KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin-amerikai portrék

Jackie

Soós Tamás Dénes

Jackie – amerikai-chilei-francia, 2016. Rendezte: Pablo Larraín. Írta: Noah Oppenheim. Kép: Stéphane Fontaine. Zene: Mica Levi. Szereplők: Natalie Portman (Jackie Kennedy), Caspar Phillipson (John F. Kennedy), Peter Sarsgaard (Robert Kennedy), (Lyndon B. Johnson), Greta Gerwig (Nancy), Billy Crudup (Az újságíró). Gyártó: Wild Bunch. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 100 perc.

 

Legalább Liberty Valance, de azt is mondhatnánk, JFK óta tudjuk, hogy amikor a legendából tények lesznek, a legendát kell publikálni. Tudta ezt Jackie Kennedy is, aki alig egy héttel a férje halála után, a Life magazin interjújában teremtette meg a JFK elnökségét kérészéletű édennek láttató Camelot-mítoszt, és tudja Pablo Larraín is, aki arra tesz kísérletet, hogy egymás mellé nyomtassa a kettőt, és nemcsak a legendát, de a legendát inspiráló valóságot is közzétegye. Az életrajzi filmek kényelmes dramaturgiáját elvető, hősnője életéből csupán töredékeket felvillantó gyászfilm gerincét épp ez az interjú adja, amelyben a politikusfeleség a saját és férje imidzsét is kontrolláló médiamanipulátornak mutatkozik, de a Jackie legnagyobb erénye, hogy a bábjátékos portréja mellé másikat is illeszt. A megtört özvegyét, a helyét kereső feleségét, és persze a privátszféráját óvó közszereplőét, aki férjéhez hasonlóan nemcsak azt érzékelte, hogy a valóságnál – a tényleges eredményeknél – immár fontosabb a valóság látszata, hanem azt is, hogy a JFK elnökséget idealizáló legendával építhet csak olyan sáncot maga és a magánéletében leskelődő nagyközönség közé, ami mögé elbújhat. Larraín, aki már a ban is kesernyés iróniával firtatta a média örökké manipulatív természetét, azt kutatja, mi volt a valós, és mi a megjátszott Jackie életében, és megint arra a következtetésre jut, hogy bár a politika színházában nem lehet és talán nem is érdemes a kettőt szétszálazni, a vizuális manipuláció mögött a folyamatot kézivezérlő embert is fel kell mutatni a maga vágyaival és hibáival egyetemben. Még akkor is, ha most csak a valóságnál nagyobb legendát, a mítoszalkotó mítoszát találja a színfalak mögött, mert abban is látni lehet az emberit: a gyilkosság sokkját, a gyász drámáját, a férfiak – Bobby Kennedy, Johnson emberei – akaratával folyvást megküzdő nő barikádharcait, melyek hatásukat a saját kora számára is elsősorban ikonikus képeken létező Mrs. Kennedy emlékezetes fotóinak (LBJ beiktatása, JFK temetése) mitikus erejű újraalkotásából nyerik. Abból, hogy Larraín gondolatgazdag, de rideg szépségű filmje annak a törékeny, de erős, félénk, de magabiztos nőnek ábrázolja Jackie-t, mint a megengedő utókor, csak közben hozzáfűzi: érdemben, tartásban, illúzióteremtésben bizony ő is ízig-vérig Kennedy volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 27-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13058