Most már örökre a Harc a sínekért rendezője marad.
Az 1913-ban született René Clément néhány rövidfilm után szinte a semmiből feltűnve vált az 1945 utáni francia film nagy ígéretévé. A Harc a sínekért utólag megrendezett dokumentumfilm a francia vasutasok német megszállás alatti küzdelméről. Sokan egy jövendő francia neorealizmus első fecskéjét látták és ünnepelték benne. Clément tehetsége azonban másutt rejlett. Nem véletlenül választotta Cocteau aSzép és a szörnyeteg technikai rendezőjéül: a francia filmszakma legbiztosabb professzionistája volt. Egy ideig kísérletező művésznek hitték, fesztiválok tucatjain díjazták. Pedig önálló stílussal, eredetiséggel ritkán jeleskedett: megbízható, fölényes szakmai tudással mindig.
Legérdekesebb, időtálló filmje a nálunk is népszerű és sokszor vetített Tiltott játékok. Erős és megragadó dokumentum-hitelesség vegyül benne érzékeny lélektani ábrázolással és enyhén giccses művészkedéssel. Nagyszabású és roppant becsvágyú Zola-adaptációja, a Patkányfogó igyekvő és hajszálpontos adaptáció maradt. AMonsieur Ripois-tAngliában forgatta: e játékos és besorolhatatlan komédiában Gérard Philipe egyik legjobb szerepét játszatta. Clément utolsó igazán jó filmje fiatal Alain Delon korai remeklésével a Tűző napfény 1960-ból. Ma is frissnek hat. Utolsó, hatvanas években késült filmjei mind lélektani-bűnügyi opusz, híres amerikai színészekkel. A magyar televízió is vetítette néhányukat: korrekt, bár feledhető dolgozatok.
