KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Napló

Küzdelem

Jeles András

A Latin töredék című filmtervvel kapcsolatos naplójegyzetek.

(A „szinopszis”: körülbelül tizenötezer év múlva „játszódik” a film, de nem sci-fi, egy rövid felirat a film elején megadja a nézőpontot; találtak egy SZÖVEGET, megfejtették és sok szempontból megdöbbentőnek ítélték. Az utódok arra vállalkoztak, hogy a szöveg mélyére hatoljanak, ezért sajátos módon rekonstruálták a számukra hihetetlennek tűnő leírásokat: „életre keltették”. A film maga ez a rekonstrukció.

A mai néző nyilván meglepődik majd, mert a szöveg betájolása elhibázott: egy Tacitus-korabeli s Tacitusból, valamint az evangéliumokból megannyi töredéket tartalmazó „kompilációt” azok ott, tizenötezer év múlva hibásan azonosítottak, a látható eseményekben a néző saját élete idejét és színterét fedezheti el. Ebben az alaphelyzetben – hogy tudniillik egy kétezer évvel ezelőtti civilizáció eseményei a mi életünk színterén jelennek meg működik egy mindent meghatározó, formateremtő elv: a félreértés).

... ma megjelent nekem a latin-film szinte látomás-szerűen – ez furcsa, mert filmötleteimben általában kerülnek a látomások (igaz, hogy én is kerülöm őket); amit „láttam”, azt így tudom leírni: sűrű, mozgó rendezetlenség, (nesze neked!) –, s ebből ugrik elő valami véletlenszerű motívum. (Lehetőleg valami szerencsétlen, esendő részlet, ami azután pont ettől a kibukkanástól súlyos jelentéssel telítődik.) (Az a hatás, ami a penészes falakon előáll olykor: egy adott helyen mondjuk korona ábrája olvasható s körülötte tompa káoszban állnak a foltok: egy ilyen kontextusban a korona egyre csak – érthetetlen erővel – sugárzik.)

Tudom, ha forgatásra kerül a sor, ez a benyomás fog vezetni; s ez az, amire rábízhatom magam. (Más kérdés, hogy itt megint a régi probléma jön elő: a filmkép nyomasztó konkrétsága, a tárgyi világ zavaros sokszerűsége, amelyről sosem tudom, hogy: narráció, tér vagy kifejezés akar-e lenni, stb.)

 

*

 

Érdekes, hogy pont most bukkantam erre a Herakleitosz-töredékre: „Az emberre halála után olyasmi vár, amit nem remél és nem sejt.”

Érzem, hogy a latin-filmben rejlő nézőpont képes ezt a tudást természetesként kezelni. (Megdöbbentő különben, hogy létezik egyáltalán ez a tudás, pontosabban hogy ilyen naiv erővel kimondható.)

 

*

 

Holdsütötte tisztás fölött keskeny, sötét erdősáv, a hároméves Veronika határozottan odamutat:

„- Ott valaki fél.”

 

*

 

„Félreérteni” a keresztrefeszítést! Beavatási szertartásként értelmezni! (Különben: az Ozirisz-történetet bemutató misztériumjátékok kapcsolatban kellett hogy legyenek a beavatási processzusokkal – tehát az egész kiterjesztése Jézusra, nem is olyan fantasztikus.)

 

*

 

Phaidon.

„...azok a lelkek jelennek meg pmásként, melyek nem tisztán oldozódtak el. Hanem továbbra is részük van a látottban és ezáltal maguk is látszanak.

Őrület. Vonatkoztasd mindezt a fotográfiára!

A képmások: lelkek! Szóval halottak. Aki látszik: mind halott.(!!) Halottak, akiknek még valami elintéznivalójuk van itten: „részük van a látottban”. Érthető: azért látszanak, mert abból valók, ami látható. (L. Shakespeare.)

Tehát döntsük el: a képmások lelkek, így már biztató a dolog. Érdemes hozzáfogni. (Pláne, ha sikerül éreztetni, hogy a nem látható még fontosabb – tudniillik ott vannak, a megszabadultak”!)

 

*

 

Tessék! Plotinosznál a filmkép, a fotográffa „egzisztenciális hendikepjének” kimondása: a valóság tisztán szellemi természetű...” Hogyan is kéne tehát formulázni a fotográfiával adódó paradoxont?

 

*

 

Talán ez az: „Minél valószerűbb – annál távolabb a valóságtól.” Mindegy is – nem hangzik valami szerencsésen –, a fontos ez: a valóság szellemi természetű, az egyes fotográfiák pedig élesen ellentmondanak mindannak, amit szellemi természetűnek gondolhatunk. Más kérdés, hogy a „fotográfiák teljessége”, tehát egy végtelenül nagy archívum – Isten emlékezete például – már képviselheti azt, amit szelleminek, tehát valóságnak mondunk.)

 

*

 

ötlet: a „valóság” a Horus-archívum, de Isten ezen túl van, nem a képekben „szétszaggattatva”, de a képek által; (s ez igaz is: „Isten nem létezik a mi szerencsétlenségünk nélkül stb.) lásd 17. Zsolt.: „... (Isten), aki a sötétséget tette meg rejtekéül...”, stb.

(Valóban, az Ozirisz-mítosz is ezt rejti – mondja: a világ a szétszaggatott Isten.)

 

*

 

Kákosy azt írja, hogy az egyiptomi sírművészetben „az emberáldozatoktól már irtózó humánusabb szemlélet vezetett a szolgaszobrok alkalmazásához..” (Mellesleg: furcsa, hogy egy dörzsölt szakember sem áll ellen a népszerű beidegződésnek: „a humánusabb szemlélet” a „fejlődésnek” egy „magasabb foka”, stb.)

ötlet: bizonyos fotográfiákon még látszódnak az emberáldozatok, mindenesetre már csak képmások helyettesítik a valóságos áldozatokat. (Szóval majd 15 ezer év múlva, azok „félreértik”, „nem hiszik el”, hogy a fotókon látható szörnyűségek valóságos események, kultikus dolgoknak értelmezik azokat stb.)

 

*

 

(Napjaim annyi változatosságot mutatnak, amennyit a lepedő, dunyha írásjegyei, ahogy reggelenként mögöttem maradnak.)

 

*

 

A fényképek foltjainak értelmezéséhez:... „a legszebb világrend olyan, mint a találomra összedobált halmaz.” (Hasonlít ez az egész a Bódy-féle Kozmikus szem-elgondoláshoz. Bárcsak sikerült volna neki megcsinálni, most nekem nem lenne dolgom vele.)

 

*

 

...Igen, kép nélküli film, megint ide jutottam, de azért nem abban az értelemben, hogy nincs vizualitás: nem képeket, hanem elgondolást hozok létre, és a film nem a vásznon, hanem az elgondolás irritációjaként a néző képzeletében áll össze. Nem egy filmet csinálunk, hanem számtalannak a kiindulópontját.

 

*

 

Esetleg „narrátorként” bedobni egy talált embert, aki nem tudja, honnan van benne a sztori, csak mondja, mint egy hasbeszélő. (Talán valóban hasbeszélőhangon.)

 

*

 

G. Smith-ről, a nagy asszirológusról feljegyezték, hogy miután egy ékírásos szöveget elolvasott, így szólt: „... Én vagyok az első ember, aki ezt olvassa, az után, hogy 3000 esztendeig ismeretlenül hevert...” boldog felindultságában hosszú léptekkel végigszáguld a termen, majd a jelenlévők általános csodálkozására vetkőzni kezd...”

Gyönyörű. Lelepleződik egy szöveg, egy korszak és kultúra, és a megfejtő önmaga lemeztelenítésével ünnepli meg a találkozást!

 

*

 

Bizonyos dokumentumokat (fotó, film) azok majd félreértenek: bizonyítéknak tekintik e képi leleteket azon felismerésük alátámasztására, mely szerint az emberiség teljes történelme során állandó késztetést érzett arra, hogy véres alaptörténeteit minduntalan, az unalomig ismételje, „megvalósítsa”. (Persze ebben az „értelmezésben” megint valami „üveggyöngy-játékos” mentalitás érvényesül: a történelmet nem a szörnyű kényszerek, „vak erők” mozgatják, nem! – hanem az az emberi készenlét, készség, hogy az ember a „transzcendenciának” megfeleljen!)

 

*

 

... a swedenborgi pokol vészesen hasonlít a Halottak birodalmára, amit pont a latin-filmhez képzeltem el az események színtereként – a modell persze az életünk, ahogy megadatott...

 …„az emberi nemből erednek, halál után a Pokoli választják (mert ezt szokták meg)”...

...„sivatag, felperzselt falu, bordély, sötét odú... az ördögök szépnek hiszik magukat, pedig sokaknak állatszerű az arca, vagy egyáltalán nincs is arca... kölcsönös gyűlölet s fegyveres erőszak hatja át az életüket, csak akkor gyűlnek egybe, ha egymás életére törnek, vagy ha el akarnak pusztítani valakit...”

 

*

 

...Ahogy egy delegáció motoros-rendőr kísérettel, halk Mercedesek suhanásában, a kiürített főutakon, szinte mennyei gondoskodástól övezve..., igen, ez volna reális, ez a fogadtatás járna minden látogatónak, ide-születő ártatlannak... stb.

 

*

 

G. Vico szerint az első pogányok taglejtéseikkel vagy tárgyakkal fejezték ki magukat, és énekelve ejtették ki a magánhangzókat…

Itt minden együtt van, amit majd a színészre kell vonatkoztatnom.

 

*

 

Egy kétségbeesett ötlet a sztorihoz:

...Jesu, mint esszénus, akit elüldözött a szekta, az Igaz Tanító epigonja; a másik üldözöttel, Johannannal bűntényt tervelnek, metafizikai szélhámosságra készülnek (a műfaj: dramatizált és az életbe átvitt mitológia. Lásd Nero ötleteit Tacitusnál). Ezt leplezi le azután iskarioti Jehuda. (Johannan útközben kilép a szövetségből, és egy igazi történetbe – Herodiás – keveredik.)

Továbbá: lehetséges, hogy Saul már korábban kapcsolatban volt „Jézussal” (az esszénussal): nyomozott az alakuló szekta után, stb. A damaszkuszi úton bekövetkezik az „elhivatás” – természetesen a kiugrott esszénussal a főszerepben, Saul nem tudja, hogy csalás, metafizikai tréfa áldozata, de úgy látszik, a csaló is megteszi, mert megtörténik a „pálfordulás”, Saul megvakul; – és egy kis poén: aki visszaadja a szeme világát, az egy különös ismeretlen, egy elsuhanó lény, aki valakire emlékezteti a vakot –, és ennyiben is marad a dolog, nem derül ki Paulus számára, hogy ez volt, akit keresett, az Igaz Tanító, aki jön, cselekszik és eltűnik nyomtalanul. És Pál elindítja világhódító útjára – a csaló esszénussal a főszerepben – a kereszténységet. (Az evangéliumok mint hamisítványok; egy bűntény dokumentumai!) Ez a fikció különben reális annyiban, hogy az evangéliumokban tényleg csak a keresztény hamisításokkal megküzdve lehet az „eredeti” történethez és alakhoz eljutni.

ötlet:... mikor Saul feleszmél epileptikus rohamából, rövid időre a Félkegyelmű valamelyik jelenetében találja magát, Miskin hercegként...

 

*

 

Jézus és Keresztelő János, a két esszénus a mítoszból az életbe átvitt szörnyűségek hagyományát akarta megtörni: a kereszten függő test azt akarja mondani, hogy nem érvényes többé a kegyetlen elbeszélés, amely az eleven életet csak az eleve elrendelt, minden fordulatában ezerszer eljátszott mítosz töltelékanyagának tekinti – a kereszt ábrájára szegezett hús eltakarja az elvont ábrát, a keresztet.

 

*

 

... Észre kell vennem, hogy némely ügyeimmel kapcsolatban a szervezetem a maga részéről csöndesen bejelenti különvéleményét: lassú mérgezésként eltölt a kétely a Jézus-történet alkalmazhatóságával kapcsolatban. Érdekes, hogy minden elgondolható szempont mellette szól, mégis távolodik, valahogy unni kezdem. Félő, hogy a reakciók egyből egyházi és vallásos érdek alapján születnének – ez is lehangoló. (Blaszfémia!)

(Az Ozirisz-történet önmagában tökéletes volna, de hát az „átlagembernek” nem fűződnek hozzá képzetei. A Jézus-történet túlságos indulatokat gerjesztene, Ozirisz pedig mindenkit hidegen hagyna, pedig az utóbbi csak annyiban különbözik az evang.-i történettől, hogy Európa és a kereszténység békén hagyta – hagyjuk hát mi is hátunk mögött a jó üzenet rokokóját?

 

*

 

Veronika

…azt álmodtam, hogy én voltam egy kereszt és rajtam döngettek...”

(Most ezzel bíbelődhetek egy ideig.)

 

*

 

…„Formáld meg, mielőtt létrekelne” – olvasom a Tao-te-kingben, és ebben a pillanatban bevillan az éjszakai esemény, az álom-részlet: egy tojásból kikelő krokodil.

A tojás Oziriszre utal, ennek sötétjében egyesültek születésük előtt a testvérek, Ízisz és Ozirisz; rendben van, de a krokodil? És mi ez a prae-komplexum? „Formáld meg, mielőtt magától megformálódik?” Ez mért volna baj? És éppen az Öreg Könyvében, ahol ez áll: „...az ember mértéke a föld, a föld mértéke az ég, az ég mértéke a tao, a tao mértéke meg csak úgy adódik.” (Karátson G. fordítása) Ez a „csak úgy”, ez a spontaneitás centrális dolog a taoizmusban – hogy értsem hát az üzenetet? Arról van szó, ha magától alakul, akkor fogyasztásra alkalmatlanná formálódik? (Mint a tojás, amit „hagynak”?) Eszerint az üzenet így hangzik: „Ha eredményt (sikert) akarsz, akkor nem szabad organikus kifejlődésre hagyatkoznod.”

Dolgozd meg a témát, különben előjön a krokodil, ez a kevéssé szalonképes lény!

... De hát miért kéne szalonképes dolgot világgá eresztenem, pont most, vénségemre?

 

*

 

...ha a képzelet teljes, valami megvalósul;

ha a képzelet szabadon működik, tartani lehet attól, hogy amit létrehozol, már készen van, már létezik valahol; nem baj, tekintsük azt mintának, a Hamletet már Sh. előtt megírták, ha nem így lenne, még ő sem lett volna képes megcsinálni; a képzelet a létezők leleplezése; a képzelet az ember számára teszi láthatóvá a valóságot;

(A valóság Nagy Anyaként várja – szinte mosolyogva – hogy megerősödjünk és botladozva, ügyetlenül elérjünk Hozzá.)

...a valósággal talán csak a születés derengésében találkozunk és persze abban a másik szürkületben, melyet létünk ellobbanása mintegy búcsú- és útravalóképpen egy kevéssé bevilágít. Ha elébb nem, ekkor, képességeihez mérten mindenki „megvilágosul”. Igen, lénye ellobbanása mindent megmutat a halandónak. Az Élet e villámfénynél kitisztul, és az Utazó e meglepő teljességből megtér az egyszerűbb beosztásba, ahol már nincs tennivaló.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/01 04-07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=121