KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/április
• Csala Károly: Van-e arca Bencsiknek? Békeidő
• Székely Gabriella: Gyógyítsuk meg egymást! Orvos vagyok
• Matos Lajos: Sámán vagy Showman? Medikusok az Orvos vagyok című filmről
• Hámori Ottó: Álomfejtés Utolsó előtti ítélet
• Kósa Ferenc: Olmi árvái A facipő fája
• Kristó Nagy István: Voks a béka mellett Habfürdő
PRO ÉS KONTRA
• Takács Ferenc: Átok földjén Apokalipszis most
• Gábor Pál: Őrület Walkür-zenére Apokalipszis most
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Vagy helyett és Nyugat-Berlin

• Galsai Pongrác: Úgynevezett valóságok Korkedvezmény
• Michałek Bolesław: Az erkölcsi nyugtalanság filmművészete
• Gambetti Giacomo: Fellini és A nők városa
• Marx József: Mit tehet egy stúdió egy szál magában? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés I.
• Bádonfai Gábor: Önnekrológ Meghitt családi kör
• Czeizel Endre: Kábítószer és fantázia A hallucináció ábrázolása filmen
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Utazás a világ végére
• Harmat György: Futárszolgálat
• Hegedűs Tibor: Robert és Robert
• Grawátsch Péter: A rejtélyes bankbetét
• Tótisz András: Ezüstnyereg
• Gervai András: A szökevény
• Koltai Ágnes: Nagyivók
• Loránd Gábor: A repülő madár árnyéka
• Tótisz András: Válaszút előtt

• Kelecsényi László: Nosztalgiánk természete A Karády-szindróma
TELEVÍZÓ
• Mezei András: Miközben a csupasz égő egyet hunyorgott Hat év történelem
• Ökrös László: Szelíd groteszk ellenpontozással Prolifilm
TÉVÉMOZI
• Bikácsy Gergely: Vincent, François, Paul és a többiek
• Bikácsy Gergely: Mussolini végnapjai
• Molnár Gál Péter: Lady Hamilton
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: Szegény kis amorozó Ez a Józsi, ez a Józsi
• Mágori Erzsébet: Centiméterekkel a valóság fölött Nemlétezik történetek
• Bársony Éva: Győzelem, ami felér egy vereséggel Visszajelzés
• Berkes Erzsébet: Ebszex, avagy az elkutyult kutyálkodás Kasparek
KÖNYV
• Molnár Gál Péter: Montázs-könyv
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Mit lopott Saint-Just?
• Lukácsy Sándor: Csakugyan lopott-e Saint-Just?
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Ulrich Gregor

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A párizsi vonat

Kránicz Bence

The 15:17 to Paris – amerikai, 2018. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: Jeffrey E. Stern könyvéből Dorothy Blyskal. Kép: Tom Stern. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Spencer Stone (Stone), Anthony Sadler (Sadler), Alek Skarlatos (Skarlatos), Isabelle Risacher Moogalian (Isabelle), Ray COrasani (Ayoub). Gyártó: Malpaso Productions / Village Roadshow Picures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 94 perc.

 

Két rendező akad az utóbbi évekből, akik nyolcvan fölött nemcsak dolgoznak, de kísérleteznek is, újító szellemű filmjeik pedig a magyar mozikba is eljutottak. Az egyikük a Búcsú a nyelvtől térhatású avantgárdját jegyző Jean-Luc Godard, a másik Clint Eastwood, aki harminchatodik rendezésében, A párizsi vonatban saját magukkal játszatja el a 2015-ös, meghiúsult terrorcselekmény hősies áldozatait. Ennyi rizikó nélkül Eastwood valószínűleg elaludt volna a forgatáson, mivel a film minden eleme feltűnt az utóbbi években készített filmjeiben: a kéretlenül is hőssé váló átlagjóska a Sullyból, a fegyverkezés és az amerikai „békeexport” mellett hitet tevő, konzervatív férfi hősök az Amerikai mesterlövészből, a sorsszerű katasztrófában helytálló kisemberek az Azutánból lehetnek ismerősek. Az életmű jellegzetes hősei és konfliktusai mellett a vonatos akciót előrevetítő, egyébként a hősök gyerekkori barátságánál kezdődő történet is elnyűtt sablonokra épít. Ráadásul a sztárokat a mellékszerepekben is nélkülöző A párizsi vonat képi és zenei síkon is Eastwood legprimitívebb, kifejezetten olcsó produkciókat idéző munkái közé tartozik.

Ám éppen a tudatos puritánságban áll Eastwood kísérletének lényege. A párizsi vonattal a rendező a dokumentumdráma műfajához kerül közel, ezért fogja vissza a történetben rejlő thrillerpotenciált és ragaszkodik a tévés esztétikához. A fináléban átadott Becsületrendek dokumentumfelvételei nem válnak le a film egészéről, mert addig is a merénylet valódi érintettjeit láthattuk – elvégre kik képviselhetnék hívebben a vásznon a hétköznapi amerikai bajnokokat, mint saját maguk? Más kérdés, hogy a darabosan játszó főszereplők, főként a monstruózus megjelenésű Spencer Stone játéka mindvégig bizarr és elidegenítő élményként tartja távol a nézőktől A párizsi vonatot. Eastwood pechje, hogy a fegyverbolondok hőstetteit megéneklő film premierje után egy héttel Floridában tizenhét embert ölt meg egy fiatal férfi, de tény, hogy enélkül sem könnyű rokonszenvezni olyan hősökkel, akik már gyerekként büszkén mutogatják egymásnak a ruhásszekrényben tárolt, éles lőfegyvereket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/04 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13652