KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szép álmokat!

Gelencsér Gábor

Fai bei sogni – olasz, 2016. Rendezte: Marco Bellochio. Írta: Valia Santella. Kép: Daniela Cipri. Zene: Carlo Crivelli. Szereplők: Valerio Mastandrea (Massimo), Berenice Bejo (Elisa), Fabrizio Gifuni, Emmanuelle Devos. Gyártó: IBC Movie / Kavac Film / Rai Cinema. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 134 perc.

 

A gyász: munka – sugallja Marco Bellocchio megindítóan szép, a tekintélyes rendezői életműhöz mérten érett és bölcs filmje. Lehetne érzelgős vagy akár cinikus az édesanyját nyolcéves korában – ahogy mondai szokták – tragikus hirtelenséggel elvesztő főhős nevelődési története; fel-felvillan mindkét szélsőség, ám Bellocchio újra és újra visszatér ahhoz a középhez, amely egyszerűen emberivé teszi történetét. Visszafogott eleganciával bánik a stílussal is. Váltogatja a gyermek-, a kamasz- és a felnőttkor idősíkjait, ám mindenkor pontosan követhetők az események. Távoli motívumokat ölt egymásba vékony, alig látható szálakkal, de sosem önkényesen, avagy tolakodó módon. A halált elfogadni képtelen, lázadó kisgyerek „fausti egyezsége” a hatvanas évek népszerű tévésorozatának feketeálarcos démonjával, Belfegorral egyszerre idézi meg a korszak ikonikus tévésorozatát, és motiválja afféle lélektani thrillerként a felnőtt főhős számára is anyja halálának feldolgozását, aki annak idején a tévé előtt talán jobban félt a pokolbéli fajzattól, mint ölében tartott kisfia. A legtöbbet azonban kitűnő szereplőire bíz a rendező, mindenekelőtt a főhőst három életkorban megjelenítő nagyszerű (gyermek)színészekre. Talán egyetlen cselekményszál szervesül kevésbé a lélektani drámával, az 1993-as Szarajevóban játszódó epizódfüzér. A döbbenetes jelenet, amikor újságíróvá lett főszereplőnk fotóriporter társával egy eltévedt golyó által megölt anyához és a szomszéd szobában zavartalanul a kontrollelt nyomogató gyerekéhez száll ki egy „ütős anyagért”, inkább kínál radikális alternatívát a gyászmunkára, semmint hogy drámai képet rajzolna a balkáni háborúról.

Bellocchio, szemben a rendkívül divatos Sorrentinóval, nem erőlteti ránk nagyszabású ember- és világképét. Egyszerűen arról beszél, amivel előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk: a gyászról, a hiányról, a magányról; arról a fájdalomról, amely akkor ér bennünket, amikor már nem tehetjük meg azt, amit pedig hányszor, de hányszor alkalmunk lett volna… Ezt emeli ki az akkurátusan komponált, minden szálat elvarró, minden motívumot összekapcsoló, hibátlan ritmusú film önmagában álló, folytatás nélküli zárlata. Ismét a nyolcéves kisfiút látjuk anyjával. A film elején rokiztak – most éppen bújócskáznak. A mama túl jó rejtekhelyet talál, gyereke egyre kétségbeesettebb. „Nem vicces”, mondja sírásra görbült szájjal, mígnem végre édesanyja felfedi magát, mire a fia is bebújik mellé a szekrény mélyén álló nagy papírdobozba. Mintha ekkor sejtené meg, kit is fog egész hátralévő életében keresni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13125