KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hamiskártyások fejedelme

Ardai Zoltán

 

Sylwester Cheçiński filmjének Lengyelországában minden a kártya, a hazárdjáték körül forog. A Varsóból vidékre érkezett úriembernek már a pályaudvarnál várakozó taxisofőr kártyát mutogat, csaknem tudva, hogy nem hiába. A helység fő funkcionáriusa – egyben legjelesebb hamisjátékosa – előbb csupán biliárdpartira invitálja az idegent, majd miután a szemérmes biliárdozás kellőképpen izgalomba hozta mindkettőjüket, felhorkan: „kezdjünk valami férfiasabbal; mi a véleménye a pókerről?” A városban még a büfék üvege mögött is ott tornyosulnak a kártyacsomagok, s magától értetődik, ha valaki ötöt vesz egyszerre. De másutt is, minden városban, ahol az átejtés vándorló mestere megfordul, a hamiskártyázás tűnik az egyetlen olyan érvényesülési lehetőségnek, amely mindenki számára nyitott. A film minden szereplője még erkölcsi önértékelésében is aszerint bizonytalanabb vagy határozottabb, hogy az emberek mekkora többségét vélheti nálánál ügyetlenebb csalónak.

Cheçiński nem próbálja erőszakosan társadalomképpé duzzasztani a pókermetaforát – vagyis nem fújja fel a kipukkadásig – s még a célzatosabb jelenetek és beállítások is (például: a Gierek szejm-beli beszédét közvetítő televízió képernyője előtt bubik és bankók suhognak) csupán könnyed kézzel odavetett színező elemek ebben a sikerült szórakoztatófilmben. A feszült cselekménynek inkább a pszichológiai realizmus ad mélységet, amely kifejezetten kellemes módon keveredik a kalandfilmes toposzokkal, illetve a lengyelországi nyugatiasság külsődleges jelzéseivel. Különböző alkatok és észjárások figyelemreméltó taktikai harca folyik itt, ugyanakkor a szomorú svindlikirály mitikus jellegű figura: a jóság ördögeként leckéztet meg mindenkit. A legcinikusabb módon a legtenyérbemászóbb gazdagokat löki kétségbeesésbe, többek közt egy fiatalembert, akinek nem elég, hogy magas beosztású apja elhalmozza javakkal, a nagy kártyás nimbuszára is igényt tart. De a főhős sem egyszerűen mesealak, s ezt végleg nyilvánvalóvá teszi az, hogy az utolsó képsor holtan mutatja őt egy szemétkupacban. E Wajda-allúzió ellenére Cheçiński műve nem annyira a lengyel filmművészet folyamatosságának, mint inkább általában a lengyel moziszínvonal megbízhatóságának újabb példája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6077