Miss Hollywood

Nicole Holofcener

Neurózis és happy end

Kovács Kata

Nicole Holofcener filmjeiben az élet bagatell konfliktusaira és súlyos problémáira egyaránt a harmonikus női közösség a gyógyír.

Feminista amerikai függetlenfilmes, aki gyötrődő középosztálybeli értelmiségi nőkről készíti tablófilmjeit. Legújabb munkájában a női közösség helyére egy középkorú pár románca lép, de a megszokott szerzői motívumokat továbbviszi. Nicole Holofcener portréja.

*

Holofcener Woody Allen forgatásain – mostohaapja Allen állandó producere – szagolt bele először a show business világába, és úgy tűnik, a neurózis fertőző. Filmjei sokat örököltek Allentől, ugyanakkor munkássága A gyerekek jól vannakot jegyző Lisa Cholodenko vagy a Csajok Lena Dunhamje által fémjelzett új „női filmes” hullámba illeszkedik: hétköznapi helyzetek, dialógok, abszurd vagy ironikus szituációk, humor és dráma. Helyszínei a napfényes Kalifornia vagy éppen New York, a midcult-ikonok (Catherine Keener, Frances McDormand, Joan Cusack, Toni Collette, Oliver Platt) mellett pedig olyan népszerű arcok is szerepelnek a filmjeiben, mint Jennifer Aniston, a fiatal Jake Gyllenhaal, Rebecca Hall, vagy legújabb filmjében, az Exek és szeretőkben az idén elhunyt „maffiózó”, James Gandolfini. Figurái különböző neurózisokban vergődő, középosztálybeli, jórészt értelmiségi nők, és a környezetükben lévő, nem kevésbé dilemmás tinédzserek, férjek, anyák és egyéb társak. Állandó színésznője a vele épp egyidős Catherine Keener, aki rendezői alteregója is: decens, ám velejükig frusztrált értelmiségieket, művészeket (forgatókönyvírótól költőig) formál meg. Legújabb filmjét leszámítva filmjei középpontjában barátnők (Walking and Talking, Jóbarátnők) vagy családtagok (Lovely & Amazing, Adni jó) alkotta női közösségek állnak.

*

Az elmúlt két évtizedben öt kisköltségvetésű nagyjátékfilmet, valamint sorozat-epizódokat készített, többek közt a Szex és New Yorknak, a Sírhant műveknek és a Városfejlesztési osztálynak. Filmográfiája két olyan munkával indul, amelyeknek címe nagyjából le is írja munkásságának esszenciáját: az első rövidfilmet, az Angryt (mely „komédia az anyámmal való szakításról”) követte egy nagyjátékfilm, a Walking and Talking. Holofcener női karakterei rutinszerűen dühösek, frusztráltak, szorongóak. Dolgoznak, esznek, járkálnak, telefonálnak, vásárolnak, autóznak, partikon álldogálnak, fogat mosnak, és ha csak lehet, beszélnek. Holofcener rendezői kézjegye a bagatell konfliktus: itt egy félresikerült, szövődményes plasztikai műtét, ott egy pattanásos kamasz, akinek minden kezeléstől csak egyre katasztrofálisabban fest a bőre, vagy a nő, aki a kasszánál sorban álláskor igazságtalanságot észlel, balhét csinál, amikor pedig kiutasítják az üzletből, nekimegy az üvegfalnak és betöri az orrát. A kibomló, kicsinyes konfliktusok mellett a valódi problémák – megcsalás, unalom, szorongás, magány – eltörpülnek, vagy éppen elfojtva maradnak.

Ahogy az Adni jóban Keener karakterének férje megfogalmazza, a felesége attól olyan karcsú, hogy sokat gyötrődik. Az abszurd mértékben szorongó, frusztrált nő nála ugyanolyan állandó szereplő, mint az indokolatlanul sokat gonoszkodó hárpia és a csúnya (alacsony/kövér), de kedves férfi, akitől mindenkinek elolvad a szíve, vagy épp az érdektelen, kötekedő, hűtlen férj.

Holofcener másik állandó motívuma – ahogyan azt két filmcíme (Adni jó és Friends with Money, magyarul Jóbarátnők) szintén elárulja –: az egzisztenciális helyzet, azaz, a pénz mennyisége (legyen szó a sajátról vagy másokéról), és elköltésének vagy az adakozásnak a módja. Ám filmjeiben a kevésbé gazdagok semmivel sem boldogtalanabbak, mint a gazdagok, a problémáik mégis másfélék. A szegényebbeket nem érdekli a pénz, a gazdagok pedig anyagi helyzetüktől függetlenül is kissé depressziósak. Az egyik oldalon ott van a szeretetéhségét kutyák mentésébe fojtó, másodvonalbeli színésznő, vagy a masszőr, aki arra vágyik, hogy a kliense egyszer az életben segítsen felcipelni a lakásába a súlyos masszőrágyat. A volt szeretőjét hívogató takarítónő (egyébként kiégett tanárnő), aki egyben megrögzött gyűjtője az ingyenes arcápolási termékmintáknak, egy nap fellázad: takarítás közben ellop egy méregdrága arckrémet, majd, még mielőtt kiderülne, felmond. A másik oldalon pedig ott vannak, akiknek egzisztenciálisan minden sikerül: szerető férj, gyerekek, szép ház és vagyon. Velük pedig jár nekik örök gyötrődés, lelkifurdalás, és a szegények sorsa felett érzett fájdalom. A Jóbarátnők baráti társaságában csak a takarítónő Olivia (Aniston) nem tehetős, de ironikus módon a többiek sokkal többet aggódnak amiatt, hogy ők gazdagok, Olivia pedig szegény, mint fordítva. A filmben az egyik barátnő, gazdag feleség arról panaszkodik, hogy a gyereknevelés olyan kemény, mintha teljes állásban dolgozna, ám Olivia figyelmezteti: „de hát teljes állású bébiszittered és házvezetőnőd is van”. Az Adni jóban Cathy gyengéje az adakozás, fátyolos tekintettel osztja a hajléktalanoknak a pénzét (amit egyébként hagyatékok, drága bútorok újraértékesítéséből szerez), a lánya szerint az egyiküknek ebből van Chanel rúzsa. Cathy szemébe bármilyen hátrányos helyzetű ember azonnal könnyet csal, ám amikor megpróbál önkéntesként segíteni, nem veszik fel, mert túlságosan is sajnálja a segítségre szorulókat. Egy hajléktalannak adakozna, de a lánya közbelép, mert a pénzre (vagyis az abból származó új farmerra) neki is szüksége lenne. Cathy tévedésből a vacsoráját ajánlja fel az utcán ácsorgó színes bőrű férfinak, aki nem is hajléktalan, csak asztalra várakozik egy étterem előtt. A Lovely & Amazingben Elizabeth pedig a kivert kutyákat szedi össze az utcán, egészen addig legalábbis, míg az egyikük arcon nem harapja. Az elkeseredett jószolgálatot mindegyik filmben irónia vagy abszurd ellenpontozza.

Mindezek ellenére Holofcener filmjei happy enddel zárulnak, még ha nem is felhőtlennel. Aki le van égve, annak gazdag férfi jár, akinek rossz férje van, annak pedig válás. Aki menthetetlenül öreg és ráadásul még megkeseredett is, az meghal, aki pedig pont az ő halálára várt, hogy kibővíthesse a lakását, az megkapja a nagyobb hálót. Holofcener olykor nem átallja kis testi hibával rendelkező, ám egyébként tökéletes férfiak képében még az Igazit is elhozni egyes hősnőinek, persze, csak a legszimpatikusabbaknak, azoknak, akik igazán megérdemlik (mint Olivia a Jóbarátnőkben, Rebecca az Adni jóban). A valódi happy end pedig kivétel nélkül mindenütt a női közösségekben valósul meg: testvérek, anyák és lányok, barátnők – mindenki nők körében találja meg a gyógyírt a fájdalmára. A bagatell konfliktusok bagatell feloldozást nyernek. A folyton rendezkedő asszony lánya végre tökéletesen elrendezi a párnákat a hálószobában, az adakozó anya végre képes a lányának is örömet szerezni, nem csak a hajléktalanoknak, és megveszi neki a vágyva-vágyott, méregdrága famert. A neurózisok persze kétségkívül megmaradnak.

*

Az Exek és szeretők (Enough Said) Holofcener eddigi legérzelmesebb és legtisztábban műfaji filmje. (Ugyanakkor a legsikeresebb is: a kritika éppúgy kedveli, mint a közönség, ez pedig sokak szerint betudható annak, hogy ritka az érett, valóban „felnőtteknek szóló” dramedy a piacon.) A középpontban ezúttal nem a női közösség, hanem a szerelmi szál áll. Az elvált Eva (Julia Louis-Dreyfus) és Albert (Gandolfini) között románc kezd kibontakozni, ám mint kiderül, a nő egyik kliense Albert volt felesége: a két nő kezd összebarátkozni, és a volt feleség természetesen kígyót-békát mond az exére, Eva pedig hamar ráismer az udvarlójára – a vígjátéki konfliktus ennek elhallgatásból fakad. A műfaji jelleget mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Holofcener a főhős szerepét ezúttal egy sokkal komikusabb alkatra (Julia Louis-Dreyfus) bízta, mint Keener, aki a finomkodó, sznob költőnőt, a volt feleséget játssza. A film hiteles portréja annak, milyen sok kockázatot is rejt magában a randizás negyven felett, házasságokkal és csalódásokkal a batyuban, és hogy milyen nagy is a kísértés, hogy a másik lassan, évek alatt kiderülő hibáit egy csomagban, instant átvegyük a tapasztalt extől, és úgy mérlegeljünk.

Minden poénra jut egy adag tragikum is: a klasszikus romkomos helyzetre – a mozis randin ormótlanul viselkedő Albert felbőszíti a többi nézőt, mert folyton kommentálja a filmet, és mint kiderül, egyszerűen nem képes suttogni – a rákövetkező négyes randi hátborzongató konfliktusa felel: a becsípett Eva többek között azzal piszkálja a férfit egészen a veszekedésig, hogy nem tud suttogni.

Az Exek és szeretők igazi bája a rendezőtől megszokott hétköznapi mozzanatokban van. Holofcener állandó témái, karakterei és azok neurózisai bújnak meg a romkom felszíne alatt. A masszőrként dolgozó (tehát a kevésbé tehetős Holofcener-szereplők közül való) Eva legjobb barátnője ugyancsak tipikus figura, jómódú felső középosztálybeli nő, aki nem meri kirúgni a kétbalkezes házvezetőnőjét, mert furdalja a lelkiismeret. A lakását rendezgeti, hogy „betöltse az űrt”, miközben kölcsönösen piszkálódnak a férjével (a lakberendezés, építkezés, lakásbővítés mint pótlék – ahogy a házastársi viszály is – állandó rendezői motívum). Eva nemcsak vele, de kamasz lányával és annak barátnőjével is a korábbi filmekből ismerős harmonikus (ám nem konfliktusmentes) női közösséget alkotja.

Az Exek és szeretők olyasféle lépés Holofcener pályáján, mint Susanne Biernél a tavalyi Csak a szerelem számít, ám jóval kifinomultabban valósul meg: az állandó szerzői kézjegyek megmaradnak, és ezúttal szépen belesimulnak a műfaji környezetbe.

Exek és szeretők (Enough Said)– amerikai, 2013. Rendezte és írta: Nicole Holofcener. Kép: Xavier Pérez Grobet. Zene: Marcelo Zarvos. Szereplők: Julia Louis-Dreyfus  (Eva), James Gandolfini (Albert), Catherine Keener (Marianne), Toni Collette (Sarah), Michaela Watkins (Hilary), Ben Falcone (Will), Phillip Brock (Jason). Gyártó: Fox Searchlight. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 93 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 18-19. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11618

Cikk értékelése:

szavazat: 528 átlag: 5.47