KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/május
AMERIKA '68
• Vágvölgyi B. András: Hosszú, forró évtized Amerika '68
• Pápai Zsolt: Az ideológia vége A hollywoodi film és az ellenkultúra
• Takács Ferenc: Mailer, halál, Amerika Norman Mailer, a lázadó
• Barna Imre: Honvágy-blues Ott sem vagyok
• Barotányi Zoltán: A gitár marad Protest-zene
ROBBE-GRILLET
• Janisch Attila: Útvesztő objektív megvilágításban Alain Robbe-Grillet
• N. N.: Alain Robbe-Grillet filmjei
LENGYEL HISTÓRIÁK
• Kovács István: Lengyel Antigonék Katyń
• Pályi András: Éjszakai vonaton Jerzy Kawalerowicz
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Egy pikoló homályos Berlin
FILMEMLÉKEZET
• Orosz István: Gyermekrajzok tükrében Macskássy Katalin (1942–2008)
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Virtuális szomszédaink Magyar szappan
• Soós Tamás: Családi köd Bekamerázott famíliák
KRITIKA
• Gorácz Anikó: Nem gyereknek való vidék Másik bolygó
• Stőhr Lóránt: Kalandra fel! Bahrtalo!
• Vajda Judit: Túl sok szó Eszter hagyatéka
• Csillag Márton: Falusi naturizmus Bakkermann
MOZI
• Baski Sándor: Pénzhamisítók
• Tüske Zsuzsanna: Irina Palm
• Vajda Judit: Testvérem egyedüli gyerek
• Ádám Péter: Angel
• Kárpáti György: Las Vegas ostroma
• Donáth Mirjam: Paris
• Csillag Márton: Charlie Bartlett
• Klág Dávid: Vértestvérek
• Harmat Eszter: Rövid, de kemény
DVD
• Varga Zoltán: Nővérek
• Teszár Dávid: Appleseed – A jövő harcosai
• Kovács Marcell: Érzelmek tengerében
• Pápai Zsolt: Airport

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lengyel históriák

Jerzy Kawalerowicz

Éjszakai vonaton

Pályi András

Minden filmje már ars poetica jegyében született, a műfaj és a forma megszállott faggatója volt. Az Éjszakai vonat és a Mater Johanna a lengyel film legnagyobbjai közé emelte.

 

Máig élesen emlékszem az Éjszakai vonatra, valami rendhagyó – ma úgy mondanánk, alternatív – filmvetítésen láttam a hatvanas években, talán az Egyetemi Színpadon, talán a Filmmúzeumban, lengyel szakos egyetemista voltam, de a lengyel filmről még nem tudtam sokat. Láttam a Hamu és gyémántot Zbigniew Cybulskival, aki már akkor legenda volt, és aki itt is feltűnt egy epizód erejéig, hátborzongató, már-már kötéltáncos mutatvánnyal a robogó vonat lépcsőjén, viszonzatlan szerelmével üldözve az imádott asszonyt, aki épp megunt szeretőjéhez utazik. Ráadásul ez az akrobatikus vonatos epizód később szerves eleme lett a tragikus sorsú színész mítoszának, hisz Wrocławban, lekésve a hajnali varsói expresszt, élőben is meg akarta ismételni a mutatványt, és a kerekek alatt végezte. De az Éjszakai vonat e drámai fejlemény nélkül is az ötvenes évek lengyel filmiskolájának egyik legmaradandóbb darabja, alighanem az egyik legegyetemesebb lengyel film, amely egy dzsesszballada könnyedségével mesél az élet értelmének hiábavaló kereséséről és nem várt megleléséről. Szenzációsan hatott ránk, egyből tudtuk, hogy Wajda mellett Kawalerowicz nevét is meg kell tanulnunk. Ráadásul a filmnek, amely eredetileg csak A vonat címet viselte, valójában nem is volt meséje: az utasok az elején beszállnak a vagonba, banális szóváltások következnek, felizzó indulatok, jön az éj, egyre nő a feszültség, hogy aztán reggel, amikor a szerelvény megérkezik a tengerhez, minden elcsendesedjen. Az emberek is kiüresednek, a szerelvény is, amely sokféle tévedések vígjátéka, illúzió és teljesületlen vágy színtere volt, s így üresen indul tovább a kopár tájban. „Senki sem akar szeretni, mindenki azt akarja, hogy őt szeressék” – mondja az egyik utas, a fentebb már említett asszony az éjszaka mélyén. Most, hogy Jerzy Kawalerowicz 85 éves korában elhunyt, Tadeusz Sobolewski azt írja a Gazeta Wyborczában: „Nemrég tanúja lehettem, hogy amerikai egyetemisták ma is milyen magától értetődően ráhangolódtak erre a filmre. Az összes levetített klasszikus lengyel film közül A vonat jelentette nekik a legtöbbet, úgy is, mint egy alkalmi közösség rajza, úgy is, mint az emberi sors példázata, mindenekelőtt azonban mint vérbeli mozi. Ebben a végső kiüresedésben ott az együttérzés – magyarázta egy dél-koreai származású diák, aki a buddhizmus szellemét vélte felfedezni a műben, ami a rendezőnek annak idején aligha jutott eszébe”.

Mire eljutottak hozzánk Kawalerowicz filmjei, az ötvenes évek legendás lengyel filmiskolájának már vége is volt. Wajda a Csatornával és a Hamu és gyémánttal, Munk az Eroicával és Az egy nő a hajónnal, Kawalerowicz az Éjszakai vonattal túl sok az 1956 őszi varsói politikai olvadás után sorait egyre jobban záró pártvezetés számára, amely 1960 júniusában párthatározattal is fellép a rendezők megregulázása érdekében, vissza kívánván terelni a láncairól elszabadult filmesek fantáziáját a szocialista realizmus keretei közé. Munk baleset következtében 1961-ben meghal, Wajda Jugoszláviában forgatja A kisvárosi lady Macbethet, A kés a vízbennel ekkor debütáló Polański emigrál, a három nagy név közül paradox módon Kawalerowicz tűnik a legmegbízhatóbbnak a hatalom számára. Az 1922-ben született rendező, aki Wajdához és Wojciech Hashoz hasonlóan eredetileg festőnek készült, tagadhatatlanul az új éra hivatalos művészeként indul pályáján, még párttag is, aki első filmjeiben illő sematizmussal munkásmozgalmi témákat dolgoz fel, de a sablonos háborús témához nyúló Árnyék és a kor felszínes antifasizmusát képviselő Haláltánc már sejteti, hogy Kawalerowicz igazi nagy rendezővé érik: a sztereotip politikai kulisszák mögött mindkét filmben az együttélés hamisítatlan emberi poklait ábrázolja, nyersen, irgalmatlanul. Az Éjszakai vonat aztán egyszerre Hitchcock és egy sor más dekadens nyugati irányzat hatását mutatja, de neki még ezt is elnézik, utóvégre exportképes művet alkotott. Ami azonban ennél is fontosabb: Kawalerowicz, a Kadr filmstúdió vezetőjeként még évtizedeken át művészi és politikai védettséget, munkalehetőséget biztosít a lengyel film legjobbjainak; Wajda és Munk után itt indul Tadeusz Konwicki, majd Kazimierz Kutz filmrendezői pályája is. „A magam részéről Kawalerowiczot, ami filmes kvalitását, tehetségét illeti, a háború utáni korszak legnagyobb jelenségének tartom – mondta róla Konwicki. – Egy igazi filmes lény, aki egy jól működő társadalomban rendkívüli dolgokat produkálna, de így is csinált egy-két kitűnő dolgot.”

E kitűnő dolgok közül elsősorban az 1960-ban forgatott, Cannes-ban Arany Pálmát nyert Mater Johanna érdemel említést, nálunk is, de a nagyvilágban is ez a film tette igazán ismertté nevét. A valós 18. századi történetet, amely eredetileg egy délfrancia apácazárdában esett meg, többen is feldolgozták; Kawalerowicz filmje Jarosław Iwaszkiewicz (egyébként magyarul is megjelent) kisregényéből indul ki, de igen szabadon kezeli az anyagot. A fiatal, csupa érzékiség szüzet, aki a komor rendház főnöknője, megszállja az ördög, s a szörnyű kór Mater Johanna hisztérikus tombolása nyomán futótűzként terjed a zárdában. Messze földön híres ördögűző papok keresik fel egymás után a zárdát, de mind kudarccal járnak. Ekkor tűnik fel az ifjú aszketikus jezsuita, aki lobogó hittel, megszállottan lát munkához. Ám hamar ráérez a helyzet fonákságára, hisz Johanna zsigeri lázadása önmagáért beszél, se a józan szavak, se a szenteltvíz nem fog rajta. Akad mégis valami, ami kezelhetővé teszi a fiatal apácafőnöknőt: a pótcselekvésekből és szublimált szenvedélyből szövődő mindent felperzselő románc az aszkéta pap és az érzéki csábítás ördögi köréből kivergődni képtelen Johanna közt. A pap „magára veszi” a bűnt, de előbb még a rabbihoz is elmegy tanácsot kérni. „Lehet, hogy az ördög nem más, mint maga az emberi természet?” – tűnődik lakonikusan a rabbi. A pap visszatér a kolostorba, sorsa beteljesült.

Érdekes, hogy Kawalerowicznak ekkor még eszébe se jut politikai allegóriát látni a régi történetben, noha az újragyújtásra váró máglya szinte tálcán kínálná a koncepciós perek, a hatalommal való visszaélés megannyi aspektusát. Az 1968-as antiszemita-nacionalista értelmiségellenes kampányra már politikai filmmel fog reagálni, Az elnök halálával, igaz, csak a hetvenes évek derekán, mely a húszas években a szélsőjobbos hőzöngő hazaffyak által meggyilkolt Gabriel Narutowicz esetét regéli el, időszerű hangsúlyokkal, de sokkal kisebb művészi hitellel. Itt, a Mater Johannában „csak” a szexuálpszichológiai olvasat izgatja a rendezőt, ami azonban így is épp elég botrányszagú a katolikus Lengyelországban. Igaz, van a műnek egy nehezebben felfejthető egzisztenciális kérdésfelvetése is – ez rokonítja az Éjszakai vonattal –, amely mind a vallásos kor kulisszáin, mind a kései lélektani megfejtésen túllép; ez az, amit annak idején Pilinszky a kopár színtéren lejátszódó létdrámának nevezett, s alighanem ez teszi máig élővé a filmet.

Kawalerowicz az a rendező, akinek szinte minden filmje más ars poetica jegyében született, más hangfekvésben, más műfajban. A fáraó,amelyet Oscar-díjra is javasoltak, Bolesław Prus monumentális 19. századi történelmi freskójának vászonra álmodása az ókori Egyiptomról – ez volt utolsó nagy alkotása. Az ezredfordulón még megadatott neki, hogy filmre vigye régi, ifjúkori álmát, Sienkiewicz Quo vadisát, de már nem tudott uralkodni az anyagon. A nyolcvanas évek elején készített Austeria – nálunk A fogadó címmel játszották –, amely a galíciai hasszidok világába kalauzol Stryjkowski híres regénye nyomán, érezhetően a Mater Johanna egzotikumát és forró aktualitását akarta folytatni, de nem járt sikerrel. A film, a műfaj, a forma megszállott faggatója volt, a szó legjobb értelemben: minden művében a szakmai kihívás érdekelte, és a sikertelenség soha nem vette el a kedvét. Az Éjszakai vonat és a Mater Johanna így is előkelő helyet jelöl ki számára a lengyel film nemzetközi rangú alkotói között. Bolesław Michalek szerint, aki két filmjének forgatókönyvét is írta, „az a dráma, amely őt foglalkoztatja, és amiből új művei születnek, nem az eszmék, az emberek, a magatartások drámája. Kawalerowicz igazi világa a konvenció, a műfaj nyelvi ellenállásával folytatott harc. Azaz a megragadhatatlan megragadásának drámája, a megnevezés drámája, ami magának a művészetnek a drámája”.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 37-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9346