|
|
|
Láttuk mégÚj csapásNevelős Zoltán
Jackie Chan új filmjének magyar címe egyszerre utal a moziharcos Első csapás című korábbi sikerére, illetve arra az új csapásra, amelyen a túlérett férfikorba lépő akciósztár elindul. Hongkongban a kosztümös harcművészeti filmek és a nagyvárosi akciókrimi műfajában tette magát naggyá, mindenekelőtt káprázatos harci tudásával és akrobatamutatványaival. Jócskán túl a negyvenen azonban – Chan saját bevallása szerint is – nehezülő tagjai egyre kevésbé veszik jó néven az eséseket; hogy ez mit is jelent, arról egyébként nem is annyira a filmek csiszolt akciójelenetei, hanem a filmek végén a nagyérdemű nagyobb örömére összeállított elrontott felvételek tanúskodnak legjobban. Logikus lépés tehát, ha karrierjét új irányba igyekszik továbbindítani, vagyis megalapozza a jövőjét más típusú filmekben is.
Az új csapás Hongkongból természetesen Hollywoodba vezet, ahol már több műfajban is kipróbálhatja magát, jelen esetben a westernben. Az akciójelenetekről és a vígjátéki hangvételről ezután sem mond le, közben a stílusváltásokat szépen meg is oldja a forgatókönyv. Jackie Chan a kínai császár testőrségének tagjaként érkezik a Vadnyugatra, hogy megmentse az elrabolt hercegnőt, akiért egy kínai–amerikai gonosztevő súlyos váltságdíjat követel. Kalandjai során indián feleséghez jut, társul egy nagyotmondó szélhámossal, sőt Shanghai Kid néven még körözést is kiadnak rá. A harcművészet, a western és a vígjáték vegyítése bámulatos módon nem merül ki egy maréknyi poénban, hanem az utóbbi évek legérdekesebb westernvariációját eredményezi.
A kísérőzene még a vadnyugati filmek hőskorát idézi, az eredeti cím pedig a Délidő eredeti címét (High Noon); a főhős neve Chon Wang – az utalás John Wayne-re ki is mondatik –, de a film ikonográfiája már az egy áttétellel későbbi spagetti-westernek eszköztárából válogat. Kocsmai bunyó és fakádban fürdőzés a la Bud Spercer és Terence Hill, utcai párbaj és nyilvános akasztás Sergio Leone Dollár-trilógiájából, a gonosz sheriff a fekete ruháját meg mintha Lee Van Cleeftől örökölte volna. A poszt-posztmodernkedéssel azonban még itt sem állnak meg, a kilencvenes évekből kölcsönzik a rockos gitármotívumokat drámailag hangsúlyos pillanatokban (mint Jim Jarmusch Halott emberében) és a Tarantino által népszerűsített „Mexican standoff”-ot is megjátsszák (amikor egyszerre kettőnél többen fognak pisztolyt egymásra). Western-rajongóknak kötelező.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1020 átlag: 5.67 |
 |
|
|
|
