KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/április
KRÓNIKA
• (X) : Avantgárd húsvét
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : 46. Országos Független Film- és Videó Fesztivál
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: És mégis mozog Játékfilmek
• N. N.: A 30. Magyar Filmszemle díjai
• Bikácsy Gergely: Az őrangyalom egy barom Visszatérés
• Muhi Klára: Szemszáj Kisjátékfilmek
• Schubert Gusztáv: És a hajó megy Dokumentumfilmek
• Gayer Zoltán: Tetszhalál Dokumentum-válság

• Ágfalvi Attila: Ha nincs Isten… Claude Chabrol
• Nánay Bence: CineMAO Godard maoista korszaka
• Csantavéri Júlia: Saudade Utazás a világ kezdetéhez
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Egy kalap alatt Thesszaloniki
MULTIMÉDIA
• Herpai Gergely: Az eszköz édesíti a célt Stratégiai játékok

• Halász Tamás: Határátlépés Magyar táncfilmek
• Csala Károly: Filmgörögségünk Hepp József és a hellén film
KRITIKA
• Barna Imre: Mama, győztünk! Az élet szép
• Báron György: Kukkolás Születésnap
• Galambos Attila: Egy megrögzött modernista Az örökkévalóság és egy nap
• Gyurkovics Tamás: Rosszmáj Európa Expressz
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Az őrület határán
• Hirsch Tibor: Életem szerelme
• Varró Attila: Faculty - Invázium
• Ágfalvi Attila: Taxi
• Gyurkovics Tamás: Patch Adams
• Nevelős Zoltán: Amerikai história X
• Lémy Benkő Attila: A szerelem hálójában
• Hungler Tímea: Édesek és mostohák
• Somogyi Marcell: Szentfazék
• Tamás Amaryllis: Vérvörös
• Vidovszky György: Simon Birch, a kisember
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Miért Rex?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar táncfilmek

Határátlépés

Halász Tamás

A táncoló testek megörökítése az állóképkészítők privilégiumának számított - egészen mostanáig.

 

A táncművészet máig nem rendelkezik olyan átfogó, széles körben használt partitúrával, amellyel egy-egy mű hosszú idő után a szerző-koreográfus közreműködése nélkül is hitelesen reprodukálható volna. Emiatt a mozgásművészetben a film- és különösen a videótechnikának kulcsszerepe van. A táncpremierek régóta elképzelhetetlenek a kamerák jelenléte nélkül. Ha a tánctörténész kutatásba kezd, először a mozgóképhez fordul.

A mozgókép immár a kortárs tánc színpadán is megjelent: a hazai koreográfusok közül jónéhányan - Kovács Gerzson Péter, Goda Gábor, Mándy Ildikó, Markó Iván, Balázs Mária és Ladányi Andrea - használnak az előadásaikon filmet.

1992 őszén a Pas Op flamand kortárs művészeti fesztivál keretében tíz táncfilmet láthatott az Örökmozgó közönsége. A táncfilm ekkor még teljesen ismeretlen volt felénk. A műfaj lényege, hogy túllép a puszta rögzítésen, produktumai önálló alkotások, amelyekben a vágó és operatőr az előadók munkatársa, a filmrendező pedig a koreográfus uralkodótársa lesz. A Pas Op programjában szereplő táncfilmek szereplői kivétel nélkül Európa-hírű társulatok voltak; a flamand tánckirálynővel, Anna-Theresa de Keersmaekerrel pedig maga Peter Greenaway készített filmet.

A hazai kortárs tánc alkotóival a ‘90-es évek második felétől dolgoznak együtt filmrendezők. Az eddig elkészült művek közül négy műnek a megvalósítását az 1996-ban alakult Közeledések program segítette. A Közeledések a hazai kortárs táncélet jelentős intézményének, a Műhely Alapítványnak kezdeményezésére, a Pro Helvetia Svájci Kulturális Alapítvány támogatásával jött létre. A program záróeseményén együtt volt látható a négy, 1996-98 közt készült munka: Kaszim Tarek és Kovács Gerzson Péter, Gém György, Zimmermann Zsolt és Xantus János filmje.

Az Astral, Tarek és Kovács Gerzson alig negyedórás munkája széles közönség előtt az 1996-os filmszemlén mutatkozott be először. Az alkotás a Tranz Danz, Kovács Péter Gerzson társrendező együttesének színpadi előadásából került ki a szabadba, egy hévízforrás területére. A forrásvízből kicsapódó mészkő alkotta vakítófehér teraszokon és a szétterülő, gőzölgő víz mosta, iszapos platón, egyedülállóan szép szcénában játszódik a film. Jankura Péter operatőr előbb érzékeny természeti közelképeken pásztáz: sarat, sziklahátat mutat. Az egyik felület egyszerre finoman megmoccan, megfeszül, megcsavarodik. Csak ekkor eszmélünk: az objektív előtt festett bőr, alig beazonosítható testrészek mozognak. Egy ember. Helen Goodwin testfestései dermedt lávává, pihés elefántbőrré, pikkelypáncéllá változtatják az Astral táncosnőjének és táncosának testfelületét. A kinyíló képeken pedig lenyűgöző tájban, keleti kalligráfiaként mozgó táncosokat csodálhatunk. A látvány valóban különleges: szinte snittenként más-más színekben pompáznak a szereplők. A váltakozó színek és ecsetvonások a koreográfiához hasonló érzékenységgel követik Dresch Mihály és Kovács Ferenc zenéjét. Az Astral szép, tiszta táncfilm: megmutatja a mozgó emberi testet, annak teljes pompájában, mellőzve a túlzó kameramozgást, a technikai hókuszpókuszokat. A festészet, a mozdulat és a celluloid olyan egyedi találkozása, amely e munkát a műfaj legjobbjai közé emeli.

Egy évvel később három klasszikus képzettségű táncos szereplésével készült Gém György rendezésében a Panameuravideo című kilenc perces rövidfilm. Az Astralhoz kísértetiesen hasonló helyszínen, lapályszerűen szétterült, nedves homokon sudár, festett testű táncosnő. A háttérben teraszos mészkő, hévízforrás... Mintha ugyanazt látnánk. Gém hosszú című, rövidtávú filmje effektekkel, filmtrükkökkel, pozitív-negatív játékokkal zsúfolt. Jung Zseni fotói, festmények, lebegő vásznak, közelképben pásztázott zongorahúrok és billentyűk árasztják el a képet. A Ladányi Andrea készítette koreográfia sok-sok apró darabra törik. A tánc ezúttal mellékszereplő egy vitatható ízléssel összeállított összművészeti forgatagban. A Panameuravideo nem enged rácsodálkozni és belekeveredni a táncba: míg az Astral esetében az emberi mozdulat kavar fel és mozgat meg, addig ez utóbbiban a torlódás, az egymást kioltó ötletek és fogások zaklatnak, amit csak kevéssé csitít Faragó Béla remek zenéje, valamint a táncosok, akik azért néha egy-egy teljes mozdulatsort is bemutathatnak.

Zimmermann Zsolt rendezte a Phobos együttes Nemek című táncfilmjét, Nagy Zoltán koreográfiáját. A Phobos fiatal formáció, a magyar kortárs tánc egyik nagy ígérete, akárcsak Zimmermann, aki a társulatot (erősen filmes felfogásban) azóta már színpadon is rendezte, az 1998-as Krimi című előadásban. A Nemek profi munka, érzékeny, minden rezdülésre figyelmes operatőrrel (Ruskó Sándor), látványtervezővel (Major Ákos) és fővilágosítóval (Szűcs József). A film nagyon lassú tempóban indul: komótosan kitárulkozik, megmutatkozik, hogy méltón fogadhassa játékosait. Neszekkel és terekkel ismerkedünk, aztán az észrevétlenül beinduló gépezet, a tánc mechanizmusa betölti a képet. Ruskó és Zimmermann szakít a táncábrázolás kliséivel: váratlan szögekből, finoman komponált képein teljesen üres, néptelen teret is mer ábrázolni. Termeken, színeken, fényeken át kísér a táncosok nyomában, akik igazi színészként, mozdulataik mellett az arcukkal is teljesértékű szerepet játszanak. A kamera által leírt ívek-kanyarok-hurkok pedig szinte maguk is a koreográfia részei. A kép együtt lendül és állapodik meg - néha lihegve - pihenni a táncosokkal. Fred Frith zörej-nesz zenéje láthatatlan figurákkal népesíti be a történetet, amely nem szól semmi újról: mint a címe is mutatja, nemek, nemi szerepek, férfiak-nők egymással vívott csatái zajlanak huszonnégy percen keresztül, szimbolikus, letisztult mozdulatokban. A film eleganciája, a fény, mozgás, koreográfia, operatőri munka, ritmus igényessége, egységesen magas színvonala kiemelkedő munkát eredményezett.

A Mozgó Ház Társulás 1997 decemberében mutatta be Xantus János rendezésében Plan séquence danse - Idézd majd fel! című előadását a Petőfi Csarnokban. A Közeledések program negyedik filmes darabja ennek a munkának a szerkesztett, 55 perces változata, amelynek felvétele élesben, az előadáson készült. Xantus a sokoldalú, progresszív és egyéni stílusú társulattal újszerű színpadi művet készített: a Plan séquence saját meghatározásuk szerint „az első MOZGÓképszínHÁZi ősbemutató”. A rendező az eredeti előadásban is kiemelt helyen szerepeltette a mozgóképet, mintegy megkettőzve az előadás cselekményét. „Minden csak látszat, festett az ég is” - a Petőfi Csarnok közönségét képben-hangban egyaránt megtréfálták.

A darab első világháborús katonatörténet. Főszereplője Honffy Bogár hadnagy, későbbi lefokozott honvéd közlegény, krúdys asszonyok, tisztek és bohémek között. Árvai György látványtervező és Gerlóczy Sári jelmeztervező a patinás szerelmi történetet aprólékosan felépített világba helyezte, életképei a legkisebb részletig korhűek. Az előadás szereplői némafilmet játszanak: a szín két oldalán egy-egy mikrofon mögött álló színész és színésznő hangjára tátognak. A színi alakok némelyikét többszörös szereposztásban láthatjuk; Bogár szerelmét például váltakozva három lány játssza. A legmarkánsabb „trükk” viszont kétségkívül a mozgókép használata: a színpad fölé függesztett vászonra egy korabeli filmfelvevőgép kulisszadobozába zárt, gördülő állványra szerelt kamera fekete-fehér képei vetülnek. A színpad statikus összképében mozgó kamera nagyításszerű közeliket mutat, vagy egyszerűen ugyanazt a totált, csak másik szögből, ahonnan a látványt - mondjuk a takarások miatt - a nézői tekintet nem foghatja be. A színészek által kezelt kamera megkettőzi a színjáték képét, illetve egyidejűleg fekete-fehér némafilmmé varázsolja a darabot. A Plan séquence a korábbiakban megidézett három filmtől abban mindenképpen különbözik, hogy színházi dialógusokat használ, ám a hangkölcsönzés miatt mégis mozgásszínházi produkciót látunk. Xantus színpadi filmezés-ötlete színház és film különös házasságát eredményezi: a két médium izgalmasan egészíti ki egymást újabb értelmezésre, teljesebb befogadásra és - számos látvány-geg okán - nevetésre sarkallva a nézőt. A folyamatosan mozgó, szinte élő díszletfalak, a meglepetést nemes filmkészítői hagyománnyal ötvöző vizualitás minden ízében illeszkedik a Közeledések célkitűzéseihez: sajátos, ezredvégi gesamtkunstot látunk - ilyen formában Magyarországon valóban először.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4428