Film / Regény

Felix Herngren: A százéves ember…

Kockázatos biztonság

Roboz Gábor

Roboz Gábor

Meg tudja-e ismételni a filmváltozat a regény világsikerét?

Ha egy beszélgetés során svéd könyvek és filmek kerülnek szóba, a mai olvasók és nézők többségének feltehetően A tetovált lány az első asszociációja mindkét kategóriában, a helyzet azonban most változhat: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt regényformában már világszerte ismert, és négy évvel megjelenése után a moziba járók látóterébe is bekerülhet. Egy ilyen komoly presztízsű mű adaptációjának alkotói természetesen csakis biztosra mehettek: a költségvetést közel tíz produkciós cég rakta össze, a rendezői székbe a vígjátékkészítésben tapasztalt Felix Herngren került, a főszerepet pedig a „Svédország legviccesebb embere”-ként emlegetett Robert Gustafssonra bízták. A filmváltozat érezhetően a globális piacra készült, és az a kérdés nem merül fel, hogy technikailag versenyképes-e a mai komédiák között, az viszont igen, hogy a könyv ismeretének hiányában tényleg annyira szórakoztató-e.

Ugyan a tévésorozatokkal is rutint szerzett rendező két előző nagyjátékfilmjében (Felnőtt viselkedés, Varannan vecka) jórészt párkapcsolati mizériákkal foglalkozott és időben-térben behatárolt közegben mozgott, első ránézésre zökkenőmentesen bonyolítja a flashbackekkel tarkított, sok helyszínen játszódó cselekményt. Herngren adaptációja jó néhány műfaji kódot aktivizál: a főhős szökésével road-movie veszi kezdetét, neonáci üldözői a thrillert hozzák magukkal (ráadásul még őket is fenyegeti egy újabb rosszfiú), a címszereplő után szaglászó rendőr pedig kvázi nyomozást folytat, bár a szálak közül ez a legkevésbé hangsúlyos. Az egésznek persze a – svédeknél annyira népszerű zsánernek számító – vígjáték biztosít keretet, így a karakterek többsége elrajzolt, a komikus hangvétel pedig semlegesít nagyjából minden feszültséget a történetben. Eleinte kellemes ízt ígér a több jelenetet is átható fekete humor, kivált a langyos poénok után, erre azonban a készítők nem támaszkodnak eléggé ahhoz, hogy cselekményszervező elem válhasson belőle.

A sztori főhőse, Allan Karlsson az ifjú Indiana Jones és Forrest Gump rokona, hiszen élete során egyik kalandból csöppent a másikba, jelen volt meghatározó eseményeknél és találkozott a huszadik századi történelem néhány jeles alakjával. Jonasson high-concept ötlete bizonyos értelemben hálás alapanyag, hiszen lehetővé teszi a filmesek számára, hogy az egészen különböző helyszínek, korszakok és konfliktusok bemutatásával attrakciókban gazdag élményt nyújtsanak a nézőnek. Míg azonban a szerző négyszáz oldalon sok karaktert és epizódot kibonthat, egy olyan két órás filmben ez képtelenség, amelynek cselekménye nagyrészt a jelenben zajló utazás ábrázolására koncentrál, ez pedig azzal jár, hogy minden flashbackre alig pár perc és csak egy kósza nagytotál jut. Herngren egyébként nem tesz különösebb erőfeszítéseket, hogy vizuálisan izgalmasabbá tegye a történetet, csupán elszór egy-két gyorsabb montázst és osztott képmezős felvételt, ebből a szempontból tehát inkább csak azoknak kedvez, akiknek örömöt okoz, ha néha látnak a vásznon egy robbantást.

Arról szó nincs, hogy unalmas lenne a film, az egymásra halmozott epizódok nem hagynak üresjáratot, a flashback-szerkezettel kapcsolatos probléma mellett ugyanakkor meglepő, mennyire érdektelenek a karakterek. Nem csak a főhős mellé szegődő, illetve az ő nyomában loholó figurák olyanok, mintha a cél a minél egysíkúbb mellékszereplők felvonultatása lett volna, hanem furcsamód maga Karlsson is. Az életrajzi szálból újra és újra megtudjuk róla, hogy szívbaj nélkül hagyja magát sodródni az eseményekkel, és hogy nagyon szeret robbantgatni meg inni (fiatalkori kasztrációja után a sztori nyilván nem vehet romantikus kanyart), a jelenbeli kalandok pedig szinte semmivel sem árnyalják a karaktert. Zavarba ejtő, hogy egy olyan film, amely már a címével is aláhúzza, hogy valamilyen különleges főszereplő fogja egyben tartani, csak egy egészen minimális szinten teljesíti ezt az elvárást, és igazán szellemes, emlékezetes vagy jelentőségteljes élettörténet-epizódokkal sem pótolja a hiányt. Persze ha az alkotók számára elsősorban mégiscsak a hazai siker volt a cél, akkor nincs is olyan nagy baj, hiszen svéd bestsellerből „Svédország legviccesebb emberé”-vel vígjátékot forgatni biztos befektetés, így viszont kérdéses, hogy a kalandor öregúr története filmként is annyira maradandó lesz-e, mint a tetovált lányé.

A SZÁZÉVES EMBER, AKI KIMÁSZOTT AZ ABLAKON ÉS ELTŰNT (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann) – svéd, 2014. Rendezte: Felix Herngren. Írta: Jonas Jonasson regényéből Felix Herngern és Hans Ingemansson. Kép: Göran Hallberg. Szereplők: Robert Gustafsson (Allan Karlsson), Iwar Wiklander (Julius), David Wiberg (Benny), Mia Skaringer (Gunilla). Gyártó: NICE FLX. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 114 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 51-51. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11880

Cikk értékelése:

szavazat: 216 átlag: 5.64