Krónika

James Graham Ballard (1930–2009)

Varró Attila

Az angol science-fiction irodalom maroknyi klasszikusa közül egyetlen íróval sem bánt olyan mostohán a filmvilág, mint J. G. Ballard-dal: szűk kéttucatnyi regénye közül mindössze kettőből készült filmváltozat (nem számítva az Atrocitások kiállítása című formabontó novella-kollázs ezredfordulós barkács-feldolgozását), ám ezek egyike sem az életmű meghatározó műfajából került ki. A Spielberg-féle A Nap birodalma lágerfilmje és a Karambol techno-pornójának szellemhű Cronenberg-adaptációja alapján pontosan feltérképezhetőek a brit írózseni személyes életét, alkotói világát meghatározó alapélmények (az izolált emberközösségekben eluralkodó [ön]pusztítás, a társadalom és technológia mind szorosabb szimbiózisából kifejlődő modern személyiség, a külső és belső tájképek kettős expozíciójából születő szürreális határvilágok) – ám csupán közvetett képet nyújtanak a hamisítatlan ballard-i disztópiákról. Ballard életműve első felében jobbára a klasszikus science-fiction talaján maradva építette fel különös ökológiai jövőképeit, amelyekben egyetlen környezeti tényező hatványozásából teremt melankolikus szépségű rémálmokat szárazságtól (Az aszály) a vízözönig (Vízbe fúlt világ), hurrikánoktól (Szél a Semmiből) a globális klímaváltozásig (Helló, Amerika!). A pályakép a Karambol 1973-as vízválasztójától fordul egyre inkább a társadalmi drámák felé, amelyekben a szerző fokozatosan felcseréli egzotikus természeti környezeteit a modern nagyváros neonfényes, betonborítású őserdeire, amelyekben homogenizált embercsoportok zárt életterei fordulnak negatív utópiákba, legyen szó újgazdag lakónegyedekről (Toronyház, Super-Cannes, Kokain-éjszakák), vagy lepusztult autópálya-csomópontokról (Betonsziget).

Ballard jobbára viszonzatlan szerelme a Film iránt rendre megnyilvánult a gazdag pálya során – korai filmkritikusi tevékenységétől (A Csillagok háborúját Hobbitok az Űrben című írásában az „első képzelethiányos sci-finek” nevezte) a műveibe előszeretettel beillesztett filmes referenciákig (különös tekintettel az olyan mozisztárok halálára, mint Monroe, Mansfield vagy James Dean). Kisszámú filmadaptációja ellenére közvetett módon számos rendezői életművön felismerhető kéznyoma, többek közt Cronenberg első biohorrorjaiban, Stephen Frears London-filmjeiben vagy Vincenzo Natali hideg, minimalista fantasztikumában. Halálával a Wells és Huxley nevével fémjelzett látomásos sci-fi irodalom utolsó prófétája tűnt el a képből, aki szép új világait rendre Dr. Moreau szigetének technológiai poklába helyezte.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 03. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9780

Cikk értékelése:

szavazat: 1223 átlag: 5.56