KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Metoo filmek

Hihetetlen

Az áldozatok tekintete

Pernecker Dávid

A Hihetetlen tinédzser főszereplőjét megerőszakolják, a sorozat mégis a bizalomra épít.

A tizenéves Marie Adlert megerőszakolták. Valaki korán reggel betört a szobájába, az arcába tolt egy kést, megkötözte, órákon keresztül erőszakolta. Kihallgatása során Marie kénytelen ezerszer elismételni és így újra megélni a vele történt rémségeket. Ahogy kiderül, hogy Marie (Kaitlyn Dever nagyformátumú alakítása) nem először szenved el hasonló abúzust, a nyomozók – mind férfi – összerakják a vallomás alternatíváját: a gyerekkorában traumatizált Marie kitalálta megerőszakolásának történetét, csak hogy felhívja magára a figyelmet. Ezt pedig – ezt a valótlanságot – ki is húzzák a lányból. Egy érzéketlen rendszer döbbenetes mintapéldája: emberi hanyagság, egy csipetnyi rutinos rosszindulatúság és a vaslogika által felzabált érzelmek. Susannah Grant, Ayelet Waldman és Michael Chabon kitűnő és fontos sorozatát mozgathatta volna a hatásvadász kétely-dramaturgia („vajon tényleg hazudik Marie?”), de szerencsére nincs szó ilyesmiről. Ahogy az esetet feltáró Pulitzer-díjas újságcikk, úgy a Hihetetlen sem butítja a tragikus ügyet egyszerű ponyvakrimivé. Marie Adlert megerőszakolták, kész. Egy ilyen trauma után senki sem mondhat ítéletet a sokk miatt olykor valóban irracionálisan viselkedő lány felett. Ha ez megtörténik, a Hihetetlen elért valamit: tükörré vált, szembesített.

A második epizód hasonló esetet mutat be, annak feldolgozása ugyanakkor szöges ellentéte a korábban látottaknak: egy nyomozónő (Karen Duvall) gondoskodó perspektívájából más fényben tárul fel egy újabb meggyötört nő sorsa. Az együttérzés az áldozattal nem csak a humánum jele, hanem alapvető eleme a jó nyomozói munkának. Ellentétben az összeomlott áldozatból kiráncigált kusza információk kényelmes fel- és kihasználásával.

A Hihetetlen szerzői az ellentétezést a karakterek és a sorozat felépítése során is következetesen alkalmazzák, szem előtt tartva azt, amit sok nemi erőszakkal foglalkozó film és sorozat rejt fájó homályba: az empátiát. A jóságos és pedáns Duvall-karakter és társa, az újfent nagyszerű Toni Colette által megformált vagány, piálós, nem mindig tiszta módszerekkel dolgozó „rossz zsaru” karakter, mint tűz és víz, de céljuk és útjuk azonos. A Hihetetlen ugyanakkor nem poszt-feminista „erős nők” harca a „mocskos férfiak” ellen, a sorozat-erőszakoló rémtettei a nyomozókat is sokkolják. Ha viszont a két színésznő nem lenne képes élettel megtölteni a néha túlságosan is papírízű párbeszédeket, bajban lenne a sorozat.

Epizódonként és azokon belül is váltják egymás a nyomozás jelenetei és mindaz, ami Marie-vel történik élete legrosszabb napja után. Marie cselekményszála a fojtogató reménytelenségé, a kétely, a közöny és a bizalomvesztés ocsmány közegében próbálja meg összeszedni élete töredékeit. A nyomozópáros lenyűgöző munkáját bemutató epizódokat és jeleneteket ugyanakkor rendre átjárja a reményteliség, a tudat, hogy közeleg Marie feloldozása. A lány világa – bárhonnan nézzük – rohad, mintha rágná valami kór, ezzel szemben a feszes tempóban pergő nyomozás minden pillanata logikus és egy irányba hat. Rettenetesen szemét tett áll a Hihetetlen középpontjában, a sorozat mégis a hit, a bizalom, a remény sziklaszilárd alapjaira építkezik – mindarra, amit bármilyen erőszak semmissé tenne. Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy a Hihetetlen erőszak-szekvenciáit a szerzők becsülendő tisztességgel, de közel sem óvatoskodva ábrázolják. Nincs meztelenség, nincs voyeurizmus, csak az áldozatok kiüresedett tekintete, pár rövid kép remegő kezekről és lábakról.

Ezt a koncepciót követi az elsőre eszköztelennek tűnő, visszafogott stílus is: a Hihetetlen tompa pasztellszíneivel, feltűnést kerülő zenéjével, szerény és egyszerű beállításaival a nézői figyelmet Marie történetére összpontosítja. A látványvilág hétköznapiságának pedig letaglózó üzenete van: ezek az esetek sajnos nem olyan különlegesek, mint amennyire hinni szeretnénk.

 

Hihetetlen (Unbelievable) – amerikai, 2019. Rendezte: Lisa Chodolenko, Susannah Grant, Michael Dinner. Írta: Susannah Grant, Ayelet Waldman, Michael Chabon. Kép: Quyen Tran. Zene: Will Bates. Szereplők: Kaitlyn Dever (Marie Adler ), Merritt Wever (Karen Duvall),Toni Colette (Grace Rasmussen), Blake Ellis (Chris). Gyártó: CBS. Forgalmazó: Netflix. 8x58 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/02 19-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14421