során, pedáns fokozatokban, veszélytelenül sajátíthatja el a bűn fogalmát.

 

A sorozatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4413