KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Titanic 2002
• N. N.: Hibaigazítás
• (X) : Szürrealizmus a Műcsarnokban
• (X) : Mozisok Nemzetközi Konferenciája 2002. október 2–4.
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Clockwork-Belladonna Pálfi György: Hukkle
• Stőhr Lóránt: Minimáltól maximumig Beszélgetés Pohárnok Gergellyel
• Horeczky Krisztina: Filmrendező zenekar Beszélgetés egy szkeccsfilmről

• Bodolai László: Szig. biz. Kémek a moziban
• Herpai Gergely: Az OSS 117 jelenti
• N. N.: Kémek a moziban
• Takács Ferenc: Az író, aki bejött a hidegről Le Carré kémei
• N. N.: Le Carré filmen
• Molnár Gál Péter: Boldogtalan vég Mata Hari és társnői
• Varró Attila: Jane Bond Modesty Blaise
• Hungler Tímea: Kémhatások Hitchcock ügynök
• N. N.: Hitchcock kémei
KULTUSZMOZI
• Ádám Péter: Ábrándképek csapdájában Alfred Hitchcock: Szédülés

• Horváth Antal Balázs: Egy igazi nő Patricia Rozema
VÁROSVÍZIÓK
• Vaskó Péter: Az éhség ünnepei Francia külvárosfilm

• Takács Ferenc: A kelta tigris Írek a moziban
• R. Hahn Veronika: Tax free Ír csoda
KRITIKA
• Báron György: El nem fordult tekintet Dettre Gábor: Felhő a Gangesz felett
• Varga Balázs: A férfi mindig fél Gárdos Péter: Az utolsó blues
• Zoltán Gábor: Polgárirtók Michael Haneke: Funny Games
• Nevelős Zoltán: A pohos, a málé és végzetük asszonya Alfonso Cuarón: Anyádat is
DVD
• Pápai Zsolt: Hol teremnek a szörnyek? Terence Fisher: Frankenstein bosszúja
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Tenenbaum – a háziátok
• Hirsch Tibor: A jáde skorpió átka
• Vaskó Péter: A Bourne-rejtély
• Varró Attila: Álmatlanság
• Kovács Marcell: XXX
• Köves Gábor: A fegyverek szava
• Elek Kálmán: A kísérlet
• Hungler Tímea: Egy fiúról
• Herpai Gergely: A kismenő

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A jáde skorpió átka

Hirsch Tibor

 

El kell hessegetni a gondolatot, hogy Woody Allen a kezdetektől csak ennyi volna. És a hogy a mese tétje sem lehet több. Hogy a csúnya kis emberről az jut a nagydarab árja szőkeségű hölgynek eszébe, hogy „egy féreg”, aztán jönnek a fordulatok, és a férfi szerelmes rehabilitálása. Hányszor indított már Allen szép magas bombázó oldalán, hányszor csalt és csalták, mint akármely jó külsejű, de büntetésre ingerlő vígjátéki férfiút, mondjuk, egy régi Mastroiannit, anélkül hogy ez a „féreg” motívum akárcsak érintve lett volna. Mert hiszen rendben van az, hogy az Allen-figura örök kötelessége poénos monológokban utalni zsidóságára, városi kötődésére, plebejus reflexeire, satnya termetére. De mégiscsak érvényes közben filmről filmre az örökös W. A. axióma: őt a nők ab ovo egészségesen kívánni szokták. Csak ez után jöhet a konfliktus, másik férfi, másik nő, a magas, a szőke, a keresztény, a sportos.

Az olyan nézőnek, aki mindig is önmagát féltette W. A. figurájában, eszébe juthatott persze már többször is, mi volna, ha egyik-másik mozidarab súlyos pillanatában a szép hősnő egyszerűen valami kicsihez és rúthoz – éppenséggel féreghez – hasonlítaná a kelet-európai normák szerint pimaszul bátor kis emberkét. És akkor annyi: az önvédelemi varázs hatása elmúlt, a cselekmény maradéka már csak arról szólhat, hogyan küldik padlóra hősünk egóját örökre további rafinált megszégyenítő büntetések. Allennel ez persze két okból sem történhet meg. Először: mert mégiscsak amerikai filmet csinál, ügyesen hamisított hitelesség-standardok szerint. Másodszor: mert mégiscsak amerikai férfi a maga amerikai filmjében, úgy is, mint kicsi, csúnya és zsidó. Sültrealista szinten sem lehet tehát agyagba döngölni pusztán azáltal, hogy a fentieket a fejére olvassák, mert az ő hazájában az a hiteles, hogy valaki bölcsődés korától fenemód büszke éppen arra, amilyen.

Azért A jade skorpió átkában mégiscsak pikáns kissé, hogy a hős és hősnő ilyen egyszerű relációban – Féreg és Brünhilda – utálják egymást rögtön a bűnügyi bonyodalom elején, hogy azután a film végére magától értetődően egymásba szeressenek. Allen történetei közül ez a tiszta változat azért eddig hiányzott, most meg rögtön egy negyvenes évek elején játszódó kosztümös vígjátékban bukkan elő, ahol ugyan egyetlen közvetlen célzás történik Hitlerre, és egy nagyon is közvetett, cselekmény-szintű utalás Cippola mesterre, de azért mégis tapintható a rendezői igény, miszerint a művelt néző idézze csak eszébe, hogy a Nagy Víz túlpartján momentán fasizmus dúl. A film ennél az apró dramaturgiai csavarnál amúgy nem igen kínál több érdekességet. Hogy a háborús idők árja-imázs hordozó magas-szőkesége az új évezred munkamániás selfmadewomanjével keresztezhető, ez nem lelemény, ez adja magát.

Az új Woody Allen filmben végül is éppen az a legizgalmasabb, hogy mardosó filmtörténészi kétségek és kérdések katalizátora. Miért képzeljük, hogy ha régi kultuszfilmes műfaji keretet választ, mondjuk egy krimi-vígjátékot, akkor lehetetlen, hogy ez csak annyi legyen, amennyi? Miért éppen a negyvenes évek? A válasz: csak.

Mert hogy a Mester agyalt valamilyen vígjáték-forgatókönyvön. Csent egy keveset Billy Wilder halhatatlan Legénylakásából, lenyúlta hozzá a szerelmi varázslat motívumot a Szentivánéji álomból, és persze hozzágyúrta régi komplexusos-kultuszfilmes önmagát, hadd maradjon tőle minden ugyanaz, csak mégis más, ha egyszer maga Woody Allen kacérkodik a háttérben az idézőjelekkel. Így is, úgy is tisztes iparosmunka az eredmény. Meglehet, keleti-parti iparos munkája. A delikát W. A. monogram azért rajta van. Akinek fontos, megkeresheti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2723