KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szavanna fia

Bérczes László

 

Iza Muhamed kedves arcú, jelentéktelen tizenéves fiú. Valószínűleg francia. „Mai fiatal”, bizonyára kocsival jár iskolába, délutánonként vihogó csajokat kocsikáztat, esténként a diszkóban lötyög. Ezt képzeljük róla az első pillanatban. Csakhogy a moziban minden másként van. Iza most egy törzsi sátorban fekszik, a falon barlangrajzok kiakasztva, körös-körül vörösre mázolt néger arcok, sőt a fiút is éppen most festik le, hogy alkalmas legyen a próbára. Mert ha kiállja a próbát, megkapja az utsi törzs „tagsági igazolványát.” Talán még szülei sem értenék – mi nézők mindenesetre nem értjük –, hogy kerül ez a fiú Afrikába, a dzsungelbe. Mérgezett hegyű nyílvesszőit rendezgeti, testén még véresen gőzölgő leopárdbőr. Az imént győzte le az állatot. Igaz, az első dobást elvétette, de csak azért, hogy utána testi erővel kerekedhessen a vérengző fenevad fölé. „És még ez a gyerek van felmentve tornából!” – mondaná most háborogva apja, ha látná ezen ifjú hőst. De hiába minden hőstett. Talán még Josef K. is hamarább megkapná a tagsági igazolványt a Hivataltól, mint egy fehérbőrűnek született harcos az utsik háborúságot kedvelő gonosz törzsétől. Sebaj, így kerülhet Iza a békés egymás mellett élést hirdető dinek táborába, és Pao, az „öreg elefánt” társaságában számtalan életbölcsességgel gazdagodhat – ő is, mi is. „Fehérek és feketék között egyetlen különbség van: a bőrük színe” – mondja ez a néger filozófus-törzsfőnök. És mi Izával rábólintunk.

Pao azt hiszi, hogy varázsfüveire és a csujogatós törzsi táncokra sebesült pártfogoltjának van szüksége. Pedig a festett pofák, tamtam, skanzen-tüzestánc a filmeseknek kellettek. A gyerek és a kutya mellett talán a fekete egzotikum a legbiztosabb sikerforrás.

Izának még egy lépés hiányzik ahhoz, hogy mindent megtudjon. Aztán lemoshatja a festéket, párizsi szobájában leterítheti a leopárdbőrt, felöltheti dögös cuccait, és mehet a dizsibe. Találkoznia kell a fehérekkel, meg kell ismernie a civilizáció csodáit – kanalat, tányért, ágyat, nadrágot... – és látnia kell, hogy a fehér szín sem fenékig tejfel. – Úgy látszik, a fehérek is ölik egymást – állapítja meg ez a mindentudó popharcos. És mi rábólintunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6075