KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Cecil B. DeMille: Tízparancsolat

Szélesvászon és egydimenzió

Pápai Zsolt

Cecil B. De Mille megafilmjében a technikai újdonsághoz ódon stíluseszmény társult.

 

Köztudott, hogy annak a heroikus, kisebb győzelmek sorával tarkított, ám végeredményben kapitulációval végződött harcnak, melyet az ötvenes évek Hollywoodja hagyományos közönségének visszaszerzéséért vívott a televízióval, egyik legjelentősebb etapja a modern technikákkal, elsősorban az új vetítővászon-formátumokkal végzett kísérletezés volt. A cinerama, a vistavision, a superscope vagy a cinemascope reklámozásával a filmmogulok minden korábbi moziélménynél izgalmasabbat (és harsányabbat) ígértek, azonban nem voltak következetesek. A korszak paradoxonja, hogy a technikai kísérletezés lázában égő producerek a filmnyelvi megoldások frontján már korántsem voltak az új idők megkövetelte rugalmasabb szemlélet hívei, és kifejezetten a hagyományos stílelemekre alapozva képzelték el szélesvásznú mozimeséiket. Minél egyszerűbb nyelven, minél látványosabbat – e kettős cél vezette őket, azonban hiába igyekeztek három dimenziót álmodni a vászonra, ha gondolkodásuk egy dimenzióban ragadt.

A hollywoodi történelem ezen időszakának emblematikus alkotása Cecil B. De Mille önremake-je, 1923-ban született Tízparancsolatának színesben, szélesvászonra újraforgatott verziója. A korabeli viszonyokat tekintve példátlanul nagy összegből, 13 millió dollárból készült darab nem csupán azért jelentős, mert az egyik első vistavision film, hanem azért is, mert az 1949-es – szintén De Mille jegyezte – Sámson és Delila sikere nyomán az ötvenes évek elejétől gombamód elszaporodó történelmi és bibliai témájú monstre eposzok kulcsműve. Kulcsműről van szó, hiszen a Tízparancsolat valamennyi kockáját az álomvárost ekkoriban kínzó ellentmondások színezik, az opus ekképpen igen jól tükrözi a hollywoodi stúdióvezetők ötvenes évekbeli tudathasadásos állapotát.

Noha a DVD-hez egyedüli extraként mellékelt archív bevezetőben úgy fogalmaz a rendező, hogy Mózes öt könyve ihlette a történetet, csupán a második könyvet használta fel a cselekményhez. A zsidók egyiptomi üldöztetését és exodusát elbeszélő eposz egyszerre hathatott már a maga korában is – illetve hat napjainkban is – modernnek és avíttnak, ugyanis speciális effektusai a legkényesebb ízlésű mai cinefilek igényeit is kielégítik, plánozása viszont már bemutatásakor is régimódinak tetszhetett. De Mille szivárványszínben játszó képek sorát alkotta meg, de olyanformán, mintha a húszas évek óta semmit sem fejlődött volna a mozgókép formanyelve. Nagyközeli egy sem akad a három és fél órás filmben, a figurák csak az – amúgy pazarul megkomponált – tömegjelenetekben lépnek ki a kis és bő szekondok börtönéből, a világítástechnika precízen kimódolt, a javarészt kötött gépállások és a visszafogott kameramozgások szinte állóképekké fokozzák le a plánokat, a jelenetek közötti áttűnések pedig tovább nyomatékosítják azt a hatást – sokan leírták már –, mintha egy képeskönyvben lapozgatnánk. A Tízparancsolat mérnöki pontossággal megtervezett, ám statikusságba dermedt mesevilágot ábrázol: az a legkülönösebb benne, hogy rendezője nem csupán a kor követelményeihez képest, de önmagához mérten is hátrébb lépett a leforgatásakor. De Mille tízes évekbeli indulásakor – kivált filmjeinek realista díszletezése és rendhagyó világítástechnikája miatt – kísérletező szellemű direktornak számított, és még a húszas-harmincas években, sztárrendezővé válása idején is megőrzött valamit kreativitásából, második Tízparancsolatában azonban a lenyűgöző speciális effektusokat, a monumentális műtermi díszleteket és a pazar áltörténelmi jelmezeket együttesen elégségesnek találta kiapadt ötletei pótlására, és már az első jelenetekben olyan látványosan vonult ki produkciójából, mint Mózes népe Egyiptomból. A Tízparancsolatból többet tudhatunk meg az ötvenes-hatvanas években az álomgyár producereinek körében eluralkodott, mindenáron a közönség kegyeit kereső és kizárólag a jól bevált sémákra alapozó lakájszellemről, mint tudós tanulmányok tömegéből. Ezért lehet a film a korszak fontos dokumentuma.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2752