KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
   2019/július
AGNES VARDA
• Margitházi Beja: Szem, kéz, kamera, Agnès Agnès Varda 1928–2019
CANNES
• Gyenge Zsolt: Műfajok alkonya Cannes
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Mint gyerek a játszótéren” Beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel – 2. részÉletműinterjúnk folytatása: Dögkeselyű, Hollyw
• Hirsch Tibor: Új múlt, új sötét A történelmi film színeváltozása
• Várkonyi Benedek: „Soha nem volt brahista” Beszélgetés Dér Andrással
• Zalán Márk: Múltidézés Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓ
• M. Tóth Éva: Animált idők Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
• Herczeg Zsófia: A sokszínűség egysége Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
ANCIEN RÉGIME
• Kálovics Dalma: Férfiszerepben Riyoko Ikeda: Versailles rózsája
• Kovács Ilona: Casanova szerelmei Csábítás és balsors
• Fekete Tamás: Rizsporos szerelmek Casanova – Az utolsó szerelem
BRIAN DE PALMA
• Vízkeleti Dániel: Miénk a világ? Brian De Palma: A sebhelyesarcú
• Varga Zoltán: Pisztoly az asztalon Dominó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Mocskos zsaruk Reno 911!
• Baski Sándor: Amikor a valóság berobban Csernobil
• Huber Zoltán: Egynyári kaland Gourmé lángos
• Greff András: Vörös és fehér Frant Gwo: The Wandering Earth
KRITIKA
• Huber Zoltán: A játéknak nincs vége A John Wick-trilógia
• Ádám Péter: Együtt megyünk Barátok jóban-rosszban
MOZI
• Baski Sándor: Yao utazása
• Vajda Judit: Pajzán kíváncsiság
• Lovas Anna: Éretlenségi
• Pethő Réka: Rocketman
• Barkóczi Janka: Szerelem második látásra
• Kovács Kata: Csekély esély
• Soós Tamás Dénes: Bajnokok
• Tüske Zsuzsanna: Ma
• Huber Zoltán: Pompon klub
• Benke Attila: Aladdin
• Fekete Tamás: Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
• Kránicz Bence: X-Men: Sötét Főnix
• Alföldi Nóra: Pokémon: Pikachu, a detektív
• Varró Attila: Godzilla II: A szörnyek királya
DVD
• Varga Zoltán: Sárkány és papucs
• Kovács Patrik: Arizonai ördögfióka
• Pápai Zsolt: Csak egyszer élünk
• Géczi Zoltán: Mimic – A Júdás faj
• Benke Attila: Bizalmas jelentés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kecskeméti animáció

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

A sokszínűség egysége

Herczeg Zsófia

 KAFF a legnagyobb és legrégebbi hazai animációs fesztivál idén 35 éves. A magyar programot szemléztük.

 

Évről évre egyre több fiatal alkotó filmje látható a kecskeméti fesztiválon a magyar animáció kanonizált nevei mellett, ami már önmagában egy eklektikus programot ad ki, de a fiatal rendezők munkáinak sokszínűsége még inkább erősíti azt a hagyományt, hogy a magyar animáció sosem szűkült egyetlen jellemző vonásra, mindig nagyon szerteágazó stílusú filmek születtek. Az idei program folytatja ezt a tradíciót.

 

Ki vagyok én?

Ha visszatekintünk a magyar animáció aranykorára, akkor azt a tendenciát láthatjuk, hogy az alkotók előszeretettel fogalmaztak meg kritikát univerzális szinten az aktuális társadalmi és politikai helyzettel szemben. Tették mindezt szimbolikus módon, hiszen a korabeli hatalmi rendszeren máshogy nem tudtak átmenni az ötleteik. Ilyen filmek voltak például Rófusz Ferenc Gravitáció, Jankovics Marcell Mélyvíz, Reisenbüchler Sándor Pánik vagy Macskássy Gyula Párbaj című kisanimációi, melyekben az alkotók személyes érintettsége nem volt tettenérhető, ellenben a világról és a társadalom működéséről való kritikus gondolkodásuk annál jobban szembetűnt. Ha megnézzük a fiatal magyar alkotók munkáit, kevésbé érdeklik őket a világmegváltó gondolatok, inkább személyes történetekkel reflektálnak egy-egy őket foglalkoztató nagyobb (társadalmi) problémára. Közülük is kiemelkednek a női rendezők, akik még inkább mikro-, hovatovább intim világokat ábrázolnak, amelyekben az érzelmek széles skáláját vonultatják fel. Tóth Luca felcserélt nemi szerepeket bemutató Superbia című filmje még egyfajta társadalmi szerepvállalás volt a rendezőtől, kiáltás a nemi sztereotípiák ellen, ám a Berlinalén debütált Lidérc úr című kisanimációjában már visszaveszi a hangot, és egy szokatlan karakter szemén keresztül keresi a szeretet mikéntjét. Egy fiatal férfi oldalából születik meg egy dzsentri külsejű bácsi és kezdi kíváncsian felfedezni a fiú életterét. Miközben a lakás minden apró részletét tanulmányozza, beleértve a fiatal férfit, különös vonzódás alakul ki benne a fiú iránt. Lidérc úr külső kontaktus és visszajelzés híján nem tanulja meg, hogy őt hogyan lehet szeretni, csak azt, hogy ő hogyan szerethet. Ez a viszonzatlan szeretet nemcsak a társkeresés nehézségét mutatja, a voyeurisztikus magatartás jól mintázza, hogyan alakulhat ki fals vonzalom valaki iránt, akit csak messziről „sztalkolunk”és csak a környezete miatt hiszünk, hogy ismerünk.

A 14. KAFF-on lesz a magyar premierje Andrasev Nadja Szimbiózis című filmjének, mely a Lidérc úrhoz hasonlóan egy voyeur karakter köré épül. Egy megcsalt nő a férje szeretői után kezd nyomozni az állatkertben, a tetováló szalonban, sőt még egy swinger klubban is, és megszállottan gyűjtöget mindent, amitől kiismerheti a többi nőt. A kutatás során féltékenységét fokozatosan felváltja a kíváncsiság és a kísérletezésre való vágy, ezáltal pedig saját magát is újragondolja. Szorosan kapcsolódik ehhez a témához Buda Flóra Anna MOME diplomafilmje, az Entropia, mely szintén az önkeresésről szól: egy ösztönlény, egy társadalmi elvárásoknak megfelelni próbáló lány, és egy kitörni vágyó belső személyiség három, párhuzamosan futó idősíkban kering, egyikük sem bír boldog lenni abban a környezetben, amiben létezik. Az Entropia így szintén azt a kortárs jelenséget dolgozza fel, hogy hiába lettünk felnőttek, nehezen találunk magunkra és a helyünkre a világban.

De felnőttek lehetünk-e, ha képtelenek vagyunk elszakadni a szüleinktől? Orosz Tina Mamahotel című METU diplomafilmje humoros módon reflektál a szülői felügyelet alól kilépni képtelen fiatalok problémájára. A rendező már A 13. királylány című vizsgafilmjében is a szokványostól eltérő figurákat, egy bojlertestű lányt és egy tanktestű fiút szerepeltetett (a tökéletlenséget és a kirekesztettséget mintázva), a Mamahotelben pedig továbblép, itt már minden karakter absztrakt, többnyire szimbolikus-geometrikus formájú alak. A filmben a fiatal férfi hazaviszi párját a szüleihez, a családi házban viszont a lány az anya manipulatív magatartásával szembesül, ami alól a fia egyáltalán nem akar kibújni. A mókás alakok, szituációk és párbeszédek által nagyon szórakoztató kisfilmet a külalak könnyedsége és a téma komolysága közti feszültség tartja mozgásban, és teszi még testközelibbé a sok fiatalra jellemző „kapunyitási pánik” problémáját.

 

Az utolsó vacsora

A fesztivál kiemelt figyelemmel várt filmje az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új animációja, Az utolsó vacsora, melynek tervei már negyven éve a fiókban porosodtak, de támogatás híján csak most készülhetett el. A film Leonardo da Vinci falfestményét eleveníti meg a valós környezetének, a milánói Santa Maria delle Grazie templom egyik termének leképezésében. A klasszikus műnek emléket állító film komoly tervekkel indult, de célkitűzése elmarad attól a szinttől, amelyet az alkotók állítottak. Az utolsó vacsora festmény fontossága egyértelmű mind vallási, mind kulturális szempontból, így Rófusz szándéka ennek filmben tisztelegni nagy és egyben kockázatos vállalás volt. A méltatlanul hosszú várakozás sajnos nem tett jót a tervnek, végül inkább paródia lett belőle, mintsem hódolat. A Bibliában is kulcsfontosságú jelenet az utolsó vacsora, amikor Jézus elmondja a tizenkét apostolnak, hogy valamelyikük el fogja árulni. A festmény filmes változata egészen addig jól működik, amíg a Rudolf Péterrel készült élőszereplős betét meg nem zavarja a társalgást, és kibillenti a nézőt az addig magasztos és tiszteletteljes irányból. A karakter ugyanis behozza a múzeumi teremőrök sztereotípiáját a teszetoszasággal és a háttérben hallható focimeccsel a tévében, ez a hétköznapiság pedig nem kiemeli a kivételes, szakrális eseményt, hanem magához hasonítja.

 

Tanítunk és védünk

A kortárs magyar animációs sorozatok fellendülése a Médiatanács Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatához köthető, hiszen itt lehet támogatást kapni egyedi film- és szériatervekre. Financiálisan a legkevesebb rizikó és a legtöbb bevétel a gyerekeknek szánt animációkban van, úgyhogy egyhamar nem nagyon számíthatunk olyan felnőtteknek szóló szériákra, mint a külföldön kultstátusznak örvendő Szamuráj Jack, Simpson család, vagy a Kalandra fel!. Éppen ezért nagyon üdítő kivétel a Candide, mely elsősorban a fiatal felnőtteket célozza meg Cartoon Network-i könnyedségével és rajzstílusával, roppant kritikus hangvételével, remekül megírt dialógusaival és a temérdek társadalmi-gazdasági-kulturális utalással. A sorozat tervei már a ’80-as években megvoltak, amikor Kovásznai György tervezett belőle kosztümös animációt, végül egy csapat fiatal animációs porolta le és ültette át kortárs (magyar) viszonyokra Voltaire klasszikusát Kovásznai előtt tisztelegve. A megannyi társadalmi problémát kiforgató Candide KAFF-on látható epizódja, a Kunigunda globálisan felmelegedik, a környezetvédelmet veszi górcső alá. Candide naivan dózerolja az esőerdőket, mígnem találkozik egy csodaszép aktivistával, Kunigundával, aki a kihalásra ítélt állatokkal átformálja hősünk addigi nézeteit. Egy nap megjelenik a Pan Corp pénzéhes vezére, aki megzavarja ezt az érdekmentes rousseau-i idillt, és a maga erőszakos és manipulatív eszközeivel rávilágít, hogy végül is a kényelem előrébbvalóbb a környezetvédelemnél.

A KAFF-on a Candide-on kívül a gyerekeknek szóló sorozatok versenyeztek, ezek között kaptunk ízelítőt Glaser Katalin Városi legendák szériájának második évadából Az emberi test című epizóddal. Glaser Katalin a legszórakoztatóbb kortárs női mesélőnk, aki nem népmeséket elevenít fel, hanem önmaga, rokonai, ismerősei és környezete történeteit, szájról szájra terjedő urbán legendáit. A Városi legendák epizódjainak abszurditása és szatirikus jellege, valamint a nagyon jól eltalált szinkronhangok narrációja mellett a sorozat grafikai stílusa és lendülete teszi egyedülállóvá a szériát, melyben éppen a digitális papírkivágásos forma, és az ebből adódó kollázsszerűség erősít rá a humorra. Az emberi test epizódban két kislány szemszögéből ismerhetjük meg az emberek sokféleségét, legyen az körte-, alma-, vagy akár dinnyealak, a versenyautó gyorsaságú idegeket, a hercegnők tüdejét, a békességben élő szerveket, vagy a holdfogó érhálózatot.

Erősebb tanító jellege van Richly Zsolt Luther Márton életéről szóló sorozatának, mely a reformáció 500. évfordulójára készült. A parasztcsaládból származó teológus és reformátor teljes életútját megjelenítő széria bővelkedik útmutatásban, próbatételben és tanulságban, de közel sem olyan didaktikusan, mint ahogy egy vallási témájú projektről gondolnánk. A széria stílusa ötvözi a fametszetek és a képregények jellemzőit, nagyon friss, sokszor játékos és humoros módon hozza közelebb az 500 évvel ezelőtti történéseket, és lesz egyszerre kortárs, miközben megidézi a hagyományokat. A széria legutolsó, a KAFF-on versenyző Szerelem és halál című epizódjában ráadásul a nők szerepe is előtérbe kerül, még ha kissé konzervatív felfogásban is. Így a sorozat kicsit hasonló a kecskeméti fesztiválhoz, mely hagyományőrző módon működik, miközben évről évre a legújabb filmeket és legfrissebb hazai animációs irányvonalakat vonultatja fel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 30-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14148