Láttuk még

Hideghegy

Takács Ferenc

Minghella filmje eposzi léptéket alkalmaz és eposzi mértékkel mér: nem csupán terjedelme (majdnem két és fél óra a vetítés) és helyszínei (úgy fél földrészre való a tizenkilencedik századi amerikai tájból), hanem tárgyválasztása és előadásmódja is homéroszi.

A tárgy – az Iliász óta kötelező módon – a közösséget egyetemesen érintő súlyos esemény, amelynek élet-halál a tétje: azaz a háború. Polgárháborús történetet látunk, Észak és Dél harcát: a háború itt a pusztítás vak és közönyös mechanizmusa, megállíthatatlan gépezet. Egyben metafizikai jelkép, mégpedig rész-az-egész-helyett alapon: a vágyak és sorsok iránt teljességgel közönyös Természet, a céltalanul őrlő Idő szinekdochéja. Mindezt a film igazi eposz módjára, rezzenetlen nyugalommal és hűvös tárgyilagossággal ábrázolja.

A rokonszenv viszont a személyes sorsé, a boldogságát kereső, a kollektív gépezet szorításából menekülő egyéné. Egy déli katona történetét követjük, először visszapillantásokban, később egyenesbe váltó filmelbeszélésként: hogyan vonul hadba a falusi legény, miféle szörnyűségeket él túl, hogyan ássa ki magát hullahegyek és a föld alól, hogyan marad súlyos sebesülése ellenére életben, s hogyan szökik meg, s jut végül haza a Hideghegy tövében fekvő falujába, szerelméhez, a falu lelkészének árván maradt lányához, akivel végre egyesülhet a boldogságban, ha csupán egy röpke pillanatra is. Ez a történet – ha tovább faggatjuk értelmező hasonlatunkat, a homéroszi hőskölteményt – a közösség helyett inkább az egyéné, a Trója alól haza induló Odüsszeuszé, aki a halottak birodalmát is megjárva, s végül minden akadályt legyőzve hazajut Pénelopéhez.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1843

Cikk értékelése:

szavazat: 1594 átlag: 5.33