MediawaveBeszélgetés Alanis ObomsawinnalGolfpálya-felkelésDárdai Zsuzsa
Mohikánnak lenni Kanadában sem utolsó. A sápadtarcúak golfpályát álmodnak az ősi indián földre.
1990 nyarán a kanehsatake mohikán indiánok, a québeci Okában szembeszálltak a helyi rendőri erőkkel és a kivezényelt hadsereggel, hogy megvédjék földjüket. Alanis Obomsawin – egyetlen filmesként – az ostrom teljes ideje alatt a barikádok mögött tartózkodott, és hiteles filmet készített a felkavaró eseményről. A Kanehsatake – 270 év ellenállás című film eddig huszonkilenc díjat nyert szerte a világon, a harmincadikat Magyarországon, a Mediawave dokumentumfilm kategóriájának fődíjasaként.
– Az Abenaki indián nemzetség tagja vagyok Kanadából, pontosabban Québecből. Egy kis faluban, Odanakban nőttem fel, egy rezervátumban. 29 éve készítek filmeket, rendező vagyok, producer és író, a kanadai Nemzeti Filmtestület tagja.
– Indián, őslakó, bennszülött, amerindián… Melyik megnevezést fogadja el?
– Kanadában mi magunkat az első nemzetségek népének hívjuk, de elfogadom az egész világon elterjedt – habár helytelen – indián gyűjtőnevet is.
– Ön egy rezervátumban nőtt fel. Mit jelent napjainkban ez a sötét múltat idéző fogalom?
– A rezervátum ma az a hely, ahol az indiánok a kormány által hivatalosan elismert földön élnek. Ellentétben a több száz évvel ezelőtt történtekkel, amikor a fehér emberek erőszakos módon elrabolták földjeinket, és a kormány speciális törvény alapján rezervátumba kényszerítette őseinket, ma csak a „rezervátumi” terület maradt meg nekünk. Ez az indiánok földje.
– A kanehsatake mohikán indiánok ellenállási megmozdulása azt jelzi, hogy napjainkban éppúgy harcolniuk kell jogos tulajdonukért, mint 270 évvel ezelőtt.
– A filmben bemutatott események a nyolcvanas évek végén kezdődtek, amikor a québeci polgármester úgy döntött, kisajátítja a mohikánok földjének egy részét, és golfpályát épít ott fehér honfitársainak. Az őslakók megszokott viselkedésmódjától eltérően a mohikánok nem mondtak le szent földjükről, ahol halottaik nyugszanak, és ahol a megélhetéshez szükséges növényeket termesztik. A két évig tartó huzavona végkifejleteként a helyi önkormányzat 1990-ben megkezdte erőszakos földrablási akcióját, és a tartományi kormányzattól kapott engedély alapján kétezer rendőrt vezényelt a helyszínre. Könnygázbombával, majd puskatűzzel támadtak az ellenállókra, akik visszalőttek, egy rendőr meghalt, többen megsebesültek mindkét oldalon. Az egyik rendőr, érzékelve a kitörni készülő pánikot, bezárta a buszokat, és zsebrevágta a kulcsot. Így megakadályozta, hogy társai elmenekülhessenek. A mohikánok körbevették a buszokat, és a közútig tolva barikádot építettek belőlük.
– Ön mikor érkezett a helyszínre?
– Az első napon, amikor a lövöldözés történt. Június 11-től október 15-ig maradtam ott. Addigra már állt a barikád. Egyetlen asszisztenssel kezdtem a forgatást, két hét múlva megérkezett a teljes stáb, két csoport dolgozott, az egyik nappal, a másik éjjel, én meg éjjel-nappal. Három hónapon keresztül alig aludtam napi néhány percnél többet, azt is kint a szabadban a földön, a barikádok mögött. Nem akartam lemaradni az élő történelem egyetlen pillanatáról sem. Augusztus 15-én a kormány a katonaságot is bevetette. Újabb kétezer egyenruhás érkezett, a rendőrökkel együtt már négyezren voltak.
– Velük szemben a mohikánok?
– Harmincan.
– Mit szólt a „hatalom” az Ön filmes aktivitásához?
– A katonaság egy-két alkalommal felszólított a távozásra, de erről nem vettem tudomást, tovább dolgoztam. Amikor a barikád közvetlen közelében vettem fel az eseményeket, stábom egyetlen tagja sem maradt velem, ami érthető, hiszen rendkívül nagy volt a veszély, így mindent egyedül kellett csinálnom. Többször megbetegedtem, fül- és szemgyulladást kaptam, belázasodtam, rázott a hideg, szédültem, de végig talpon tudtam maradni.
– A 78. napon aztán beavatkozott a hadsereg, és lefegyverezte az őslakókat. Mi történt azóta?
– A felkelést követően a fehér emberek elhagyták lakóhelyüket, nem kívántak tovább ott élni. Mivel házaikat nem tudták értéküknek megfelelően eladni, az indiánok helyzetéért felelős szövetségi kormányhoz fordultak, hogy vásárolja meg azokat. A szövetségi kormány száz házat a hozzá tartozó földdel együtt megvett, és kiutalta a rászoruló mohikán családoknak. A helyi önkormányzat továbbra sem mondott le a golfpálya megépítéséről, de nem hiszem, hogy még egyszer megkockáztatná egy hasonlóan erőszakos akció kezdeményezését.
– Hogyan értékelte a Kanadában élő többi törzs a mohikánok lázadását?
– Általános bizalom ébredt irántuk, példájuk erőt adott. Hiszen valamennyien hasonló problémával küzdünk: a helyi önkormányzatok mindenütt az indiánok földjére pályáznak. Az évek során nagyon sok földet vettek el tőlünk, könnyűszerrel. Folytonosan hátrálnunk kellett az új fúrótornyok, repülőterek, autópályák elől, és közben végig kellett néznünk életterünk folyamatos pusztulását. A történtek után ez már nem lehetséges. Nem fogjuk engedni. És ez nagy változás.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1072 átlag: 5.48 |
 |
|
