KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
   2014/augusztus
FESZTIVÁL
• Nagy V. Gergő: Rokon a humuszban Provincia
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Andorka György: Állóháború, mozgófénykép A Nagy Háború filmjei
• Gelencsér Gábor: Mesék a hátországból Első világháborús játékfilmek
• Szekfü András: Hallgatásra ítélve Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 2. rész
• Kelecsényi László: A tehetség nem akadály Tolnay Klári 100
• Mészáros Márton: A sötét erdőben Beszélgetés Mátyássy Áronnal
HOLLYWOODI KOLOSSZUS
• Huber Zoltán: A siker ára Mi lesz veled blockbuster?
• Géczi Zoltán: A nyugati fellegvár ostroma Ázsiai filmpiac
• Sepsi László: Ismétlési kényszer A blockbuster-széria
LATIN LIDÉRCNYOMÁS
• Árva Márton: Csatatéren Mexikói drogháború
• Hegedüs Márk Sebestyén: Tündérmérgek Carlos Enrique Taboada
• Varró Attila: Éjfekete Mexikói noir horror
• Harmat György: A diktatúra diszkrét charme-ja Lénárt András: A spanyol film a Franco-diktatúrában
KÖNYV
• Murai András: A Bergman-univerzum Györffy Miklós: Mágia és mesterség
• Vajda Judit: Mindent a melodrámáról Stőhr Lóránt: Keserű könnyek
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Éjfélkor Erdélyben Kolozsvár – TIFF
• Kovács Kata: Nagyravágyás helyett Magyar rövidfilm: ELTE
• Baski Sándor: Újrajátszott traumák A kivégzés
KRITIKA
• Jankovics Márton: Barangolás Átokföldjén Országúti bosszú
• Schreiber András: Vérmocskos igazságérzet Kohlhaas Mihály
MOZI
• Margitházi Beja: Az utolsó éjszaka Párizsban
• Kovács Kata: A házmester
• Forgács Nóra Kinga: Carmina megoldja
• Parádi Orsolya: Szerelemre hangszerelve
• Vajda Judit: Micsoda nők!
• Baski Sándor: A közös szenvedély
• Kránicz Bence: Szuper-Hipochonder
• Sepsi László: 22 Jump Street – A túlkoros osztag
• Varró Attila: Távozz tőlem, Sátán!
• Baski Sándor: Róma körül
DVD
• Gelencsér Gábor: Szívzűr
• Kránicz Bence: Budapesti tavasz
• Soós Tamás Dénes: The Killer Inside Me
• Bocsor Péter: A harag tüze
• Pápai Zsolt: Gyilkos iroda
• Pápai Zsolt: Mandela: Hosszú út a szabadságig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Sin City

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Mátyássy Áronnal

A sötét erdőben

Mészáros Márton

Mátyássy Áron filmrendező, aki a 2009-es és 10-es Magyar Filmszemlén három díjat is elnyert, új mozifilmjét forgatja.

 

A Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás főszereplésével készülő Víkend egy tragédiába torkolló erdélyi túráról szól, amelyet számos cikkben az első igazi magyar thrillernek aposztrofálnak.

 

*

 

Mennyire igényelt megfeszített munkatempót a Víkend forgatása?

Eddig huszonhét napot forgattunk. Ebből néhány napot Erdélyben, húsz napot pedig a Bakonyban és a Bükk-hegységben. Az elmúlt években tévésorozatot csináltam, ami nagyon gyors tempójú munkát igényel, éppen ezért magabiztosan indultunk neki a forgatásnak. Azt hittük van gyakorlat a kezünkben, tudjuk, hogyan kell gyorsan forgatni, de fél nap alatt kiderült, hogy ez nincs így. Egy játékfilm vizualitása, kamerahasználata, a színészekkel való munka egészen más módszert igényel.

Hogyan jutottatok eredményre a címválasztásnál?

A könyv első változatát nem én írtam, hanem Tóth Csaba és Gál Péter. Ők adták a Víkend címet a projektnek, ami rajtamaradt. Aztán megvitattuk, hogy magyarítva, vagy angolként használjuk. Nem véletlen egyébként a cím, hiszen a történet egy hétvége alatt játszódik. Egy sikeres budapesti ügyvéd házaspár és egyik fontos ügyfelük vadászattal akarják megünnepelni az elsőfokú felmentő ítéletet. Az erdőben azonban az ügyvédnő eltalál egy helybélit, aminek pillanatokon belül súlyos következményei lesznek. Az eldugott hegyi közösséggel kialakult konfliktuson túl az is kiderül, hogy egymással sem voltak mindig őszinték…

Miért szeretted volna filmre vinni ezt a történetet?

Nagyon tetszett a forgatókönyvben, hogy a természetben játszódik, egy vad világvégi helyen, ahol az otthonról hozott magabiztossággal érkező sikeremberek szembesülnek azzal, hogy itt nem a városban megszokott játékszabályok érvényesülnek. Pillanatok alatt kerülnek kiszolgáltatott helyzetekbe, rá kell eszmélniük, hogy itt nem az ő kezükben van az irányítás. A természet valahogy lerántja a maszkot az emberekről, és egy idő után mindenki kénytelen színt vallani. Ezt a szerkezetet nagyon érdekesnek találtam.

Egyetértesz az „első magyar thriller” zsánerfilm besorolással?

A műfaji besorolással természetesen. Amikor két évvel ezelőtt leültünk konzultálni a Filmalappal, azt kritizálták a korábbi verzióban, nem világos, mi pontosan a műfaja. Két irány mutatkozott, vagy elvisszük thriller irányba, vagy karakterdrámát csinálunk belőle. Azzal, hogy ez lenne az első magyar thriller, nem értek egyet. Volt egy kisebb vitám korábban a marketingesekkel arról, hogy ez nem fedi a valóságot.

De kétségkívül jót tesz a filmnek!

Igen, de nem gondolom, hogy ez bármit is hozzátesz a sikerhez. Ellenben, ha annyit írnánk elé, hogy „magyar thriller”, jól körülírnánk a fehérholló jellegét. Tényleg nem sűrűn nyúlnak a magyarok ehhez a műfajhoz.

Nagy hangsúlyt fektettek a vizuális effektekre?

Az volt az elsődleges koncepciónk ezen a téren, hogy megdöbbentő természeti környezetben tudjunk forgatni. Ez megvalósult. A látványvilágot a természet adja, ahogy a korábbi munkáimban is. Túl nagy akciók, vizuális trükkök nem férnek meg a filmben, itt nincs is rá szükség. Lesznek ritkán látható természeti képek, és szeretnénk, hogy szereplőink egyre durvább helyekre jussanak el, hogy a fináléban találkozzanak a természet leginkább fenyegető arcával. Erdélyben találtunk karcos hegyeket, amelyeket bátor turistáknak, és nem filmeseknek találtak ki.

Hogy éritek el, hogy ne utánozzátok az amerikai mintát, és mégis élvezhető, akár nemzetközi piacon is helytálló filmet alkossatok?

Mostanában ezen sokat gondolkozunk, mert folyamatosan vágjuk a filmet és már kezd körvonalazódni, hogy fog kinézni az egész. Hétköznapi szemmel nézve iszonyat mennyiségű pénzből forgatjuk, de az amerikai filmek nagyságrendekkel drágábbak. Az mindenképpen meglátszik, hogy egy filmet 37 nap alatt, vagy 70 nap alatt kell leforgatni, és érződik az is például, hogy hány statisztát engedhet meg magának a rendező. Az eredeti elképzelésemhez képest jobban fognak a latba esni a szerzői filmes jegyek, az operatőr stílusa, a vágás, a zeneválasztás is hangsúlyos lesz. Talán ez fogja megadni a film speciális ízét. Mai társadalmunkra jellemző karakterek vannak benne, és talán lesz olyan vizualitása, ami nálunk még nem annyira megszokott. Az operatőrünk, Győri Márk korábban a Varga Katalin balladája című filmben a szűkös anyagi lehetőségek ellenére hatásos és látványos képeket alkotott. Az már most érződik a filmben, hogy nem tud úgy kinézni, mint egy amerikai blockbuster, helyette lesz benne valami személyesség.

A thriller műfajnak kultúrája van külföldön. Nálunk miért nem alakult ki ez a kultúra?

Van egy elképzelésem, ami nem biztos, hogy igaz. Szerintem Magyarországon az elismeréseket, szakmai sikereket az 1960-as évektől azok érték el, akik inkább szerzői filmeket csináltak. Nálunk a film a kultúra támogatásának volt része, Amerikában pedig egész piac, iparág alakult köré, és súlyos anyagi érdek fűződik a műfajok ápolásához. A magyar filmkultúra arra ösztönözte a filmeseket, hogy személyes történeteket meséljenek, a szerzői attitűd érződjön, és személyre jellemző stílusa legyen az alkotásoknak. A filmes zsánerek közül csak a vígjátéknak, drámának, melódrámának van hagyománya itt. A thriller műfajában amúgy szerintem minden ugyanúgy tud működni, mint egy drámában, csak egy másfajta gondolkodást igényel, leginkább a dramaturgiában. A forgatókönyvírónak és a rendezőnek hátra kell lépnie, és szabad teret engedni a műfaji alapelveknek. Az utóbbi évtizedekben nálunk is az amerikai filmek uralták a filmes piacot, és felnőtt egy generáció, akikben megszületett az igény, hogy a francért nem csinálunk ilyen filmeket. A Halálkeringő, az Utolér (Dyga Zsombor filmje), és A berni követ ilyen próbálkozások voltak, és jól is tudtak működni. Sokan szitokszónak tekintik az iparos munka kifejezést, de nem feltétlen az. A berni követ például egy precíz, végiggondolt forgatókönyvből készült, a dramaturgiából jön a hatásmechanizmusa, folyamatosan nő a feszültség, amihez például kell a párhuzamos montázs, a rendező, az operatőr és a színészek is hozzá tudták tenni azt a pluszt, amitől igazán remek film lett. Természetesen a sikerhez kellett Köbli Norbi szövege, hiszen a forgatókönyv belső szerkezetétől működik a thriller.

Mennyire adsz szabad kezet a színészeidnek?

Azt próbálom elérni, hogy ne legyenek kérdései a színészeimnek, merthogy világos számukra, mi-miért történik az adott jelenetben. A rendezőnek el kell érnie, hogy a színész komfortosnak érezze magát, bármilyen brutál dolgot kell játszania. Szerintem az is alapvető, hogy a színész úgy érezze, számára vállalható, értékes film készül, amivel oda tud állni a közönség elé. Sok kevésbé sikerült magyar filmben érzem, hogy a színészek feszengnek – nagyon átjön, ha problémáik vannak a munkával, amit csinálnak. Rendezőként mindent meg kell tenni, hogy a színész teljesen oda tudja adni magát, és ha ehhez az kell, hogy valamit átírjunk, kihúzzunk, hozzátegyünk, akkor legyen. Most is volt olyan jelenet, amit elképzeltem, és a színészekkel történt beszélgetés után kiderültek problematikus dolgok. Végül úgy oldottuk meg, hogy írtam hozzá egy kis jelenetet, amit szintén felvettük, így tiszta lesz minden.

Lengyel Tamás és Simon Kornél egyre népszerűbb. Tudatos volt, hogy kettejüket választod a férfi főszerepekre?

Az a vicces a dologban, hogy 2010-ben kértük fel őket a film főszerepére, és azóta váltak ilyen emblematikus színészekké. Érdekes az is, hogy a Hajnal Tímeá-ban is ők ketten játsszák a főszerepet. Amúgy nagyon prózai oka van annak, hogy főszereplők a Víkendben: csináltunk egy castingot. Tamás karakterére másfajta figura volt megírva a könyvben, de végignéztük a korosztályában a színészeket, és őt találtuk a legalkalmasabbnak. Kornél esetében is az volt, hogy leginkább ő hordozta azt a jelentést, amit a filmben be kell töltenie a figurájának. A válogatás a rendező számára fontos, lehetőség arra, hogy láthassa a forgatás előtt életre kelni a karaktert. Jön tíz tehetséges színész, és meg kell találni közöttük azt, akit legjobban eltalál a karakter.

A női főszerepet alakító Gryllus Dorkában például mi fogott meg?

Ugyanúgy egy próbafelvétel során ébresztett rá, hogy ő a tökéletes színésznő a szerepre. Nekem nagy dolog volt, hogy eljött a castingra, pedig éppen Berlinből érkezett haza. Igazán tűzről pattant nő, és akit játszania kell, szintén magabiztos lány, igaz arrogáns és néha már bicskanyitogató dolgai is vannak. Ezt a talpraesettséget láttam meg Dorkában, de megmutatta azt is a próbafelvétel során, hogy milyen elesettként, vagy elbizonytalanodva.

Volt olyan színész, akinek különösen örültél, hogy szerepelt a filmedben?

Nagyon örülök, mindenkinek, aki el tudott jönni a filmbe. De például van egy Fővadász nevű karakter a filmben, aki a vadásztúrát szervezi. Erre a szerepre Szabó Domokos jött el, akit Hajdu Szabolcs társulatából ismertem, és legtöbbször Hajdu-filmekben látjuk őt. Először idősebbnek képzeltük ezt a karaktert, de az ő habitusa megcsinálta a figurát. A helyi legények is érdekes karakterek, abba a csapatba remek erdélyi színészeket találtunk.

Nyílt levelet írtál a Coming out egyik degradáló stílusban írt kritikája miatt. Elolvasod a rólad írt kritikákat?

Igen, de a filmjeim kritikájától nem szoktam kifakadni. Ez egy Facebook-bejegyzés volt, amit aztán a hetilap leközölt, így lett „nyílt levél”. Vicces, hogy utána sok kommentelő azt hitte, én rendeztem a Coming out-ot. Nyilván hiú annyira az ember, hogy érdekli, mit szólnak a filmjéhez. Amíkor én szocializálódtam a magyar film világában, nulla forint volt marketingre, az a kép élt bennem, hogy a kritika hivatott pótolni ezt az űrt. A berni követ kapcsán láttuk, hogy tízből kilenc pontot adott rá szinte mindenki, az egy hét alatt megjelent tíz lelkes kritika miatt nagy zsongás lett a film körül, ami mellesleg az alkotónak is nagyon jó érzés. Nagyon sok olyan kritika van, ami habár közhelyes ezt mondani, de építő jellegű. Mostanában áthelyeződött az internetes, blogozó kritikaírása a hangsúly, annak viszont az a melléktulajdonsága, hogy klikkre, lájkra megy a dolog, és egy frappáns cím gyakran megtévesztő. Nem bánom egyébként, hogy megírtam azt a levelet, amiből aztán újságcikk lett. Nyilván a filmkészítők ne ugassanak bele a kritikusok dolgába, de a színvonal maradjon meg. A Magyar Filmművészek Szövetségében van kritikusi szakosztály, tehát elvileg egy hajóban evezünk. Fontos lenne, hogy elérjük, hogy ne legyen ciki kimondani azt, hogy „magyar film”. És még valami: szeretünk általánosítani. Pálfi György, Fliegauf Bence, Tarr Béla, Mundruczó Kornél világszerte pozitív megítélésnek örvendenek. Érdekes, hogy amikor a magyar filmekről általánosságokat mondanak, akkor soha nem az ő és sikeres pályatársaik filmjei alapján születnek a tételmondatok, hanem kevésbé sikerült, feledhető filmek alapján. Amerikában az évi többezres termésből tíz filmből lesz Oscar-jelölt, azok közül is csak néhány tetszik az embernek. Szerintem nem olyan gáz, ha egy tízmilliós országban évente csak néhány igazán ütős film van.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11730