KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Száz év magány

Jancsó Miklós

Valóság? Csak semmi valóság! Se valóság, se izenet! Száz év alatt ideértünk.

Nézze, kicsim, bújjon hozzám, és jól sírja ki magát. Persze, hogy rosszul választott. Filmes? Szakma az ilyen? Ja, hogy mások? Azoknak milyen jól megy… Mások igen. Azoknak jók a génjeik. Tudni kell nyomulni, zsarolni, lenyúlni… És megegyezni: fifti-fifti. Vagy még több… Mani az egész. Minél több. Money-money… Lapáttal, konténerrel. Aztán ki az egészet! Biztonságba. Jó széllel francia partokra.

Át kell baszni a másikat, szembehazudni, összeállni bárkivel. Lefeküdni bárkinek. Ha kéri a seggét, azt is odaadni… És sose egyetlen tervben gondolkodni. Sorozat. Sorozatok… Minél primkóbb… Na nem, baby, nem a formáról beszélek. A formát mindenki tudja. Az újszülöttek kezében már kamera van. Ütik, vágják, nyomják. A süket a csöngőt.

Ne zokogjon nekem itt! Az izenet? Hol van az már? Ám. Bár. A Rambo-öltönyösök talán még mindig ölik egymást a Neretva partján. Magasra tartják a Kalasnyikovot, lekaszálnak sógort, komát, kuzint és sok-sok történelemtanárt… Ugye, ne emlegessem a többi izenetet? A Sárgolyó különböző és mégis azonos kátyúit… Ja, hogy nem erre szerződtünk? Miért, ki mondta ezt magának? Rosszul tájékoztatták. Mestereit jobban kellett volna megválogatnia.

Ugye nem szokott olvasni? Ne is olvasson, fölösleges időtöltés! Essen csak bele a világító szemétládába vagy a keyboardjába… Keresse meg, és hívja le az Interneten… Mit? Annyi mindent lehetne… De most mondjuk csak azt: JOÁB

 

„És kiterjedt a harcz az egész vidékre...

És találkozék Absalon Dávid szolgáira; Absalon pedig egy öszvéren ül vala.

És beméne az öszvér a nagy cserfák sűrű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán. Függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.

Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak…

…Joáb… vőn három nyilat a kezébe és Absalonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.

Mikor pedig elközelgett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak, az ő fiának, ezt mondván:

Cselekedjél a te bölcsességed szerint és ne engedd, hogy megőszülvén békességgel menjen a koporsóba.

És eljutott ez a hír Joábhoz... És elfuta az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.

Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: menj el, vágd le őt.”

 

Az Internet azt is közölni fogja, hogy Joáb, a fővezér mentette meg Dávid életét. Fia, Absalon felkelt ellene és meg akarta ölni. S ha Absalon lett volna a király, Salamon nem lehetett volna az. Hiszen akkor meg sem születik.

Unalmas történet, ugye, kicsim… Unalmas, és nagyon hasonlít a valóságra… Valóság? Csak semmi valóság! Se valóság, se izenet!

Csak szimuláció. Szimuláljuk a valóságot…

Mintha… sőt már a mintha se. Szimuláljuk a szimulációt.

Száz év alatt ideértünk.

És drágám, csak azt tudom mondani, mint annak idején az aprócska Benito (éppen megújult a divatja Itáliában) kiáltott mindig: Sempre Avanti!

 

1995. október 17.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1013