KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördög Pradát visel

Köves Gábor

The Devil Wears Prada – amerikai, 2006. Rendezte: David Frankel. Írta: Lauren Weisberger. Fényképezte: Florian Ballhaus. Zene: Theodore Shapiro. Szereplők: Meryl Streep (Miranda Priestly), Anne Hathaway (Andy Sachs), Emily Blunt (Emily), Stanley Tucci (Nigel). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 109 perc.

 

Utoljára Robert Altman élcelődött egy kiadósat a divatipar állatkertjének nagyragadozóin – a csodás ruhakölteményekbe csomagolt, felpuffadt egókon és a nyomukba loholó kiterjedten sleppen –, a mester vitriolos humora és ráérős elbeszélő-technikája azonban a Vogue-előfizetők többségét távol tartotta a moziktól. Altmannal ellentétben jelen vígjáték készítői mindazok jelenlétére igényt tartanak, akik ugyanolyan vallásos áhítattal ragaszkodnak kedvenc divattervezőjükhöz, mint a megszokott filmes sztereotípiákhoz. Az ördög Pradát visel szolgáltatásai között ez is, az is helyet kapott: pazar rongyokból és affektáló rongyrázókból éppúgy kijut, mint a kulisszák mögötti csörték tanulságaiból és a gyilkos mosolyok mögötti emberi drámákból. Egy fiktív, de a valódi helyszínekre nyilvánvalóan a legapróbb részletekig hasonlító szerkesztőségben, New York vezető divatmagazinjának boszorkánykonyhájában járunk. A házszabályok igen egyszerűek, hiszen csak egyetlen szabály létezik: a ház úrnőjének mindig és mindenben igaza van. Az ajtónállójától a vezető tervezőig mindenki úgy táncol, ahogy a rettegett főszerkesztő asszony (Meryl Streep példamutatóan fegyelmezett vígjátéki alakítása) fütyül, egyedül a ranglétra legalsó fokán mutatkozik némi értetlenség az újonnan felvett gyakornok részéről. A szokásos ügymenet szerint a komédia elsősorban a tapasztalatlan ifjú hölgy megpróbáltatásaiból táplálkozik, míg a dráma abból a felismerésből, hogy még egy olyan rátermett és jóravaló kislány, mint amilyen a mi Andynk (Anne Hathaway korrekt helytállása) sem lehet egyszerre két helyen. S mivel egy nap a gyertyafényes születésnapi vacsorára is késve sikerül csak befutnia (mire beesik az ajtón, már a gyertyák is csonkig égtek), nemcsak a párkapcsolatnak, de a vígjátéknak is bealkonyul, s filmünk utolsó harmadában a karrier és a családalapítás közti ellentétek veszik át a főszerepet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8832