KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/június
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Rudolf Hrušínský
MAGYAR FILM
• Margócsy István: Kinek a szemével? Sátántangó
• Esterházy Péter: Egy nagyszabású Sátántangó
• Kovács András Bálint: A falfelület is történet Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel

• Eörsi István: Kitérő: Buñuel (2.) Időm Gombrowicz-csal
• Báron György: A mi nagy városunk Rövidre vágva
• Gál Ferenc: A kiégés mitológiája Rövidre vágva
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Virágos kert a mi szívünk Televízió
• Szabó Márta: A Berlusconi-produkció Médiakirályok, hercegek, grófok
• Várkonyi Tibor: Híradósztárok Francia tévéháború

• Bojár Iván András: Ölhet a művészet? A rombolás építészete (2.)
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Egy negyedmosoly Giulietta Masina

• Kömlődi Ferenc: A Phoenix Hollywood halott istenei
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Micimackó háborúba megy Utrius
• Ardai Zoltán: Intra-Terrestrial Kiss Vakond
• Schubert Gusztáv: Az Ember-lépték És ne vígy minket kísértésbe
• Bikácsy Gergely: Billentyűszerelem Zongoralecke
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Vágyak vonzásában
• Hirsch Tibor: Tombstone – halott város
• Tamás Amaryllis: Csekkben a tenger
• Asbóth Emil: Az utolsó törvényen kívüli
• Mockler János: Szellem a gépben
• Turcsányi Sándor: Tűréshatár
• Harmat György: Elbaltázott nászéjszaka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Vendôme tér asszonya

Bikácsy Gergely

 

A filmet jelentékeny színésznő rendezte, Nicole Garcia. Franciaországban sok női rendező dolgozik, s talán számunkra még érdekesebb, mennyi színésznő próbálkozik meg rendezéssel. Bemutathatják tucatnyi filmjét, a mai magyar moziközönség Belmondo, Delon, Depardieu és Catherine Deneuve mellett egyetlen francia színészre sem emlékezik, holott tegnap látta őket sok-sok filmben. (Michel Blanc, Pierre Arditi, Sabine Azéma, Jacques Dutronc, André Dussolier, Jean-Hugue Anglade, Béatrice Dalle, Richard Anconina – nem akármilyen komédiások. Több főszerepben láthatóak magyar mozikban – negyven-ötven éve klubok alakultak volna a nevükkel -, most ki tud róluk? Az sem, aki látja.) Ugyanúgy ismeretlenek, mint Nicole Garcia – természetesen őt is több főszerepben láttuk már, kezdve Resnais Amerikai nagybácsimjától. Kiváló színésznő. Szép, de ha kell, kellemetlen és szúrós, érzékeny és hideg egyszerre. Hol démon, hol ridegen eszes nő. Vígjátékban, melodrámában, fekete vagy lila bűnügyi játékban egyaránt remekel. Tíz éve nemcsak játszik, rendez is.

Sokat beszéltem Nicole Garciáról, filmjéről meg semmit. Nem véletlenül. A film ugyanis sebesen foszlik, hazaérve nyomtalanul felejtődik. Nem rossz, nem ízléstelen, sőt, tiszteletre méltó „szakmai tudással” van előállítva. Ékszerkereskedőkről és ékszer-bűnözőkről szól. Általában itt minden elegáns. A rendezés, az operatőri munka. Hát még a helyszínek, a Place Vendôme, Európa legdrágább helye, a Hotel Ritzcel, jónéhány milliárdos látogatta ékszerüzlettel. Koldusmentes övezet. Elegáns emberek, elegáns környezetben. Gazdagok, de kalandorok is. Gazdag bűnözők. Főhős a „kő”. A gyémánt. Ostoba, bűnügyi szövevény elegáns lassúdadsággal a szállodai folyosókon. „Lélektani bűnügyi film”, az új hullám utáni unalmas korszak mozinyelvén előadva. A hetvenes években is készülhetett volna, akkor ez volt a francia film fővonala. Úgy látszik, most is ez. A színészek, alkalmazkodva a film talmi sugárzásához, teljesen érdektelenek. Jacques Dutronc szánalmasan halovány egy karizmatikusnak mondott csaló szerepében. Deneuve azért most sem tud rossz lenni, hallatlanul finom eszközökkel és elegánsan játssza az alkoholista szépasszony agyalmány-szerepét (amiért tavaly Velencében a legjobb női alakítás díját nyerte). Minden drága itt, a színészek, a díszletek, minden elegáns benne, de vajon miért készült? Miféle rendezői becsvágy mozgatta? Miért kellene emlékeznünk rá, legalább egy napig? Nincs magyarázat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4464