Televízó„Társkeresés N 1463”Öregek, koszosakArdai Zoltán
Kellenek tévéjátékok. Még akkor is, ha épp a „televíziós termelés” diktálta tempó nem vállalkozásokra ösztönzi a tévéjátékok szerzőit. Van persze bőven ellenhatás: jó tradíciók, a tévén belüli és kívüli visszhang, s maga a szerzők ambíciója. De lám: Mihályfi Imre Társkeresése mégis csupán egy kézenfekvő téma kézenfekvő feldolgozása; szakmailag gondos, művészileg a komolyabb gondokat eleve elkerülő munka. Egyébként: olajozott csapatmunka. A rendezés nem áraszt se kéziratpapír-, se díszletszagot. A benne megjelenített történések közepes (nem silány!) élvezhetősége, érdekessége nagyrészt a forgatókönyv érdeme és „érdeme”. A megint csak „Kolumbusz tojása”-alapon kiválasztott főszereplők nincsenek formán kívül, de a többiek sem, sőt játékukat öröm nézni, bár nem nagyon heves öröm, mert többnyire olyan színészi feladatot kaptak, amilyet már sokadszor oldanak meg a szemünk láttára. De Páger Antal az érző szívű, öreg kópé szerepében és Dajka Margit a magányos, bájos-gyengéden agresszív idős hölgy szerepében nem mutatnak rossz értelemben vett rutint. Lecsapnak panelszerű szerepükre, a leírt szövegre, amit (vagy hasonlót) már a verebek is betéve tudnak, és az az övék lesz: élővé teszik, átszellemítik. Akárcsak Czinkóczi Zsuzsa, aki most már felső tagozatost játszhat; ő megérzékíti számunkra azt az „egyszerű”, rendes, de nem jámbor és nem buta lányt, aki ábránd-ölő körülményei közt is a leglényegesebb emberi értékeket szem előtt tartva törődik szerencsétlen nagyapjával. Nehéz helytállnia: az álmodozó, vén szemetesember, akivel egy pincelakásban él kettesben, gyakran ad okot a veszekedésre. (Elissza a pénzt, megeszi az ő ebédjét, amit meg ő kínál neki, abba – tettetett betegsége címén – beleköp, stb.) Ezenkívül iskolai ügyei is nyomasztják a lányt. Barátnői nincsenek. S mert elvált anyja börtönben ül (tanúi vagyunk egy látogatásnak, ez kitűnő jelenet), a hivatalos emberek a nyakára járnak nagyapjának, el akarják választani őket egymástól, a lány neveltetése érdekében. A férfi névházasságot tervez, hogy ne vihessék intézetbe unokáját, akire szüksége van. Most jelenik meg a képernyőn Dajka, s ekkor már tudjuk a továbbiakat. Hogy a nagyapa épp őtőle fog váltig ódzkodni, még jobban, mint az apróhirdetéses hölgyektől. De hiába, mert lezajlik majd egy bizonyos folyamat (amit bár az x-edik variációban látunk, mégis szórakozva fogunk végignézni), s a nagyapa, mikor épp diadalmaskodik a sír-előtti szerelem, meghal. Olyannyira járt út ez, hogy nem is érződik zavaró vázlatosság a szcénák során, hisz már seregnyi rég kiesztergált részlet áll rendelkezésre. Úgyhogy nem kínos végignézni ezt a filmet. Ami kicsit kínos, az ki is lóg belőle, le lehetett volna nyirbálni: például a poéndobáló szóváltásokat, amikor Páger és Csákányi nyilvánvalóan rólunk, a nézőkről tudva beszélgetnek.
Az utolsó jelenetben az öregasszony és a lány együtt hordják a szemeteskukákat, folytatják a nagyapa munkáját. Összeolvad az eddig lazábban összefonódó két főtéma: az „öregek magánya és szerelme”-téma s az „egy tipikus lánysors”-téma. Ezt képbevágások előzik meg arról, hogyan zajlik a mondénabb élet a körúton. Azt sugallva: „efelől akár benőheti őket a fű”, tudniillik azokat, akiket most megszerettünk. Hát igen. Ráadásul az ő valóságbeli megfelelőjük élete olykor – egy olasz film címével szólva – még csúfabb, koszosabb, gonoszabb...
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 890 átlag: 5.59 |
 |
|
