KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
   2017/március
FEKETE HOLLYWOOD
• Soós Tamás Dénes: A történelem visszavétele Fekete Hollywood
• Strausz László: Nagyon is emberi Holdfény
ÚJ RAJ
• Szabó Ádám: Nyers hús Amat Escalante
A KÉP MESTEREI
• Alföldi Nóra: Egy angol úriember Roger Deakins
INGMAR BERGMAN
• Pólik József: A törpe, aki leharapta a lábujjamat A szemtanú mint karakter
• Gáspár László Ervin: Hang, téboly és sirályvijjogás Bergman „kamarazenéje”
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: Mi a rajzfilm, doki? Chuck Jones életműve
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Hiányzó láncszem Beszélgetés Török Ferenccel
• Kolozsi László: A tehenek tekintetében Beszélgetés Morcsányi Gézával
• Kolozsi László: Álmomban már láttalak Testről és lélekről
• Orosz Anna Ida: A rajzolt filmek primátusa Varga Zoltán: A magyar animációs film
• Morsányi Bernadett: Tulajdonságok nélküli emberek Dobai és a film
SZÍNÉSZPORTRÉ
• Horeczky Krisztina: Hollywood nagyasszonya Meryl Streep
FILM / REGÉNY
• Pethő Réka: Istenkép Shûsaku Endô: Némaság
• Varró Attila: Fél pálfordulás Némaság
KRITIKA
• Baski Sándor: Nosztalgiajárat T2 Trainspotting
• Kovács Gellért: Szertől szerig Dizájneren
• Schubert Gusztáv: Antigravitáció Mi ez a cirkusz?
• Roboz Gábor: A régi rutin A régi város
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: A fekete város Atlanta
MOZI
• Jankovics Márton: Marina Abramović – A távolság, ami összeköt
• Kránicz Bence: Oroszlán
• Gelencsér Gábor: Szép álmokat!
• Sepsi László: Körök
• Benke Attila: A Kaptár: Utolsó fejezet
• Árva Márton: Desierto
• Kovács Kata: Egy kutya négy élete
• Roboz Gábor: Szólít a szörny
• Varga Zoltán: LEGO Batman - A film
• Barkóczi Janka: Tékasztorik
• Baski Sándor: Arany
• Kovács Gellért: Pofoncsata
• Varró Attila: Az egészség ellenszere
DVD
• Benke Attila: Fantasztikus labirintus
• Pápai Zsolt: Race – A legendák ideje
• Soós Tamás Dénes: A kolónia
• Pápai Zsolt: Szeretteink körében
• Bata Norbert: Elzárva a világ elől
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Shûsaku Endô: Némaság

Istenkép

Pethő Réka

Endô regénye spirituális utazás az istenhit két állomása között.

 

A modern japán irodalom egyik nemzetközi nagyköveteként számon tartott Shûsaku Endô katolikusként nevelkedett és élt Japánban, ez vezette a kereszténység japán történetének kutatására. Figyelme a 15-16. századi jezsuita szerzetesek felé irányult, akik első térítőként érkeztek Európából és rövid idő alatt számtalan hívet szereztek. Működésüket a helyi hatalom nem nézte jó szemmel és a kereszténység már az 1500-as évek végén tiltott vallás lett Japánban, ahol kínzással és kivégzéssel büntették azt, aki nem volt hajlandó megtagadni a hitét. Endô úgy találta, a történelem méltatlanul feledkezik meg mindarról a szenvedésről, amit ezek a megkínzott keresztények átéltek, mielőtt megtagadták a hitüket vagy mártírhalált haltak – ugyanakkor a kereszténység problematikája saját szempontjából is foglalkoztatta, szerette volna feloldani azt a távolságot, amit vallása és önmaga között érzett. Ez vezette 1966-ban a Némaság megírására, mellyel elnyerte a legrangosabb japán irodalmi elismerést, a Tanizaki-díjat. Később elkészítette az alaptörténet színpadi átiratát, illetve az 1971-es, Masahiro Shinoda-filmadaptáció megírásában is társszerző volt.

Endô regénye valós történelmi keretbe helyezett szubjektív pszichológiai dráma. Két fiatal szerzetes, Rodrigues és Garrpe Japánba utazik, mivel tanítójukról és példaképükről az a hír járja, hogy megtagadta a hitét, ők pedig személyesen szeretnék kideríteni az igazságot. A kereszténység ekkor már tiltott vallás Japánban, kegyetlenül üldözik a rejtőzködőket, ezért a két szerzetesnek érkezésük után bujkálnia kell, miközben a helyiek hálával fogadják őket, hiszen végre van kinek gyónni, végre van, ki megkeresztelje a gyermekeiket. Útjuk különválik, majd miután állandó helyi társuk, a hitét harmadszor is megtagadó Kichijiro elárulja Rodriguest, a szerzetes fogságba esik. A Rodrigues levelein keresztül elmesélt történet elbeszélője ettől a ponttól kezdve a szerző, most már nem az ő szemével látunk, hanem őt látjuk – ám gondolatain keresztül a regény továbbra is szubjektív marad. A pap magabiztos európaiként érkezett Japánba, felsőbbrendűen úgy véli, enyhíteni tud az életüket barmokhoz hasonlóan leélő japán parasztok fájdalmán: fogsága elején megőrzi ezt az öntudatot, és vállalja a büntetést. Erősnek érzi magát, aki el tudja viselni a fizikai fájdalmat, míg a gyenge parasztok megtagadják a hitüket: megtapossák a szentképet, a fumie-t, igazolva ezzel, hogy nem keresztények. De vajon az szenved-e többet, aki kitart a hite mellett és elviseli a fizikai fájdalmat, vagy az, akinek a hitmegtagadás lelki fájdalmát kell kibírnia? Endôt a gyengék és az erősek szembeállítása foglalkoztatta, úgy gondolta, ő maga az előbbi csoporthoz tartozna. Arra volt kíváncsi, vajon mit éreztek, milyen emberek voltak, akik gyengének találtattak és megtagadták a hitüket. Ehhez a végponthoz a Rodrigues lelkében a fogság során lejátszódó folyamatokon keresztül vezet el bennünket, amíg maga is eljut az aposztáziáig.

A szerzetest kételyek gyötrik, nem érti, miért kell ekkora szenvedéseket kiállniuk a keresztényeknek, de eleinte még arra jut, hogy Istennek ezzel szándéka van, amelyre fény derül majd. Az egyre erősödő belső hangok azonban nem hagyják nyugodni: ha Isten némaságának az az oka, hogy nem létezik, az ő teljes múltja és a misszió is értelmét veszti. Márpedig Isten hallgat, és a csendje kíséri mindazt a szenvedést, amit az önmagát egyre többször jézusi szerepben látó Rodriguesnek végig kell néznie. Ez a némaság azonban csak addig a pontig tart, amikor rájön: úgy teljesítheti be választott sorsát, akkor lesz igazi mártír, ha megtagadja a hitét. Ezzel megmenti a japánok életét, neki viszont el kell viselnie az aposztáziával járó megvetést és fájdalmat, ami súlyosabb számára, mint bármilyen fizikai gyötrelem. Mire eljut erre a felismerésre, hite megszilárdul, istenképe pedig teljesen átalakul. Megérti, hogy küldetése nem a kínoktól való megszabadítás, hanem az osztozás bennük. Már nem egy ítélkező, hanem egy könyörületes Isten áll előtte: ezzel a radikálisan új gondolattal lépett túl Endô azon a távolságon, amelyet a japán spiritualitás és a kereszténység között érzett – önmagán belül is – feszülni.

 

Cartaphilus, 2013.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13121