Láttuk még

Az egyiptomi utas

Ardai Zoltán

Granier-Deferre-nek, a francia mozi régóta rendező kismesterének újabb, immár a 80-as években kelt munkája a bő pénzen készült filmlektűr legjobb fajtáját képviseli. Irodalmi alapanyagául Simenon egy 1934-ben játszódó regénye szolgált. (Az eredeti filmcím, az „Észak csillaga”, a Franciaországon át Brüsszelbe tartó korabeli gyorsvonat nevével azonos). Az érzelmes történetet a film éppoly kevéssé érzelgős stílusban bontakoztatja ki, mint a könyv. Ez nagyban köszönhető a simenoni cselekményszövés sikeres filmi alkalmazásának: a minden képsort dinamizáló mikroesemények folyama, a mindig kétséges jelentőségű fordulatok és a szerényen funkcionális, mégis sejtelmes idő- és színtérváltások mintegy helyet sem hagynak ízléstelenségekre.

Hogy nem (vagy nem elsősorban) krimit látunk – a tizenhét palacksújtással megölt vonatbeli hulla fontos szerepe ellenére –, az az utolsó negyedórában válik biztossá; addig meg nem tudnánk válaszolni a „miről szól ez a film?” szimpla kérdését. De hogy „szól”, abban nem kételkedünk, s ez akkor már izgalmat jelent, eléggé hasonlót az élet izgalmához. Pedig Az egyiptomi utas végül is különösebb mélységek érzékeltetése nélkül vedlik sorsok filmjévé – egy becsületben megöregedett brüsszeli polgárasszony és egy gyilkossá lett jámbor balek barátságának rajzává. Igaz, ebben a műfajban szinte illetlen ez a színvonal, illetlen például, hogy a mellékszereplők is egyéniségek. A „jó filmektől” célratörően retardált (valójában átlátszó) sztorikat várunk, s azokat a listázható hatáselemeket, amelyeket nemigen élvezhetünk „tisztán” a hangulatilag eleven és motívumgazdag művekben. Granier-Deferre persze tudja mindezt, innen a rendezés könnyed méltósága.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6235

Cikk értékelése:

szavazat: 1697 átlag: 5.39