KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új raj

Amat Escalante

Nyers hús

Szabó Ádám

Kevesen ábrázolják olyan intenzitással a szenvedést, mint Amat Escalante: a mexikói direktornál a test és a psziché is lecsupaszodik.

 

2013-ban Cannes-ból Arany Pálmával, három évvel később Velencéből – igaz, Andrej Koncsalovszkijjal osztozva – Ezüst Oroszlánnal tért haza a rendező, a kortárs globális filmkultúra mégis alig kapta szárnyra Amat Escalante nevét. Öntörvényű zseni, szerzői darabok és zsánermozik rajongója. Iskolázatlan rendezőnek vallja magát, spanyolországi és kubai tanulóidőszakai után produkciói gyártása során gyakorol. Mexikói apja és amerikai édesanyja révén két kultúrát ismert meg, ugyanez érvényes celluloidszeretetére. Tinédzserfejjel falta a Terminátort és a Robotzsarut, árgus szemekkel nézte a Mechanikus narancsot, de belehabarodott Fassbinder és Chantal Akerman életművébe is. Kevés eszközből gazdálkodik: Rodriguez 7000 dolláros El Mariachiján, valamint az amerikai kísérleti filmes, James Benning Landscape Suicide-ján túl a Linklater-féle Henyék bírták takarékosságra. Ítészei szerint sokkpillanatai kioltják analitikus dilemmafelvetéseit. Leginkább utolsó két dobása, az Heli (2013) és a Vadvidék (La región salvaje, 2016) miatt érték bírálatok, első művei, a Vér (Sangre, 2005), illetve A rohadékok (Los bastardos, 2008) szerzőiségükkel hívták fel magukra a figyelmet.

Mentora a mexikói új hullám egyik zászlóvivője: Carlos Reygadas rendezőasszisztenseként dolgozott a Mennyei háborúban, miután lenyűgözte őt a 2002-es Japán szikár esztétikája. Barátja és tanítója Tarkovszkij-spiritualizmusát háttérbe szorítja, nála a nyers rögrealizmus bír óriási jelentőséggel. Gyakran pásztáz kietlen rurális vidékeket. A Vér zárlata egy szeméttelepen játszódik, A rohadékok papírok nélküli mexikói bevándorlói állatokként húzódnak vissza fák, bokrok mögé, az Heli betonvityillója reménytelenséget árasztva csúfosodik el a porba fulladt senkiföldjén, a Vadvidék szexuális forradalmának egy erdei ház ad otthont. Lázba hozza az ürességtől kongó urbánus környezet (a Vér nagyrészt nyugtalanító városi miliőben bontakozik ki, A rohadékok második fele kertvárosi rémdrámának is beillik), ám akad egy tényező, ami mindennél többet nyom a latban. Kardinális szerephez jut az arc, a test, és mögöttük az elrongyolódott psziché. Cserzett arcú, sovány vagy pocakos, kopaszodó, átlagos külsejű, az élettől semmi jóra nem számító rozzant figurák nyomatékosítják az emóciómentességet. Gyakran bonyolódnak szexbe, ám aktusuk cseppet sem erotikus, hanem nyálkás, tűztől mentes, beidegződött állatias reflex. Escalante redukálódott érzelemvilágú karakterei a nagybetűs Ürességben aszalódnak, az európai modernizmus elidegenedettség-tematikáját cipelik tovább. A Vér férfikaraktere, Diego zátonyra futása megrázó: lesújtva, kifejezéstelen tekintettel császkál, miután eltünteti saját lánya hulláját. Amat Escalante drámái többnyire párbeszédszegények, karakterei szó vagy mondatcsökevényeket dünnyögnek. Induló darabjában Diego és neje, Blanca napjait repetitív mozzanatok alkotják: jelentéktelen perceken át szeretkeznek, zabálnak, némán ülnek az étel romjai fölött, telenovellákat bámulnak, semmilyen inger nem éri el őket. Escalante karakterei nem élnek – vegetálnak. Csömörfilmbe illő húsdarabok, már-már alig nevezhetők embereknek. Rokonlelkek a rendező egyik kedvencének (Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.) címszereplőnőjével. Csupán annyi tartja össze őket, hogy egy fedél alatt kénytelenek létezni. Escalante kistotálból veszi sivár létezésüket. Objektív, távolságtartó modorban, jéghideg minimalizmussal filmez, ráadásul alig mozgatja a felvevőgépet, így a képsík szabályosan feldarabolja az ide-oda, cél nélkül kóválygó figurákat. Gyakran csak egy fej, egy kéz, széttárt lábak, egy vagina látszik, vagy ragasztószalag, fűrész, olló és gumikesztyű egy szenvtelen bevásárlás közben. Tárgyilagosság jellemzi Diego összes lélektelen rezdülését, utalva leszállóágára. Máris indokolt, miért csak kb. 100-ra becsüli a rendező filmje snittszámát.

Az Escalante-mozik egyik hívószava a cselekvésképtelenség. A Vér házaspárja, illetve Karina, a férfiszereplő régi házasságából született gyermeke a skála legalján találhatók. Férj és feleség dialógusba sem nagyon bocsátkozik, jobbára a házastársi viszony rutinja vagy a soros napi szeretkezés présel ki belőlük egy-egy hangot. Az apa és a lány ellenben nehézkesen ugyan, de próbálnák megérteni egymást, Karina viszont öngyilkosságot követ el, Diego pedig képtelen megbirkózni ennek következményeivel. Halála képen kívül zajlik le, növelve a figurák között tátongó szakadékot. Escalante, újfent az európai modernizmus megoldásait tükrözve, csupán tényeket rögzít, de sosem keresi az okokat: a rossz házasságokról (Vér, Heli, Vadvidék) nem tudni, miért siklottak félre, az elsőfilm apa-lány elszakadása is magyarázat nélküli, ugyancsak kérdéses, hogyan keltek át illegálisan a határon A rohadékok emigránsai. „Hozott anyagból” dolgozik, az utca embereit figyeli, civilekben bízik. Testük félelmetes traumák bőrfelülete, amelyet izzadságcsepp, sperma, vér borít be. Ismeretleneket verbuvál, akik korábban nem is gondoltak arra, hogy kamera elé álljanak, sőt, akiknek később sem lesz erre ambíciójuk. E tekintetben éppen új filmje, a Vadvidék jelent cezúrát, mivel olyan aspiránsokat választott, akik ugyan szintén tapasztalatlanok, ám a jövőben színészkedni kívánnak, így alakításuk jó ugródeszkának bizonyulhat. Hosszú beállításokban gondolkodik, lassú filmes tempót diktál, meditatív légkört teremt, temetői pózba dermedt, görnyedt-kínlódó pucér testeket filmez. Párhuzamot von fizikai szenvedés és lelki nyomor között: az Heli címszereplőjében fortyogó visszafojtott indulatok ott lappanganak egy gépies szeretkezésben, egy üzemi malőrben, machetés kaktuszvagdosásban, végül egy másik férfi agyonverésében. Escalanténál a szex vagy annak hiánya, valamint a hirtelen kirobbanó brutalitás a karakterek viszonyrendszeréről árulkodik. Hatott rá az osztrák Feel-Bad Cinema és a Francia Újbrutalitás: a levegőben lógó, hamarosan eszkalálódó feszültség, illetve az orvosi tekintettel, drámaiatlanul forgatott kegyetlenség-epizódok vagy a filmzene hiánya Michael Haneke és Bruno Dumont, a meztelenség kendőzetlen ábrázolása Ulrich Seidl befolyásáról tanúskodnak.

Míg a Vér páriái el sem mozdulnak a Passzivitás zónájából, addig A rohadékok antifigurái legalább kísérletet tesznek rá. Végül rájuk is sanyarú idők várnak. A film nyitóbeállításán a parányira zsugorodott migráns-főalakok, a harmincas Jesús és a kamaszkorú Fausto ballagnak egyenesen a kamera felé. Los Angeles szürke kőrengetegébe olvadnak, vízelvezető csatornát szelnek át. A végtelen távolság a városi lét dehumanizáló vonásait hordozza, a két mexikói elenyésző, aprócska pont csupán. Szerencsétlen, megalázott nímandok, alkalmi melókból tengődő, örökké a napi robotért ácsingózó kétkezi segédmunkaerők, az Amerikai Álom számukra halott. Beszédes jelenet: az út közelében várakozó munkásokat egy kisteherautós építkezési vállalkozó béreli fel (Kenny Johnston, aki a direktor színészbarátjaként valamennyi filmben rövid szerepet kap), majd a feladat végeztével megpróbálja őket átrázni. Az egyik leginkább bőr alá hatoló pillanat ez, amely a megalázottságot közvetíti Escalante életművében. A rohadékok ráadásul gellert ad a home invasion thrillerek logikájának is. Banális pillanatképek sorjáznak a vérengzés fokozása helyett. A figurák továbbra sem cselekvő karakterek: egy ismeretlen férfi a neje meggyilkolására kéri őket. Jesús, a duó macsója gyönyörben részesíti Karent, a fiát egyedül nevelő kertvárosi anyát, a hirtelen bűnözőkké lett migránsok úszómedencében pajkoskodnak a nővel, tévéznek, esznek. Noha a két férfi valamiféle emberi bánásmódban részesül, küszöbön áll a tragédia. Ismét taszítónak hat a szexualitás, az erőszak figyelmeztetés nélkül robban ki. Pillanatok alatt, fatális véletlen folytán dördül el egy shotgun-lövés, és zúzza szét az áldozat koponyáját. Felszínesek az örömrituálék, a medencés kényeztetés, a cunnilingus pótcselekvések, az angolul nem értő illegális bevándorlók és a spanyolul alig tudó anya a testi ösztönök nyelvén beszélgetnek. Karen és Trevor, a kamaszsrác sem mintapolgárok. Kommunikációképtelenség uralkodik: a kölyök életvitelére panaszkodó nő füvet kezd szívni, amint befejezi a vitát a fiával. Kizárólag antipatikus karaktereket látunk, a betörő és a rabul ejtett személy egyaránt morális szürke zónában reked.

Gyakori a test bántalmazása Escalante filmjeiben. Hídról lógatott tetemek, kiskorú elleni nemi erőszak, lefejezés (Heli), pofozkodás (Vadvidék) képei sokkolják a közönséget, ám a direktor nem exploitationben érdekelt. A kizsákmányoló mozik látványossággá avatják a külső-belső szenvedést, a modernista beállítottság ennek inverze, vagyis a kínok feletti kesergés, moralizálás. Rendezőnk egyik örök témája az igazságtalanság. Szociodrámaként ugyanúgy képes ezt vizsgálni, mint humánkatasztrófaként, ám hangsúlyozza, őt legalább ennyire foglalkoztatja az erkölcsi kétértelműség, a személyes szféra. Családi drámákat rendez, nemcsak politikai-társadalmi kiállásokra szánja el magát. Az Heli első osztályú bűnfilm, a drogháború-mozik reprezentánsa. Veretes melodráma korán szerelembe eső, ám ugyanilyen gyorsan odavesző gyerekekkel: az Heliben a 17 éves rendőrkadét, Beto a 12 éves iskoláslány, Estela lovagja, traumatizált vagy áldozattá váló ifjak. Heli gyári szalagmunkás, aki elhidegült feleségétől, Sabrinától. Bravúros, ahogy Escalante a szeretkezés-motívummal árnyalja a viszonyukat. Először nem megy köztük a szex, majd Heli revansa után eljön az orgazmus. Intelligens lépésként az Heli nyitott befejezéssel vonja kétségbe a gyilkosság utáni összeborulás sikerét. Gender-politikája ugyancsak szót érdemel. Betót homokban hempergetik egy kiképzés során, mire okádni kezd (kontrasztban állva az Estelát súlyemelőként mozgató fiú ironikus snittjével), később pedig ütlegelik, lángra gyújtják a nemi szervét, kivégzik. A kislány ugyancsak latin szeretőként közeledne a fiúhoz, ám erőszakot követnek el rajta, meggyalázzák, egyértelműen áldozattá válik. Újabb rendezői kézjegy: Escalanténál gyerekek fizetnek borzalmas árat, hol szenvedő alanyokként, hol bűnelkövetőkként, lásd az Heli videójátékozás után kínzáshoz folyamodó drogkartell-fiataljait, A rohadékok Faustóját és elárvuló Trevorját. Örökösök, a jövőt szimbolizáló alakok szenvedését látjuk, a kicsik halállal szembesülnek, még a nagykorú Karina is önkezével vet véget az életének a Vér befejezésében. Ez az érzékenység a direktor két rövidfilmjét is áthatja. A 2002-es, fekete-fehér Megkötözve (Amarrados) lepukkant mexikói utcákon csatangoló, álmodozó, fához láncolt hajléktalan kisfiút szemlél, a 2014-es Rabszolga (Esclava) idegtépőbb. Összeházasodik két kamasz. Lagzijuk után a lány prostituáltként viseli el a legdurvább megaláztatásokat: különböző férfiak tesznek rajta erőszakot, sírva tűri a behatolásokat, míg végül öngyilkosságot kísérel meg. Párját súlyos testi sértésért állítja elő a rendőrség. Escalante olvasatában nem a csodálat, hanem a szánalom tárgyát képezi a fizikai erőszak. A rohadékok bevándorlóinak sorsát halálos lövés pecsételi meg, az Heli tinédzserjeit véletlen, de annál kegyetlenebbül rántja magával a drogháború örvénye, a Vadvidék boldogtalan anya-hősnője búcsút int faragatlan urának, nem borul térdre a brutális paternalista akarat előtt, ám véreskezű bosszúállóként, cseppet sem patyolattiszta feministaként szabadul fel. Nőalakjai alig járnak be szebb utat: a Vér nimfomániás Blancája és szeretethiányos Karinája után A rohadékok Karenje képes ugyan kötődni támadóihoz, ám otthon, a fia társaságában hihetetlenül magányos asszony. Estela sokkot kap és megnémul az Heliben, Sabrina megváltó szexben részesül, ám nem tudni, ez hová vezet, a Vadvidék Alejandrája gyöngédségre óhajtozva maszturbál a zuhany alatt. Zsákutcájából Veronica, a meteorzáporral érkező földönkívüli jövevénnyel intim viszonyba lépő lány húzza ki, ám az utolsó pillanatokban értetlenkedő csemeték fogadják a mamát, nem pedig önfeledt lurkók. Escalante férfialakjai jószerivel mind bukásra szántak: Diego számára nincs kiút, A rohadékok migránsai közül az egyik meghal, a másik eperszedő napszámosként tengődik tovább, Heli bosszúja morálisan kérdéses. A Vadvidék Ángelje csapnivaló férj: az egyik pillanatban gorombán viselkedik, majd szeretetre vágyik, később balhéba keveredik, rács mögé dugják, válságba jutott, tehetetlen hímként lábon lövi magát. Nyerseségével saját gyengeségét kompenzálja: homoerotikus kapcsolatot folytat Alejandra testvérével, Fabiánnal, az érzékeny, segítőkész kórházi ápolóval. Escalante filmjéhez pont a fiútestvér típusalakja nyújtott ihletet. Lakóhelyén, Guanajuatóban a helyi lap egy nemi orientációja miatt vízbe fojtott gondozó halálhírét hozta le a címoldalon. (A rendező munkáit, leszámítva második filmje kaliforniai helyszínét, mindig otthonában forgatja.) Hasonló módszerrel szökkent szárba A rohadékok és az Heli is: a mexikói szerző az előbbi kapcsán az ominózus shotgun-jelenetet vizionálta, az utóbbi esetében egy újságban olvasott a gyerekkorú bérgyilkosról, akiről egyúttal címfiguráját nevezte el, és az ő személyét kötötte össze egy hirtelen felvillanó képpel, melyben egy fiatalember az apját keresi egy vidéki tájon.

Legutóbbi filmjével beköszöntött a szemléletváltás: a Vadvidék őrzi korábbi darabjainak nyomasztó naturalizmusát, ám erotikus sci-fi testhorror lévén stilizált darab is. Homofóbiáról, nőgyűlöletről, házastársi hűtlenségről értekezik a rendező, ugyanakkor a valósághűség mellett az allegóriától sem zárkózik el. Végképp állattá züllik az ember. A Vér fináléjában tehenek, bikák közelében lépdelt a főszereplő, itt az üstökös becsapódása után létrejött kráterben tyúkok, nyulak, kígyók párzanak, egy Sztalkerből rémlő fekete kutya vezeti a karaktereket. A családi struktúrát felforgató idegen a Teorémára, vagy a Jerzy Skolimowski-féle Gyilkos kiáltásra hajaz, a földönkívüli femme fatale toposza Jonathan Glazer A felszín alattjából vagy Clair Noto 37 éve feketelistás kult-forgatókönyvéből, a The Touristból lehet ismerős. Escalante otthonos a posztmodern stílusban, ezen kívül példás fenevad-szimbolista: egy csápos, gerendára tekeredő űrbéli szörny közösül Veronicával és Alejandrával. A rém bevallottan az Andrzej Zulawski jegyezte Birtoklás lényére hajaz, ám Lovecraft Cthulhujának említése is helytálló. Titkos vágyakat beteljesítő istenségként magasodik a szörnyeteg az emberek fölé, a figurák mintha egy organikus fogorvosi székben ülve esnének át a beavatkozáson, tűzkeresztségen. A szexdémon nemcsak kielégít, romlásba is visz, így Escalante az erotikáról vallott elképzeléseink ellentmondását sem rejti véka alá.

Az új mozihoz immár nagyobb büdzsé állt Escalante rendelkezésére a 60.000 dolláros Vér és az egymilliós Heli után. Skandináv, izlandi fenegyerekek, mint Lars von Trier, Rúnar Rúnarsson operatőrével (Manuel Alberto Claro), vágójával (Jacob Secher Schulsinger) dolgozhatott együtt, CGI-jal kísérletezhetett Peter Hjorth és Morten Jacobsen, a SODA nevű koppenhágai trükkcég szakembereinek oldalán. Noha Hollywood állítólag kopogtatott már az ajtaján, a direktor egyelőre otthon érzi biztonságban magát, így továbbra is a Rodrigo Plá (A zóna), Fernando Eimbcke (Mexikói képeslap) fémjelezte generáció egyik vezéralakja, nem lohol az Álomgyárba igazolt három amigo (Guillermo del Toro, Alfonso Cuarón, Alejandro G. Iñárritu) nyomában. Pillanatnyilag bizonytalan, mibe fog legközelebb, visszatér-e a karcos realizmushoz vagy folytatja szürreális, metaforikus kalandozását? Egyvalami biztos: Amat Escalante depresszív, nihilista filmjei, játszódjanak bár realisztikus miliőben vagy részben valóságtól elemelt közegben, a csontig vetkőztetett emberre fókuszálnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 10-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13116