KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Emlékezés régi ördögökre

Gonoszlélektan

Popper Péter

Végre titkunk van, nagy, sötét erők szolgái lehetünk, meghökkentjük a nyárspolgárt, kiélhetjük szadizmusunkat, méghozzá megint ideológiai alapon, és még az agyunkat sem kell megerőltetnünk.

 

Jung azt kérdezi a Tibeti Halottaskönyvhöz írott tanulmányában: „Ha azt mondom, hogy az Isten a lelki tartalmak projekciója a külvilágba; vagy ha azt mondom, hogy a szellemi erők introjekciója mibelénk, vajon nem ugyanazt mondom-e?” Talán az ördöggel sem áll másképp a dolog. Lehet az emberben lévő sötétség projekciója, ami a Gonosz szimbolikus figurájában szellemi lénnyé formálódott. Ám a vallásos ember számára nyilván objektív létező a Pokol Fejedelme, aki bennünk kísért ártó érzések és gondolatok formájában.

Az ördög nagyon öreg, talán az Istennel egyidős. „Te szülted őket, mint árnyát a fény” – mondja Lucifer megvetően az angyalokról – „de mindöröktől fogva élek én!” Sokezer évvel ezelőtt a vedantikus időkben már feltűnnek Indiában a rosszindulatú Raksaszik és Ráksaszák, a pusztító-megújító Siva destruktív ereje a fenyegető Káli és a rettenetes Durga képében inkarnálódik; gonosz róka-démonok bujkálnak Kína taoista templomai körül; Buddhát is megkísérti Mára, mint Jézust a sátán; az iszlám sem marad adós rontó ifritek, dzsinek színes leírásával. A Teremtés könyvében ott sündörög a kígyó Éva körül – igaz, nem neveztetik ördögnek, csak annyi áll róla, hogy „ravaszabb vala minden mezei vadnál”, no de a Jób könyvében már feltűnik a Sátán, méghozzá az „Isten fiai” között, az Újszövetségben pedig egyre határozottabban és visszatérően jelen van. Persze még nem az a szex-centrikus, kisstílű csábító, akivé néha napjainkban zsugorodik. Pál annakidején határozottan figyelmeztette híveit, amikor úgy vélte, hogy félreértik: „Nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a sötétség hatalmai ellen...”

Az ősöreg ördög ott van Zarathustra tanításában, Ormuzd és Ahriman, a Világosság és a Sötétség örök küzdelmében; sőt, legfőbb átsugárzója mai világunknak a gnosztikusok szerint, akik úgy tudják, hogy annakidején „illegális” teremtés történt egy Jaldabaoth nevű eon túlbuzgó becsvágyából, az isteni akarat ellenére.

A bogumilok szektája annyira fél az ördögtől, hogy félelmében imádni kezdi, talán így sikerül jóindulatra hangolni az ember iránt; de ismeretesek perzsa ördögimádók is, akik iszlám hatásokkal keveredve, a Páva-Angyal nevű sötét szellemi lényt veszik körül kultuszukkal. Judea sivatagjaiban fekete bakot áldoznak Azazélnak, hogy a népet megtisztítsák a bűneitől. Azután az inkvizíció korának ördöggel szövetkezett boszorkányai: az ördögnek megkínzott gyermekeket áldozó Kékszakáll pere... se vége se hossza a különböző sátán-kultuszoknak, az ördög-nevek végtelen változatának, Mefisztótól, Belzebubon át Asmódiig. Hát nyilvánvalóan létezniük kell a világban a Rossz erőinek, s ha eredetileg nem léteztek volna, ennyi beléjük fektetett szellemi erőfeszítés, fantázia, kifejezett igény hatására mára már bizonnyal életre keltek.

 

 

Az ördögtípustan alapjai

 

1. A forró ördög, az érzelmek kísértője. A hitbelileg és erkölcsileg megalapozatlan extázisokra csábító. A műmámorok ördöge. A fanatizmusok, az alkohol, a drog ördöge. Különben a legenda szerint Isten fiai közé tartozik, sőt áldozatos ördög, aki úgyszólván az ember erkölcsi edzőpartnere. Titokban annak örül, ha legyőzik kísértéseit. Talán ők a bukott angyalok, vezérük Lucifer, héber nevén Szemaél, az egykori nagy szeráf.

2. A hideg ördög az értelem, az intellektus kísértője. A rideg racionalitás ördöge, ő a Sötétség Fejedelme, perzsa nevén Ahrimán. Tulajdonképpen őt tartják az Antikrisztusnak, aki majd megtestesülve leutánozza Krisztus csodáit, s ezért nagy a veszély, hogy a lábához borulnak a gyanútlan lelkek. Ő idegen erőként tör be a teremtett világba, mint Isten ellenfele.

Szakértők úgy tartják, hogy a forró és a hideg ördög ravaszul összedolgozik: az egyik kinyitja az ajtót és a másik jön be rajta. Az enciklopédisták elkezdik megalkotni „az ész örök társadalmát”, s egyszercsak sansculotte-ok forradalma söpör végig az országon, és magasra csap a vér a guillotine alatt. Harsogó forradalmi lelkesedés zúg végig a sztyeppéken, vörös zászlók hívják a szabadságot, s kinő belőle egy sekélyes és rigid, kisstílű és túlhajtott racionalizmus, egy slampos diktatúra.

3. János Jelenéseinek állat-szörny ördöge, héber nevén Szóráth. Van megfelelője a távolkeleti mitológiában is: Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat, akinek megrendítő vereségét Buddhával szemben, Szabó Lőrinc oly szépen versbe szedte. Ó mindenféle humánum, az emberi lényeg ellensége, aki a teremtmények kínjaiban, testi és lelki gyötrelmeiben leli örömét. Szimbóluma – bonyolult misztikus okokból – a „666”, és a fordított kereszt. Ó a hőse a ma divatos sátános szektáknak.

 

 

A sátán művészhajat növeszt

 

Háromfajta ember, az emberi fejlődés három nagy állomása:

Az Odüsszeusz-ember. A legősibb állapot. Az istenek még itt lebegnek a föld közelében. Odüsszeusz még nem szuverén, cselekvő ember, hanem inkább csak az istenek marionett figurája. Ami végzet – ananké – rajta beteljesül, az tükrözése azoknak az eseményeknek, amelyek az istenek világában történnek. Hiszen ez a görög tragédia lényege, Babits szavaival: „Ő megharcolta a harcot s elhullt a végzet alatt!”

Shakespeare – vagy a Hamlet-ember. Közben végbement az istenek alkonya, amiről minden nép legendái tudnak valamit. Az istenek elmentek az emberek közeléből, elengedték a kezét, hadd tanuljon meg egyedül járni. Az Olimposz üres. Az anankéből fátum lett, a végzet sorssá enyhült s az ember sorsa a karaktere. Hamlet hiába kiált fel az egekhez, senki sem felel.

Goethe – vagy a Faust-ember. Valami újfajta transzcendencia készülődik. Faust is felkiált az egekhez s íme újra felel valaki. S ezzel a felelettel az elkárhozás lehetősége jön közel az emberhez. A végleges bukás. Nem erről szól-e a mi korszakunk? A bioszféra pusztulásáról. Az évtizedes nukleáris fenyegetettségről. Testünk és génjeink gyors tönkremenéséről. Lelkünk és idegrendszerünk megroppanásáról. Egy soha nem volt totális találkozásról az ördöggel. Lehet, hogy csak az „ingyen kegyelem” ment majd meg minket?

A három „archetipikus nagyságrendű” ember-figura között persze kisebb-nagyobb játékos sátánok is bujócskáznak. Baudelaire esztétikai sátánossága a Romlás virágaiban, ami polgárdöbbentő visszaütés a század bosszantóan lapos racionalizmusáért. Bulgakov rezignált és nagyon rokonszenves Woland ördöge, aki az egyetlen megnyugtatóan emberi jelenség a nyugtalanítóan embertelen világban, egyetlen értő partnere Ha Nocri-nak, a názáreti vándorbölcselőnek. Leginkább ő mondhatná el magáról Mefisztó híres válaszát Faust kérdésére; „Ki vagy tehát? Az Erő része, mely örökké rosszra tör, s mindig jót mivel.”

S végül Thomas Mann zseniális filozófus-ördöge, a képességek felfokozásának mestere, aki szegény nem tud teremteni, ezért vágyódik a „finom kreatura” megszerzésére. Ennek az ördögnek a modern művészet kétségbeejtő krízise a szövetségese. „Adatott nekem a Magasságostól szapora elme és jeles tehetségek, hogy élnék azokkal tisztességben és jóravalóan, ám én igencsak éreztem: olyanok az idők, hogy jámbor és józan módon, jóravalósággal nem szerezhető Mű, és a művészet nem lehet meg ördögi gyámolítás nélkül és üst alá rakott gyehennatűz nélkül... Mert bezzeg, szerelmetes feleim, megálla a művészet és fölöttébb megnehezedék és ennenmagát csúfolja ki, hogy minden megnehezedék és a szegény emberfia bizony eltévelyedék nagy nyomorúságában, lévén ebben az idők hibásak. Valaki azonban az Ördögöt vendégségbe hívja, hogy ezt meggyőzze és áttöréshez jusson, megfertézteti a lelkét és nyakába veszik az idők bűneit, melynek okából elkárhozik.” – vallja utolsó épelméjű órájában Leverkühn, a muzsikus.

 

 

Sok kis mítosz

 

A XIX. század mítosza – paradox módon – a tudomány volt. A racionalitás százada vallásosán hitt abban, hogy a tudomány megoldást hoz az egyéni és a társadalmi élet minden problémájára. Ez a mítosz csúfosan összeomlott, a XX. század történetét ismerve nem kell magyarázni, hogy miért.

Az elvesztett nagy mítosz helyébe, kisebb kérészéletű mítoszok léptek. Ennek még más oka is volt. Julien Sorel már a századfordulón figyelmeztet arra, hogy az eljövendő század gazdag lesz mítoszokban. Az irtózatos ütemű tudományos, és a gyors társadalmi fejlődés következtében a világ egyre áttekinthetetlenebbé válik az egyén számára; csak használjuk majd a dolgokat, anélkül, hogy értenénk. A nem-értés pedig szorongást szül. A XX. század ezért a szorongás százada lesz. A szorongó ember megnyugtató mítoszokra éhes. S ezért a politikai hatalom is azé a szervezett kisebbségé lesz, amelyik megnyugtatóbb mítoszt tud adni a tömegeknek – így Sorel. S valóban: fasiszta vér- és faj mítoszok, az új típusú szocialista ember, az amerikai létfroma, a superman mítosza, lehetne még sorolni. S ezek szétomlása után újabb mítoszéhség és csodavárás: soha ennyi nyugati és keleti vallásos szekta, varázslatos gyógymód, szellemi erők hatására érzékeny kanalak, a televízió nyilvánossága előtt higannyá váló arany, sebzés nélkül hasba nyúló manilai csodadoktorok, parafenoménok, telepátiások és telekinetikusok, kézrátevők, alfa állapotban távolba látók, közös meditációval világmegváltók, testükön áramot átvezetők, tenyerükön marhafelsált sütők, ujjaikkal látók, ufókkal találkozók – egyszercsak a csodák világában élünk, nyugodjunk végre meg, hiszen nem lehet bajunk, angyalok helyett már itt vannak a magasabb civilizációk küldöttei. Ők ne tudnák megoldani gazdasági nyomorunkat, környezetünk pusztulását, ők ne tudnák megmenteni veszendő lelkünket?! E sokféle minimítosz között van importált sátánizmusunk, San Francisco-i brosúrákkal fölfegyverkezve. A hátunk kellemesen borzong, mert végre titkunk van, nagy, sötét erők szolgái lehetünk, meghökkentjük a nyárspolgárt, kiélhetjük szadizmusunkat és sunyi agresszivitásunkat, méghozzá megint ideológiai alapon, védtelen és meglepett áldozatokkal – állatokkal, nőkkel, gyerekekkel – szemben; manifesztálhatjuk lappangó elmezavarunkat és még az agyunkat sem kell megerőltetnünk. Eszmerendszerünk viszonylag egyszerű: mindent csináljunk fordítva! Lefelé fordítjuk a keresztet; ha „ne ölj!” – akkor ölünk; ha „ne paráználkodj! „ – akkor rendezzünk orgiát; visszafelé mondjuk a misét; ha az isten Jóságos – legyen szerintünk gonosz és az ördög nemeslelkű; ha „szaporodjatok és sokasodjatok!” – akkor szüntessük meg az életet a földön.

Minden ördögök helyett én röstelkedem egy kissé a filléres eszmék és silány hívek miatt. Úgy látszik a fogyasztói társadalomban nemcsak a cipőnek, a bútornak és a szex-partnernek, de a mítosznak is olcsónak, könnyen megszerezhetőnek és cserélhetőnek kell lennie. Elkedvetlenítő perspektíva.

Lehet, hogy mégsem írom meg a részletes ördöglélektant.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 07-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4087