KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Kollányi Ágostonnal

Noé bárkái – az érdekek özönvizében

Bársony Éva

 

Amióta nyugdíjas vagyok, tudja, többet dolgozom, mint valaha és sokkal kevesebb a szabadidőm, mint bármikor azelőtt” – mondta a telefonba. A hangja elégedett volt, és aki ezt így mondhatja el magáról, arról, bármennyire is igaz, egyszerűen nem lehet leírni, hogy „a magyar népszerű-tudományos film nagy öregje”. A kifejezésben van valami nyugalom és megállapodottság, Kollányi Ágoston viszont a megközelítően száz kisfilm, a Kati és a vadmacska, az Örök megújulás és Az állatok válaszolnak című egész estés filmek után most forgatja negyedik nagy természetfilmjét, a Noé bárkáit.

Egyik filmje után a „tudomány poétájának” nevezte Kollányi Ágostont egyik méltatója a Filmvilágban. A költő, tudjuk, nem lesz, hanem születik. Kollányi Ágoston pályáját tekintve – a véletlenek szükségszerű találkozásából. Matematika-fizika szakon végezte az egyetemet, utána fél évig színházrendezést hallgatott, de a háború véget vetett további művészeti tanulmányainak. 1946-ban reklámfilmes lett, többszáz apró reklámsnittet csinált már, amikor ajánlatot kapott, készítsen filmet az anyag szerkezetéről, kidolgozott téma alapján. Abban az időben nem létezett a mai értelemben vett népszerű-tudományos film. Kultúrfilm néven gyártottak ugyan már nálunk a felszabadulás után tudományos ismeretterjesztő filmeket, didaktikusságuk, kezdetleges megoldásaik miatt azonban ezek legfeljebb kísérleteknek tekinthetők.

Kollányi Ágoston, a reklámfilmes, 1950-ben tehát elkészítette Az anyag szerkezetét, és ez merőben más, több volt, filmes eszközeit, a téma és a látvány egységét, a közlésmód hatásosságát illetően, mint amit addig a kultúrfilm „tudott”. Ezzel az első munkájával született meg a tudomány poétája. És megszületett nálunk a műfaj – a népszerű-tudományos film.

– Nem kedvelem a műfaj kifejezést, ellenérzésem van minden műfaji behatárolással szemben – mondja. – Ha azt hallom, népszerű-tudományos műfaj, úgy érzem, a meghatározás nem annyira összefog, illetve kiemel valami jellegzeteset, hanem éppenséggel kirekeszt. Kirekeszt egy sor lehetőséget, a film más területeivel történő érintkezést, leszűkíti a hatókört. Természetesen ez az én magánvéleményem csupán, szerintem ugyanis az, amit klasszikusan népszerű-tudományos filmnek neveznek, az a film egy sajátos funkciója. Készültek kisfilmek, amelyek rokon célok és rokon törekvések értelmében jöttek létre, a hasonlóság jegyeit mutatták fel, és akkor elkezdtünk beszélni egy különálló műfajról. Közben pedig az a valami, amit ugyanazon elnevezéssel illetünk azóta is, az évtizedek során egyre alakult, változott, fejlődött. Ma filmes eszközeiben és módszereiben is más, mint húsz vagy harminc éve volt. Más törekvések is hozzák életre. Én például elképzelhetetlennek tartom, hogy ismét leíró jellegű filmet csináljak, olyant, mint amilyet csináltam húsz-harminc évvel ezelőtt.

Véleménye szerint a változásnak, fejlődésnek melyek a leglényegesebb mozzanatai?

– A tudományos film fejlődése szorosan összefügg annak a funkciónak a változásával, kiszélesedésével, gazdagodásával, amit a mindenkori időben felvállalt. A népszerű-tudományos film hazai fejlődésében a kezdeti lépéseket az a törekvés jellemezte, hogy mind szélesebb körben tegye ismertté és befogadhatóvá a materialista világnézet alapelveit. Az ötvenes években ennek a szemléletformáló funkciónak a jegyében az egzakt tudományok eredményeinek népszerűsítése volt a cél, így ennek az első korszaknak a filmjei leíró jellegűek voltak. Később be mertünk lépni a kísérletek világába, amikor már nem egy adott tény, hanem egy egész folyamat összetettebb tükrében kíséreltük megragadni a természet és tudomány bonyolult világát. Majd egy újabb lépcsőfokkal feljebb jutva következett az összefüggések felmutatásának kora. De amint ma nincs elszigetelt tudományág, úgy nincs elszigetelt tudományos film sem, hiszen minden összefügg mindennel. A további változás tendenciája azt mutatja, hogy a tudományos témák filmes feldolgozásában a világhoz való sokszálú kötődésnek kell egyre erőteljesebb hangsúlyt kapnia.

 Úgy értendő ez, hogy a természettudományos film „társadalmi”?

– Nálunk nagyon szerencsés helyzet alakult ki azzal, hogy a tudományos filmekben a társadalomtudományok mindig határozottabban kaptak hangot, tematikai és szemléleti értelemben egyaránt. Ahogyan a természettudományba egyre érzékelhetőbben „beszivárgott” a társadalomtudományos szemlélet, kisfilmjeinkbe is egyre nagyobb hatással szövődtek be a társadalomtudományok. Az érzékeny reagálás magyarázza, hogy a hatvanas években népszerű-tudományos vagy ha tetszik: természettudományos kisfilmjeinkkel a hazai tudományos filmgyártás világviszonylatban az élvonalba került. De filmgyártásunk ekkor elkövetett egy hibát. Noha a népszerű-tudományos stúdió szellemi kapacitása a nagyon közepes technikai feltételek ellenére is alkalmas volt arra, hogy továbbra is az élvonalban maradjunk, mégis elszalasztottuk a váltás pillanatát. Főként anyagi lehetőségeink szűkössége okán nem álltunk át arra, amit pedig az igények észrevehetően jeleztek. Nevezetesen: továbbra is egy-egy kisfilm gyártására kaptunk lehetőséget – néhány kivételtől eltekintve, s magam e kivételek közé tartozom, hiszen forgathattam egész estés filmeket –, miközben a világban ugrásszerűen megnőtt a sorozatok iránti igény a televízió hatására. Ha akkor mi is rákapcsolhattunk volna, ma is az élmezőnyben lennénk nemzetközi viszonylatban, de kihagytuk a nagy lehetőséget, amire például a kanadai meg az ausztrál filmesek ugyanakkor jó érzékkel és azonnal reagáltak. A továbblépés helyett – lemaradtunk. A lehetőségek szűkösségét említve ismétlem, nem magamról beszélek, hiszen szerencsésnek mondhatom magam három nagyfilmmel a hátam mögött, s a negyedik forgatása közben. Egyszerűen arról a tényről van szó, hogy a hazai természettudományos film nem ott tart, ahol tarthatna. Még annyit érdemes hozzátenni ehhez, hogy a természettudományos filmjeim nemzetközi eladása teremtette meg az anyagi fedezetet az Örök megújulás és Az állatok válaszolnak című filmjeim leforgatásához. Éppen a minap tudtam meg, hogy az 1965-ben készült Örök megújulást most vette meg Japán, s ezzel körülbelül hatvanra nőtt a vásárló országok száma.

Most a Budapest Stúdió megbízásából forgatja újabb nagyfilmjét. Játékfilmstúdiónak dolgozik, ezek szerint feltételezhetően nem a szokásos értelemben vett természetfilm lesz a Noé bárkái.

– Nemeskürty István stúdióvezető olyan film készítésére adott lehetőséget, amelyben határozott szerepet kapnak a társadalmi összefüggések. Engem, akinek évtizedek óta „munkaeszköze” a természet, már jó ideje foglalkoztat az az ijesztő konfliktus, ami az ember és a természet között immár robbanásszerűen mutatkozik. Arról van szó, hogy az ember rövidlátó gazdasági érdekből, szűk csoportérdekből vagy – amivel a legnehezebb megbirkózni – butaságból és tudatlanságból olyan változásokat idéz elő maga körül, amelyek visszafordíthatatlanok, ha egyszer a dolgok irányítása kicsúszik a kezünkből. Az Országgyűlés legutóbb foglalkozott a természetvédelmi törvény végrehajtásával. És nyilvánvalóan kiderült, hogy még a törvény sem elég. A társadalmi szemléletnek kell olyanná formálódnia, hogy lehetetlen legyen természeti értékeink pusztítása. Ha sem a szó, sem a tények, sem a törvény nem hat el azokig, akiken múlik a megőrzés, akkor a kulcskérdés – a szemlélet. És itt lép színre a film, amely a látvány közvetlenül meggyőző erejével hat. Ha én a mozinézőnek – mert állandóan kénytelen vagyok a mozinéző szemével figyelni a munkámat – a film eszközeinek élményt szerző felhasználásával megmutatok bizonyos folyamatokat és összefüggéseket, meg ezek szomorú következményeit, a természet pusztulását, tehát mindazt, aminek a törvény a paragrafusok szavával próbál gátat vetni, akkor érzelmileg hatok a társadalmi szemlélet olyan szférájában, ahol a puszta tények és adatok önmagukban hatástalanok. Az érzelmi szemléltetésben látom a film nagy lehetőségét.

A Noé bárkái ezek szerint környezetvédelmi film?

– Nem. Egy sereg hazai környezetvédelmi kisfilm készült, de a Noé bárkái nem az. Különbözik minden eddigi filmemtől is. Kilép a védett területekről, elmegy a hétköznapi életbe, a termelés színhelyeire. A konfliktusokat kívánja felmutatni. Például azt, ami az egyoldalú gazdasági szemlélet eluralkodásából következik. Ha a természetet egyszerűen jövedelemszerző lehetőségnek tekintjük, akkor hasonló logikával akár piacra dobhatnánk mondjuk a Greco-gyűjteményünket, sőt kevesebb munkával ez a business még több valutát is hozna. A Greco-képek kiárusítása, ugye milyen képtelen, eszeveszett ötletnek tetszik? De vajon természeti kincseink pusztítását miféle vak ostobaságból nem vesszük tragikusan? Vajon jogunk van-e gazdasági okokból hazai értékeinket rablógazdálkodással áruba bocsátani vagy veszni hagyni? Vajon van-e joga egyetlen generációnak is úgy élni, hogy azzal hozzáférhetetlenné tegye a jövő nemzedékeknek ezeket az értékeket? Olyan kérdések ezek, amelyekkel szembe kell néznünk. Új filmünk mindazonáltal nem a lehangolás filmje, hanem a konfliktusok felmutatásának filmje. Kiindulópontja az érdek és az érték konfliktusa, s megpróbál annak utánajárni, hogy vajon az emberi érdekek özönvizében tudunk-e Noé bárkáit teremteni?

Az élményszerzést, a filmes eszközök hatásos alkalmazását minden munkájában egyik alapvető követelményként állította maga elé. Sőt, Az állatok válaszolnak című filmjében, ami a szöveget illeti, a szórakoztató, humoros hatáselemektől sem tartózkodott. Maga nevezte ezt a filmjét akkor tudományos shownak. A Noé bárkáiban milyen megoldást választott a szándék filmes megvalósításához?

– Az élményt, a látvány hatását valóban mindig rendkívül fontosnak éreztem. Nem is lehet ez másként, ha valaki meg akarja nyerni a nézőt egy adott gondolatnak, egy adott témának. A hazai természettudományos film sohasem engedhette meg magának azt, hogy csak szórakoztatás legyen; az a fajta showra kihegyezett ábrázolásmód, amin a közönség mindvégig derül, nálunk a szigorúan veendő határokon kívül esett. Az állatok válaszolnak című filmemben a show-jellegű megoldásokat, (és azokat is kizárólag a Szabó Sipos Tamás kollégám által írt szövegben), csak addig a fokig alkalmaztam, amíg eszköze maradt a filmnek és nem célja. Nálunk gyakran emlegetik Walt Disney természetfilmjeit. Valamennyit Disney érdeméül, alkotásaként könyvelik el, s nem a ragyogó tehetségű, hatszoros Oscar-díjas James Algarénak, aki rendezte őket. Egy sajátos szemlélet nyomja rá bélyegét ezekre a filmekre, és ez valóban Disney-é: az antropomorf szemlélet. Akkor értettem meg mindezt, amikor Algartól már saját szemléletet sugalló filmet láttam. Egészen más volt, mint amilyennek azok a Walt Disney produkciók mutatták. Ezzel a példával csupán arra akartam utalni, hogy a szemléletmód és a filmes közlésmódszer milyen szoros összefüggésben van egymással.

Új filmünk, mint említettem, szándékunk szerint a konfliktusok filmje lesz. Látványban ez azt jelenti, hogy minden pillanatban ellenpontot teremt. Bemutatjuk mindazokat az értékeinket, amelyeket a hazai táj, az ország állat- és növényvilága, geológiai érdekességei magukban foglalnak. És megmutatjuk az ellenpontokat, a pillanatnyi érdekekért végzett tevékenység következményeit. Saját filmes múltamon mérhetem le, hogy milyen gyors folyamat a természet elszegényedése. Régi filmjeimből vagyunk kénytelenek nem egy felvételt kiemelni, például azt, ami a kerecsensólyomról készült, mert ma már egyetlen fészket sem találtunk... Az 1955-ben filmre vett tiszavirágzás valóságos muzeális darab: már 1965-ben az Örök megújuláshoz sem tudtam teljes pompájában megismételni a tíz év előtti felvételt. Hogy a Noé bárkáiban korábbi filmjeimből vett „idézetekre” szorulok, az a pusztulás mértékét jelzi. Szeretnénk megmutatni emellett azt is, hogy a természet- és környezetvédelem lehetősége nemcsak a megőrzésben áll, hanem abban is, hogy végzetes folyamatokat visszafordítson. Mindebből talán már nyilvánvaló, hogy új filmünkben az egyik legfőbb szereplő az ember. Akár színre lép, akár nem, az egész filmben jelen van, az emberi tevékenység jelenléte által. Korábbi munkáimmal szemben a Noé bárkái – emberközpontú film lesz.

A természeti és tudományos jelenségek filmmé szervezésekor hol van az a határ, ahol az igazság manipulációba fordul át? Azért érdekel a véleménye, mert a televízióban látott egy-egy külföldi természetfilmet figyelve felébred az emberben a gyanú, hogy csupán áltudományos divatcikket akarnak a nyakába sózni. Például most, hogy kiváltképpen divatossá lett az etológia. Láttam olyan úgynevezett „tudományos filmet”, amelyben egy egészen hétköznapian csimpánzul viselkedő csimpánzról akarták bebizonyítani, hogy mekkora előrehaladást tett az emberi nyelv elsajátításában. Csakhogy ennek semmi bizonyítható jele nem volt látható, nem számítva az emberi nyelvet igencsak ügyesen alkalmazó „alkotók” nagyon esetlegesen ható mutatványait...

– Mindennapos munkánkban állandó konfliktushelyzetben vagyunk. Mi igaz a természetben és mi hamis? Senki sem képzeli persze, hogy a pók rendezői utasításra kezdi szőni hálóját, vagy hogy a róka odaszalad, amerre én akarom. Ha elcsípünk a kameránkkal egy színtiszta igaz jelenetet, azt valamiképpen be kell ágyaznom a film egészébe. Tehát – alkalmazom. Ha a természet törvényeivel ellentmondásban úgy alkalmazom, hogy az én előre elhatározott személyes szándékomat bizonyítsam vele mindenáron, akkor az igaz pillanat – már nem igaz. A néző hiszékeny és tájékozatlan, ez óriási felelősséget ró ránk. Az alaptörvény: mindig csak az igazat szabad megmutatni. Ha valaki a siker érdekében hamis adatokat táplál be a jelenetekbe, akkor manipulál, és a nézőt nem a világ megértéséhez, hanem egy hamisított képhez juttatja el. A természetből ellesett pillanat, akárcsak a moziképhez képest egy aprócska mozaiklap, az egésznek a része. S a rész akkor válik teljessé, ha a helyén van.

A tudomány nemcsak a természettudományos filmek „táplálója”, hanem látszólag vagy valójában a tudományos-fantasztikus filmeké is. Bár a tudományos valóság gyakran sokkal fantasztikusabbnak bizonyul, a sci-fi óriási népszerűségnek örvend. Mi a véleménye a „riválisról”, ha egyáltalán szabad ennek neveznem a sci-fit?

– Mindkét film más-más funkciót tölt be, rivalizálásról már csak ezért sem beszélhetünk. A magam részéről óriási lehetőségeket látok a sci-fiben mindaddig, amíg valódi tudományos ismeretek birtokában alkalmazza az izgalmas és feszült filmes hatáselemeket. Ha a tudományos fejlődés elképesztően meredek vonalát valaki még meg meri hosszabbítani, s ezt mindvégig megalapozottan teszi, akkor azzal a nézőt közelebb viheti a saját jövőjéhez; sőt, megkönnyítheti az új befogadását. De a kontroll nélküli fantázia azzal a veszéllyel jár, hogy lerombolja a tudományos igazságokat az emberek felfogásában. A fantasztikus jövő nem ellenkezhet a mai tudományos igazságokkal. A fénysebesség holnap is annyi lesz, mint amennyi ma. A sci-fi-ben nem a tévedés a hiba. Tévedhetünk abban, amit még nem tudunk, de egy olyan világképet sugallni, ami ma tudottan hamis, az már vétség.

Befejezésül kérem, beszéljen terveiről.

– Egyelőre az új filmem foglalkoztat, tökéletesen belemerülök a nap mint nap előttem levő feladatokba. Szeretném úgy megcsinálni a Noé bárkáit, hogy miközben a néző a zsöllyéből figyeli, ugyanazt érezze, mint én, amikor csináltam. Nagyon fontosnak tartom, hogy megmutassam mindazt, ami érték a tájban, s hogy a szépsége által értékké emeljem a tudatban is. Meg kell találnom a módját, hogy amit bemutatok, arról mindenki azt érezze, amit én: kevesebb lenne nélkülük a világ.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 09-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7234