KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Buena Vista Social Club: Adios

Géczi Zoltán

Buena Vista Social Club: Adios – kubai–amerikai, 2017. Rendezte: Lucy Walker. Szereplők: Ibrahim Ferrer, Omara Portuondo, Manuel Guajiro Mirabal. Forgalmazó: Universal. 106 perc.

 

Ritkán válik kamera a történelmi igazságtétel eszközévé, Wim Wenders 1999-ben bemutatott zenés dokumentumfilmje azonban isteni beavatkozással ért fel. A Buena Vista Social Club dicsőséggel rehabilitálta a Castro-rezsim évtizedeiben elfeledett kubai zenészgeneráció nagyjait, a globális közönség sztárjaivá téve a méltatlanul mellőzött muzsikusokat és a tradicionális kubai zenét, tágabb értelemben véve pedig: akkora lökést adott a világzenei mozgalmaknak, hogy ezen lendület a mai napig kitart.

Lucy Walker alkotása egy korszakos klasszikus bővített kiadása; érdemben nem tesz, nem is tehetne hozzá sokat az eredetihez, de kiterjeszti annak kontextusát, prológusként és epilógusként szolgál, miközben változatlan szeretettel és tisztelettel fordul a dokumentum főszereplőihez és tárgyához. Az Adios 1998 és 2016 között készült felvételeken mutatja be a Ry Cooder produceri bábáskodásával készült lemez stúdiómunkálatait, az első európai és amerikai koncerteket, az all-star zenekar bámulatos diadalmenetét, miközben mélyinterjúkból kiemelt részletekkel, történelmi háttérinformációkkal, archív anyagokkal árnyalja a már ismert képet. Technikai szempontból nem lép ki a zenés dokumentumfilmek szokványos keretei közül, de oly sok dráma és muzsika, napfény és szívszakasztóan őszinte életöröm van ebben a 110 percben, hogy ilyen sűrű nyersanyag mellett a formai bűvészkedés merőben szükségtelenné válik. A kamera az utolsó fellépésekig követi azokat az idős zenészeket, akik már nincsenek közöttünk, kulcseseményként mutatva be a 2016-os koncertet a Fehér Házban, majd visszatér Kubába, oda, ahol az egész elkezdődött, méltósággal zárva be a kört. Voltaképpen mindegy, hogy saját ifjúkorunk iránti nosztalgiától vezetve, a kubai népzene szeretete okán, vagy a dokumentumfilmek iránti általános érdeklődés miatt tekintjük meg az Adiost, mindenképpen varázslatos élményt, egyszersmind fontos tapasztalatot kínál a néző számára. Üzenete egyetemes, tiszta és világos: az alkotó ember szabad szellemét sem a rasszizmus, sem a politikai elnyomás, sem a hidegháború, sem a hétköznapok nyomora, megannyi válogatott történelmi rohadékság sem törheti meg, és akár az is megeshet, hogy a sors végül igazságot szolgáltat – ezt a már-már túl szép, bámulatos módon mégis igaz történetet pedig mindenkinek ismernie kell.

Extrák: Werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13591