KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/február
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Mamcserov Frigyes Mici néni kihúnyó életei
• (X) : Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
MÉDIA
• Hirsch Tibor: Máltai hypertext Mozi, multimédia, nulla év

• Forgách András: Lutri A játékos
• Tamás Amaryllis: A játék szabadsága Beszélgetés Makk Károllyal
• Dániel Ferenc: Miskinek és Sztavroginok Dosztojevszkij-vázlatok
• N. N.: Dosztojevszkij-adaptációk
• Mihancsik Zsófia: Kereszt-kérdés Beszélgetés Jelenits István teológussal
• Donáth László: Hol a te diadalod? Jeruzsálem
• Bikácsy Gergely: Isten mozigépészei Az olasz film emberhalászai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Komolyan veszem az ötperceket Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Schubert Gusztáv: Bebel nője Kádár-kori szerelmek
• Fáy Miklós: Lovaglózene és dodekafónia
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Elátkozottak Kijev
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: A kezdet vége Közszolgálat és kereskedelem
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Egy másik évezred
KRITIKA
• Bán Zoltán András: Ködképek Derengő
• Schubert Gusztáv: Lapospart Zimmer Feri
• Békés Pál: A kergetőzés joga A miniszter félrelép
• Reményi József Tamás: Az osztrák beteg Hét év Tibetben
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Az ikrek visszavágnak
• Ardai Zoltán: Holdfényszelence
• Békés Pál: Az Esőcsináló
• Békés Pál: A sakál
• Hungler Tímea: Az ördög ügyvédje
• Kömlődi Ferenc: Alien 4
• Tamás Amaryllis: Flubber – A szórakozott professzor
• Turcsányi Sándor: Titanic
• Turcsányi Sándor: Tudom, mit tettél tavaly nyáron
• Glauziusz Tamás: A jaguár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hét év Tibetben

Az osztrák beteg

Reményi József Tamás

Annaud filmjében a kétféle civilizáció egymásra csodálkozása roppant megejtő és roppant kiszámítható.

 

Almásy László gróf folytatja menetelését a filmvásznon, csak most Heinrich Harrernek hívják, s nem a sivatag a szenvedélye, hanem a hegyóriások, az irtóztató meredélyek világa. Azaz a romantikus néző nem a Szahara horizontján érzékeli individuális ambíció és részvétlen világtörténelem összecsapását, hanem a Himalája vertikumán. Egyébként: ugyanaz a kaptafa.

Hősünk épp újabb csúcsokat hódítana, amikor kitör a második világháború. Brit hadifogságba kerül, ahol önérzetesen osztrák mivoltát kell hangsúlyoznia a német besorolás ellenében (akár Almásynak a magyarságát osztrák címke alatt), Tibetbe szökik, s ott a kolostorok bensőségében épül testileg-lelkileg, mígnem Mao Ce-tung Kínája lerohanja menedékét. A valódi Harrer, a modellül szolgáló hegymászó-zseni, aki még a náci kollaboráció vádját illetően is osztozik magyar kollégája sorsában (jóval több okkal!), a kalandjairól írt könyvével szinte törvényszerűen talált utat a misztikumra és egzotikumra fogékony rendezőhöz. Jean-Jacques Annaud olyan embert lát benne, aki többszörös száműzöttként, fásultan és nyitottan kerül egy ismeretlen aura vonzásába: hitvese nem várja vissza, sőt távollétében elválik s időközben született gyermeküket megtagadja tőle, és a férfi, aki ifjonti dölyfében a felebaráti-közösségi kötelékeket sem ismerte el soha, külsőbelső hontalanságban találja magát. Ebből a nihilből emeli ki egy megpróbáltatásokon edződött barátság s egy fia helyett fiaként szerethető gyerek, aki történetesen a kis Dalai Láma. Annaud itt aztán igazán elemében van, a két kultúra, a kétféle civilizáció és habitus találkozása, egymásra csodálkozása roppant megejtő – sémáiban pedig roppant kiszámítható. A Hét év Tibetben világvégi idillje, igaz, monstre érzelmességében szolidabb Az angol betegénél, blöffje nem olyan pöffeszkedő, de meglehet, hogy Annaud-ból – akárcsak korábban A rózsa neve vagy A szerető esetében – a nagyobb formátum hiányzik, amely a kommercializálódott posztmodern gondolkodást vakmerőbben alkalmazná a moziban. Antony Minghella nemzetközi stábja fesztelenül hordott össze tücsköt-bogarat egy vállaltan, nyilvánvalóan lehetetlen történetben, Annaud – ugyancsak internacionális – vállalkozása viszont valahol félúton marad a nevelődésregény és az olcsó szoft-legenda között. Amikor Almásy Sebestyén Mártát hallgat a sivatagban, akkor e digitális arab-magyar mutáció a blődségében merészen giccses. A tibeti lámagyerek zenélő dobozából Debussy szól. Ez lehet kedves, mosolyogtató, gyöngéd pillanat, ám Annaud-nál legfőképp: üres.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3610